Kanjō no henka

1.

Nincs is szebb kezdése egy borzalmasnak bizonyuló napnak, mint az iskola legdögösebb csaját a karodban tartva végig sétálni a folyosón, látva a rengeteg irigykedő szempárt, melyek szinte már lyukat égetnek a testedbe, de te ezt a pillantást diadalittasan állod. Neked is megvan ez a csodálatos érzés?.... Hát nekem sem.

Az én napom átlagosan kezdődött. Kezdhetném a szokásos reggeli rutinjaim felsorolásával, de ez a kutyát sem érdekelné. Elmondhatnám mennyire tökéletesen indult a napom, bár ezt sem állítanám, hisz én és a balszerencse kéz a kézben járunk. Elválaszthatatlanok vagyunk, ha úgy jobban tetszik elválaszthatatlanok voltunk, és ez a balsors ma sem került el.

Egy szokásos keddi nap volt. Ez tudni illik nem tartozott a kedvenc napjaim közé, bár egyik sem, de az most mellékes. Az első órám matek volt, számokkal, meg minden, bár néha elgondolkodom azon, nem a latin betűket tanulom-e újra. A napi balszerencse pedig már ezen óra előtt a nyakamba zuhant egy nálam minimum egy fejjel magasabb kretén képében.

Ha ez nem lenne világos, a fent említett tökéletes barátnővel rendelkező kreténről beszélek, ki talán versenyt űzhetne Luciferrel a Pokol vezetéséért, bár még az is túl jó hely lenne számára.

Bár hangosan nem szabad kiejteni nevét, ő lenne Mizuno Kazuya, a Japán-szerte ismert Mizuno Vállalat örököse. Egy évfolyammal jár fölöttem, de mióta az eszemet tudom ez a méretes idióta keseríti meg a mindennapjaim. Bár megszoktam már, olykor azt kívánom bárcsak elcsapná az iskola busz. De persze ez sosem válik be. Egyrészt, mert nem merészkedik a "selejt"-ek közé, másrészt, mert saját sofőrje van. Ez mondjuk nem olyan meglepő, de azért mégis nagy egóra utal.

Szóval visszatérve a matek óra előtti eseményekhez, mint minden reggel, most is zombiként ballagtam végig az iskola folyosón. Természetesen engem nem vakított el a gerlepár ragyogása, sőt nem is láttam azt a ragyogást. Így történt, hogy az ősellenségem pille könnyű plasztik csaját vállal a földre terítettem. Mielőtt jönnek a feminista, pasi gyűlölők leszögezném nem szándékosan tettem. Egyszerűen csak a földet vizslattam, mikor tudatosult bennem, hogy valaki nekem sétál. A legközelebbi emlékem a fülsüketítő sikoly a lány részéről, illetve egy jobb egyenes a magasból.

Röviden és tömören szét lettem verve, de itt még nem ért véget a sztori. Nevetés hangjával telt meg a folyosó, mind rajtam nevetett. Én idióta pedig tettem rá még egy lapáttal. Gondoltam ha ő kezet emel rám, én miért ne húznék be neki? Csak javítanék a képén, ennyi szívesség pedig még belefér. Igen ám, de ez nem volt jó ötlet. Egyrészt mert sokkal erősebb volt nálam, hisz ez a gazdag ficsúr megengedhette magának a legprofibb edzőket is, és bár sikerült ütést mérnem rá a folyosó közepén, ő mégis földre terített. Kilapított, hogy pontosítsak.

És ekkor jött a történet vége. Akarom mondani az óra elött történtek. Nagy hévvel dúlt a verekedés köztem és Mr. Macsó közt, mikor az igazgató úr úgy döntött megnézi mi ez a perpatvar. Ezután sejthetitek mi következett.

- Ha kicsapnak minket, az csakis a te hibád lesz, érted nyomorult? - ragadta meg a torkom a szekrényeknek lökve miközben szavait szinte a számba köpve mormogta el.

- Bocsi, nem értek szájszagul. - vontam vállat, de mire reagálni tudott volna erre a megjegyzésemre megszólalt a nagy főnök. Természetesen nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen közelről szóltam be ennek a nagypofájú alaknak, de úgy éreztem nem is az utolsó lesz.

- A tetteiteknek súlyos következményei lehetnek srácok. - kezdett bele monológjába, mire mind ketten védekező pozíciót felvéve a másikat vádoltuk. Egyértelműen ő volt a hibás, nem? Dehogynem.

- Elég legyen! - csapott hirtelen az íróasztalára. - Egyenlőre nem foglak kicsapni benneteket, de ha mégegyszer meglátom, hogy az iskola területén balhéztok azonnal távozhattok. - fejeztem be, de tudtam, hogy ennyivel még nem ússzuk meg. A sejtésem végül beigazolódott.

- A szüleiteket mindenképpen értesíteni fogom az esetről, valamint arról, hogy a mai napot büntetésben fogjátok tölteni.

- De nekem edzésem van. - kelt ki magából a mellettem ülő. Düh kezelésre kéne mennie edzés helyett.

- Oh, ne aggódj a csapatod miatt. Egy hónapig nem fognak várni rád. - szólalt meg ismét az igazgató hátradőlve a székében, majd rám pillantott. Hirtelen mindenhol csöpögött rólam a víz. - Ahogy te is búcsút inthetsz az informatikai foglalkozástól.

Amint minden részletet tudatott velünk utunkra engedett, én pedig magamban átkoztam a napot, amiért reggel felébredtem.

A tanórák eseménytelen zajlásában pedig még nem is sejtettem, hogy a napom ennél is rosszabbul sülhet el a végére. Gondolom mindenkinek megvan az az érzés, mikor azt hiszed rosszabb már nem lehet, és mikor már tényleg elhiszed, hogy vége akkor következik csak a legrosszabb. Akinek nincs meg az érzés, szívesen cserélhetünk pár napra.

Tehát az órák szépen lassan teltek, az emberek a szokott módon ignoráltak, minden úgy zajlott ahogy annak lennie kellett. Egyetlen pozitívumként azt tudtam volna említeni, hogy sikerült randit beszélnem a selymes hajú angyali csoporttársammal, Kaiya-channal még a büntetésem előtt.

És aztán eljött az idő.

Kellemes tavaszi szellők fujdogáltak békésen, mikor én és Mizuno az iskolához tartozó kültéri uszodának nagy medencéjét kezdtük el takarítani büntetésképpen. Illetve kezdtem el, mivel a szépen szólva fogyatékos társam örömét vélte felfedezni abban, hogy a medence helyett engem locsolgatott a slagból kifolyó hideg vízzel.

- Nem is értem, hogy vettek téged fel ebbe az iskolába. Tuti meg vetted a dirit. - jegyeztem meg, bár nem voltam olyan halk mint azt terveztem, mivel meghallotta.

- A jóképűség kiváltságokkal jár, bár ezt te nem tudhatod. - mondta ki, majd villantott egy szerinte szexi vigyort.

- A nagyképűséged mellé nem jár valami jutalom?

- Látom megint nem bírsz magaddal öcskös. - figyelmen kívül hagyva folytattam a medence takarítását remélve, hogy hamarabb távol kerülök ettől az egocentrikus alaktól, és bár nagyrészt egyedül csináltam mindent, egy bő óra alatt végeztünk, s a nap véget ért. Illetve ezt hittem.

Már csak egy átöltözés állt köztem és a távozás közt. Csak 10 perc, az ördög mégis ellenem szegült Kazuya képében.

Békésen, kissé sietősre vett tempóban öltözködtem, mikor megláttam őt kisétálni a tusolóból. Fekete hajából csöpögött a víz, mely lassan folyt végig a már szinte száraz felső testén. Nem akartam bámulni őt, pláne nem olyan tekintettel, annak a kreténnek mégis sikerült mindent félre értenie.

- Te meg mit bámulsz? - szegezte nekem kérdését, én viszont nem válaszoltam. Nem akartam a kelleténél többet beszélni vele. - Csak nem tetszik amit látsz? - sétált közelebb a szekrényem felé, melyből a pólómat próbáltam kikeresni úgy, hogy minden más lehetőleg ne boruljon ki. - Tudod... - csapta be az ajtómat mögöttem állva, alig teret hagyva nekem a mozgáshoz. Arcomon éreztem leheletét annyira közel volt. - ha meleg lennék se kapnád meg ezt. Érted? - szólt lekezelően, miközben testére mutatott. Nem mintha kellene tőle bármi is.

Pár pillanatig még így maradtunk, míg én csak állni tudtam szúrós tekintetét, mivel mozdulni még mindig nem bírtam, majd ismét rácsapva a szekrényajtómra távolabb lépett és folytatta a készülődést. Alig vártam, hogy végre haza érjek, bár a következő napom még ennél is hihetettlenebbnek bizonyult, de ezt az otthonom békéjében még nem tudhattam.