Kanjō no henka

21.

A tavaszi szünetem napjai, melyre rányomta  súlyos bélyegét a döntés nehéz meghozatala sebesen fogyatkozni kezdtek.

Tanácsot kértem Kaiyától, aki azt javasolta nekem, hogy ha máshogy nem tudok döntésre jutni szedjem listába miért szerettem bele Kazuyába és mit szeretek Subaruban.

Ezt jó ötletnek tartottam, és valóban segített. Tisztábban láttam gondolataimat miután láttam leírva őket.

Kazuya gyerekkoromban az egyik legfontosabb személy volt számomra. Mindig védelmezett és mellettem állt, amikor szükségem volt rá. Rengeteg közös emlékünk volt. Bár a kapcsolatunk megromlott és sokszor úgy viselkedett velem, mint egy utolsó szeméttel, gyakran helyezett engem még magával szemben is előtérbe, és a személyisége még a maga perverz vagy éppen öntelt módján is, de vonzott magához. Amikor kettesben voltam vele minden alkalommal, mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről és mintha a testem fel akarna gyulladni a melegségtől. A csókjára pedig teljességgel rá lehetne függeni, pontosan, ahogy a gyönyörű szemeire.

Emellett Subaru. Ő mindig is kedves volt velem és számíthattam rá, a segítségére, támogatására, megnevettetett, de...

Miközben leírtam érzéseim rájöttem valami fontosra, ami jelentősen meghatározta döntésem. Amit mindenképpen a másik tudtára kellett adnom. Le kellett zárnom végre, hogy tovább léphessek. Magamat kellett előtérbe helyeznem, nem hagyhattam, hogy mások érzései befolyásoljanak.

Azon a tavaszi napon, az utolsó napon végre rájöttem arra, hogyan cselekedjek. Meghoztam a számomra helyes döntést.

- Miért akartál ennyire hirtelen beszélni velem Toshiro?

- Hallgass végig. Valami fontosról van szó. - mondtam és elkezdtem

Nehezen találtam meg a szavakat, és ahogy Subaru szemébe néztem, szinte nekem fájt, de meg kellett tennem.

- Nem bántam meg, hogy összejöttünk. Tényleg örültem, hogy mellettem van valaki számomra nagyon kedves ember,  örültem, hogy Te vagy az. Értékelem amiket értem tettél, de ma rájöttem, hogy amit irántad érzek az sajnos nem a szerelem. - mondtam ki nehezen. - Amit irántad éreztem végig az a hála és a csodálat volt. Nagyon sajnálom. - hajoltam meg bocsánatot kérve.

- Nem mondom, hogy nem lettem szomorú, amiért szakítasz velem, de számítottam rá. - mondta, majd felemelte a fejem, hogy közvetlen a szemembe nézhessen. - Mióta visszatért Kazuya, tudtam, hogy ez a nap el fog jönni.

- Hogy? - kérdeztem meglepetten.

- Már akkor tudtam, hogy szereted, mielőtt elment Amerikába. Igazából meg is lepett, hogy eddig kitartottál mellettem. Boldog voltam, szóval ne érezd magad rosszul, csak kövesd a szíved. - mondta, és egy utolsó puszit nyomott a homlokomra, majd elköszönt és magamra hagyott.

Látszott rajta a csalódottság, emiatt szívem mintha meghasadt volna. De így legalább hazugságok nélkül lehetünk továbbra is barátok.

Későre járt már mire oda értem a titkos helyünkre, Kazuyának viszont már nyoma sem volt.

Elkéstem ugyan, de nem adhattam fel. Így ahogy csak bírtam futni kezdtem, futni a Mizuno udvarhoz. Nem tudtam mit fogok mondani, hisz nem gondoltam át. Annyi minden volt amit szerettem volna átadni neki, közben azt se tudtam, hol kezdjem. A kaputelefont is ilyen meggondolatlanul nyomtam meg, kifulladtságtól alig kapva levegőt.

-Igen? Ki van a túloldalon?

- Én... Toshi... Toshiro... Beszélni... Jaj, várjon, kifulladtam. - lihegtem bele a telefonba, aminek túloldaláról csak nevetést hallottam. Kazuya volt a másik oldalon.

- Idáig futottál, idióta? - kérdezte nevetve.

- Valami kretén nem várt meg a megbeszélt helyen, szóval muszáj volt ezt tennem. - válaszoltam még mindig fáradtan, pár másodperccel később helyre jöttem. Ő pedig kinyitotta nekem a kaput.

- Nem számítottam rá, hogy ide jössz.

- Mi az? Már el is kezdtél csomagolni, hogy meglóghass tőlem? - vettem fel a stílusát, mire ismét elnevette magát. - Nem szabadulhatsz ám ilyen könnyen előlem. - folytattam.

- Neked ez nagyon nem áll jól. - ragadta meg a kezem és magához húzva, a kapunak nyomva hevesen megcsókolt.

- Szeretlek! - vallottam be fülig pirulva.

- Szerettelek akkor is, most is és mindörökké. -mosolyodott el. Első alkalommal láttam, hogy ő is zavarban van. A boldogságunk tehát még csak most kezdődik.

Végül mind ketten levettük a maszkunkat, melyeket viseltünk. Sok dolgot megtudtam Kazuyáról, amiket még csak nem is sejtettem, minden apró titkát gyerekkorunktól egészen mostanáig. Kazuya pedig szintén meg tudott rólam egyet s mást, bár nekem nem voltak annyira mélyreható titkaim,  mint neki, mégis szeretett hallgatni.

Az, hogy végre együtt lehettünk pedig életem legszebb pillanatai voltak, amiket soha nem felejtetek el, annyira az elmémbe égtek.

Egyikünk sem tudta, mit hoz számunkra a jövő, a jelenből megpróbáltuk kihozni a lehető legtöbbet. A jelenünk csak a miénk, és érzéseim szerint sokáig a miénk is fog maradni.