Kanjō no henka

17.

A napok a szokásos lassú tempójukban teltek, az órák unalmasak voltak, a vizsgák pedig nehezek. Egyedül ami jó volt az unalmas hétköznapokban az Subaru volt, aki mindig kitalált valamit, hogy ne akarjak öngyilkos lenni az unalom miatt. Eközben Kazuya rám se bagózott, szinte olyan volt mintha vissza sem jött volna. Csak annyiban éreztem a jelenlétét, hogy sokan körülállták.

És ahogy ezek a lassú napok haladtak végül elérkezett a karácsony. Legalábbis a karácsony hete. Subaru és én megbeszéltük, hogy együtt töltjük a Szentestét, mivel ez lesz az első úgy, hogy együtt vagyunk és valahogy különlegessé akartuk tenni.

A karácsonyt pedig már a barátainkkal együtt terveztük tölteni. Valahogy annyira izgatott lettem, hisz ez volt az első, hogy a barátaimmal ünnepelek.

- Valakinek majd be kell vásárolnia. Rengeteg kaja fog kelleni. - mondta Mana és ránk nézett. - SubaShiro páros? Elintézitek?

- Számíthatsz ránk! - tisztelgett Subaru, én pedig csak bólintottam. A vásárlás nem a csajok feladata lenne?

- Én és Mana majd intézzük a dekorációt és a programot. - szólalt meg Kaiya is.

- A vásárlást még Szenteste előtt kellene elintézni, mert el fognak vinni minden jót. - jegyezte meg Mana, majd elköszöntek tőlünk és haza mentek.

Nem sokkal később Subaru is elindult, én pedig elindultam aludni. Fárasztó és egyben izgalmas napoknak néztünk elébe, így már alig vártam, hogy végre eljöjjön az idő.

Akkor még nem tudtam, hogy egy ártatlan bevásárláson olyan dolgok történnek, melyek felforgatják majd az egész tervemet.

És, hogy ennek jelentősen, sőt teljes egészében Kazuya lesz az oka.

Elérkezett a nap, mikor Subaruval eldöntöttük, hogy elmegyünk bevásárolni, ő az utolsó pillanatban viszont mégsem tudott eljönni, mivel közbe jött valami, így rám maradt az unalmas meló.

Általában nem volt vészes a vásárlás, ha volt velem valaki. Amikor egyedül kellett mennem viszont kész rémálom.

Sajnos későre járt már, mire eljutottam az utolsó boltig is. Szerencsém volt, mivel még nem zártak be, így gyorsan a bolt hátsó részébe mentem megkeresni a listán szereplő dolgokat.

Ekkor vettem észre, hogy nem egyedül vagyok. Kazuya is a boltban tartózkodott.

- Nahát. Lehet látni a talpnyalód nélkül is? - kérdezte, utalva Subarura.

- Mit mondhatnék, téged is szokatlan az agyatlan segered nélkül látni, akik minden nap körbe ugrálnak. - nézegettem az égősorokat.

- Ha szeretnéd, lehetsz az egyszemélyes seregem. - vette ki kezemből a dobozt, közben a polc és a fal sarkába szorított, nem tudtam elmenekülni.

- Miért akarnék? Nevetséges. Az vagy.

- A nevetséges az, hogy azzal a semmire kellő Subaruval vagy. - mondta, lenézően nevetve.

- Azzal neked mi a problémád? Tudtommal nincs közünk egymáshoz. Csak egy idegesítő és nagyképű alak vagy.

- És ha azt mondom, elérem, hogy közünk legyen egymáshoz? - lépett közelebb és a nyakamba csókolt. A szívem elkezdett kalapálni, szinte már hallottam.

- Az nem fog megtörténni. - sóhajtottam.

- Úgy gondolod? - folytatta. - Pedig komolyan beszélek.

- Mégis mit akarsz? - kérdeztem. Ellen akartam állni neki, eltaszítani.

Próbáltam eltolni, de igazából szégyentelenül még többet akartam belőle.

- Nem egyértelmű? Téged. - ahogy ezt kimondta végem volt.

Nem tudtam mit akart ezzel. Hogy komolyan mondta-e vagy csak szórakozott, de amikor kimondta onnantól csak ez járt a fejemben. Tudtam, hogy hinni a szavaiban naivság, mégis akartam.

- Kazuya... Ne szórakozz velem.

- Nem szórakozom- mondta, majd abba hagytam nyakam cirógatását. - Csak megszerzem ami kell nekem. És az te vagy! Mindig is te voltál. - ezután elengedett.

Mindig is te voltál. Ez a mondat visszhangzott fejemben az este folyamán és a másnap.

Közben mérhetetlen nagy bűntudatot éreztem Subaruval szemben. Nem mondtam neki semmit, pedig megérdemelte volna az igazságot. De ez az igazság sajnos túlságosan fájdalmas lehet számunkra.