Kanjō no henka

15.

Visszatérés Toshiro szemszögébe:

Azóta a nap óta három hónap telt el és Kazuya még csak hírt sem adott magáról. Ezalatt az idő alatt akár még az egész napos rágalmazásait is szívesen hallgattam volna, csak legyen a közelemben.

Jobb, ha utál, de itt van, mint hónapokra szó nélkül eltűnni. Valahogy hiányérzetem lett. A napjaim unalmassá váltak és szinte már én kértem valamelyik barátom, hogy piszkáljon, hogy legyen valami az unalmas mindennapokban. Talán tényleg mazoista lettem az Ördög miatt?

Az első hónap nehezen ment nélküle, hisz végre rájöttem az érzéseimre iránta, de később bele törődtem. Tudtam, ha türemesen fogok várni, akkor vissza tér hozzám és ismét újra a régi lesz. Újra azt fogom kívánni, bárcsak elütné egy busz, vagy tévedne el iskolába jövet. Egy nap biztosan így lesz.

A három hónap alatt közelebb kerültünk Subaruval és miután egyre több időt töltöttünk el együtt iránta is kezdett feléledni bennem valami. Eleinte talán csak helyettesíteni akartam Kazuyát, végül elkezdtem másként is kedvelni őt. Úgy ahogyan ő már az elejétől fogva kedvelt engem, majd alig egy hónapja összejöttünk.

- De veled minden rendben Kaiya? Valósággal ragyogsz. - jegyezte meg Mana, mire mind felfigyeltünk. Valóban jobb volt a kedve, mint általában.

- Nincsen semmi! - jött hirtelen zavarba.

Mindannyiunknak elég gyanús volt, de én sejtettem leginkább miről volt szó. Nem akartam, hogy sejtelmem beigazolódjon, de nem is kérdezhettem rá, míg ennyien voltunk. Kellett egy jobb alkalom.

- Hagyjátok! Talán csak kijött az újabb kollekció a kedvenc üzletéből. - szólt Subaru is, neki hála pedig elterelődött a téma.

Másnap alkalmam nyílt vele négyszemközt beszélgetni, mikor az iskolában, ebéd időben felosontunk a tetőtérre ebédelni.

- Szóval? Mi újabban ez a derültség?

- Nem tudom elmondhatom-e. - jött zavarba, de közben feszengett is.

- Jelenleg én vagyok az egyetlen akiben megbízhatsz, és valójában sejtem is, de tőled szeretném hallani. - mondtam kicsit megsértődve.

Bár nem mondta, hogy nem bízik bennem, szavaiból mégis erre következtettem. Azért megértettem az ő helyzetét is.

- Szóval Sugawara-sensei és én... Titokban bár, de össze jöttünk. És gyakran töltjük együtt az éjszakát. - mondta fülig pirulva, a végét szinte suttogva.

- Ez ugye tudod, hogy törvénytelen? Ne siessétek el. Ti még tanár-diák vagytok.

- Ez Sugawara-senseit nem zavarja, és diszkrétek vagyunk.

Aggódtam érte, de láttam rajta, hogy boldog, így nem tehettem semmit, mégis vigyázni akartam rá, akár a távolból. Tudtára akartam adni, hogy rám számíthat.

A napok bár unalmasak voltak, mégis mások életében, körülöttem zajlottak az események. Valamint anélkül, hogy észre vettem volna elérkezett az iskola egyik legfontosabb eseménye is, a kultúrális fesztivál.

- Csináljunk kávézót!

- Legyen kísértet ház!

- Színdarab, színdarab, színdarab!

Mindenkinek volt valami ötlete, mit is valósítsunk meg a fesztivál idejére, így az osztályfőnöki órát arra áldoztuk, hogy húzással döntöttünk arról mit is fogunk készíteni, és hogy kinek mi lesz a feladata.

Végül egy olyan kávézó mellett döntöttünk, ahol a srácok cselédlányként, a lányok hostként öltöznek. Az én feladatom sajnos a felszolgálás lett, Subaru szerencsére megúszta annyival, hogy öltönyben kellett szórólapokat osztogatnia. Az osztály egy részének a terem dekoráció volt a feladata, másik részének pedig a felszolgálás, csak hárman voltak, akik a szórólapokat osztották.

Az idő, amiket elkészületekkel töltöttünk gyorsan eltelt. Valóban szórakoztató és mókás volt, amíg nem kellett magamra öltenem ezt a hacukát, ami annyira kényelmetlen és kellemetlen volt számomra. Vajon a lányok is így érezhetnek amikor viselik?

- Igazán édes vagy, cselédpasim. - nézett be az ajtón Subaru, aki persze velem ellentétben nem festett nevetségesen.

- Bármikor cserélhetünk.

- Rajtam nem mutatna ilyen szexin. - nevezett, majd mondta, hogy ha lesz szünetem menjünk együtt megnézni más osztályokat. Természetesen elfogadtam a meghívását, hisz én is kíváncsi voltam.

Én délelőtt voltam úgymond beosztva, így az egész délutánomat szabaddá tudtam tenni, hogy az osztályokat járjam fel.

Rengeteg látogatónk jött, hisz ez volt az egyetlen rendhagyó kávézó az iskolánkban. A kávé mellé sütit is felszolgáltunk, ami helyben készült a frissesség és az illatok érdekében. Valóban úgy éreztem nagy sikert arattunk, talán még nyerhetett is az osztályunk.

Alig vártam, hogy végre leváltsanak, hisz minden vágyam volt megszabadulni a cselédlány ruhától, de kedvem rögtön elment, mikor az osztályfelelős szólt, hogy a ruhákat egész nap viselni kell, mégha nem is vagyunk beosztva, hisz kellenek a reklámok.

- Ne érezd magad kínosan benne. - nevetett Subaru. - Ha veszel fel egy parókát akkor már senki nem mondja meg, hogy fiú vagy, így nem kell szégyenkezned.

- Annyira kedves vagy. Kiérdemeltem én ezt? - kérdeztem cinikusan, mire lassítani kezdett.

Már csak egy osztálynál nem jártunk, ott viszont nagy volt a sor, így elhatároztuk, hogy félre húzódunk, míg kevesebben lesznek. Az új épület hátsó részén húztuk meg magunkat, mivel ott nem voltak sokan.

- A kedvességem? Még nem. - ingatta fejét, majd közelebb hajolt.

Tettem egy hirtelen lépést hátra. Kicsit megijedtem, mivel eddig csak max arcon puszilt, a csókig soha nem jutottunk. Ez meglepetten ért. Ahogy őt is a reakcióm.

- Ne haragudj! Nem akarod? - kérdezte szomorkásan, erre pedig akkor sem tudtam volna nemet mondani, ha akartam volna.

- Nem erről van szó, csak megleptél. Tudod nekem ez az első. - vallottam be, fülig pirulva. Nem is ő hozott zavarba, hanem a hirtelen túl őszinte vallomásom.

- Aranyos vagy. És nem csak a ruha miatt. - simogatta meg a fejem. Ettől valahogy kisebbségi komplexusom lett, de nem bántam, mert annyira kellemes volt. - Ne aggódj! Nekem is ez lesz az első. - mondta és ismét közelíteni kezdett. Ezúttal nem húzódtam el tőle.

Ahogy ajkaink egymáshoz értek szívem hevesebben kezdett verni. Ez új volt számomra, hisz mikor Subaruval voltam még nem vert ilyen sebesen. Viszont az érzés maga nem volt új. Ezt éreztem Kazuyánál amikor valamilyen oknál fogva túl közel került hozzám. Utáltam magam, amiért ilyen intim pillanatban ő jutott eszembe.

- Ne is zavartassátok magatokat. Undorító. - hallottunk meg egy hangot, mire hirtelen szétválltunk.