Kanjō no henka

9.

Az év vége felé közelítve az évfolyamunk kitalálta, hogy a vizsgák után menjünk el egy több napos kirándulásra, és az osztályfőnökök bár eleinte nem nagyon szerettek volna bele egyezni, végül mégis bele mentek és ma már a buszokon ülve vártuk, hogy megérkezzünk úticélunk felé.

Kaiya-chan mellett ültem, aki nagy nehezen kivívta magának a helyet Subaru ellen. Örültem, hogy van még valaki, aki szívesen barátkozik velem Mana-chanon és Subarun kívül.

A kirándulás helyszínére viszonylag hamar oda értünk. Egy tóparti faház volt, ami bár kicsit rumlis volt, élveztük a közös kitakarítását. Míg az én osztályom a faházat takarította, a második osztály az ebédet főzte, a harmadik fát gyűjtött a kinti főzéshez használt tűzhöz, az utolsó osztály a partot tette rendbe.

Egy év óta mi jártunk itt először. Talán azért is volt ingyenes a kirándulás, mert az elején bőven megdolgoztattak. Végül megérte, mert a hely szinte ragyogott mire végeztünk.

- Elmegyek egy kis vízért. - szólt nekem Kaiya-chan hirtelen, miután hosszabb idő óta egy irányba bámult.

- De itt is van... - kezdtem, de már itt sem volt.

Végig néztem a megjelent diákokon. Mindenki vidám volt, jót tett nekik, hogy kiengedhették a vizsgák utáni gőzt.

- Te tényleg egy menthetetlenül magányos nyomorék vagy.  - jelent meg hirtelen Mizuno. Pedig már kezdtem élvezni a napot.

- Nincs jobb dolgod, kretén? Menj szedj fel valakit, csak hagyj békén. - küldtem el. - Nem szeretném ha a mai napom is elrontanád.

- Ha ilyeneket mondasz, csak még inkább zaklatni akarlak. - nézett rám piszkos tekintettel, amitől valamiért ismét zavarba jöttem.

Ne felejtsd el a célod Toshiro, ki kell vernek a fejedből. Ha ő nem megy el majd te lelépsz. Így van.

- Megyek, megkeresem Kaiya-chant.

Elindultam a kút felé, amerre Kaiya is ment, mivel már egy jó ideje eltűnt. Kicsit aggódtam is érte, hogy történt valami, de mikor meg pillantottam megnyugodtam, hogy jól van. Legalábbis testileg.

Nem voltam benne biztos, de mintha Sugawara és Ume-senseit nézte volna fájdalmasan ható tekintettel. Amikor azok ketten szégyentelenül, nem foglalkozva azzal bármelyik diák is megláthatja őket elkezdtek csókolózni, Kaiya ereje mintha elhagyta volna őt.

Gondolkodás nélkül oda léptem mellé, hogy támogassam amiben csak lehet, mégsem éreztem, hogy sok hasznom lenne. Csak arra tudtam gondolni, milyen fájdalmas lehet neki. Szeretni egy tanárt, aki valaki mást szeret.

- Ez még év elején kezdődött. - kezdett bele meséjébe, amiben elmondta, hogyan szeretett bele Sugawarába. - Eltévedtem az iskolába vezető úton, a Sensei pedig éppen ott volt. Látta ahogy egy rakás srác rámszáll és kikezdenek velem. Megvédett tőlük, mikor én tehetetlen voltam. Ha nem lett volna ott akkor ki tudja mit tettek volna velem? - kezdett el sírni.

Gyengéden megöleltem, és mondtam, ha nehéz neki, nem kell elmesélnie. Ő mégis folytatta.

- Ezek után gyakran láttam az iskolában. Nem csak velem, de minden diákjával kedvesen bánt. - kivéve velem. Engem zaklat a nyomorultja - Megértősége és kedvessége pedig már akkor is levett a lábamról. De összességében akkor szerettem bele igazán, mikor azokat a szavakat mondta nekem.

- Ha nincs melletted senki, akiben bízhatnál, akivel megoszthatnád érzéseid, rám mindig számíthatsz. Itt leszek melletted és osztozom érzéseiden, mégha fájdalmasak is. Együtt túlleszünk rajta, hogy ismét olyan csodálatos legyél mint mindig is voltál.

- Vaó... Ez aztán tényleg nagyon nyálas Sugawarától. Mi ő, valami playboy?

- Ne piszkáld már! Aranyos volt, és onnan már nem volt vissza út. De, hogy Ume-senseiel láttam... Nem tudom elhinni. - zokogott tovább, bár kicsit nyugodtabbnak tűnt, hogy megoszthatta valakivel ezt a titkot.

- Most mit fogsz tenni? - tettem fel kérdésem, miközben könnyeit törölgettem. Szinte meghasadt a szívem, hogy így kellett látnom.

- Elmondom neki. - egy pillanatra zavartan néztem rá, de meg értettem, miért akarja ezt tenni. Valamilyen szinten velem is ez volt a helyzet. - Tudatnom kell vele, hogy vissza utasíthasson és végre megpróbáljak túllépni rajta.

- Bármiben szükséged van segítségre, csak szólj nyugodtan.

Egy ideig némán ültünk a parton nézve a táj messzeségét, ahol már egybe forrt a tenger és az ég. Békés volt mind kettőnk számára, mégha előtte szomorúság is lengett minket körbe.

- Köszönöm. Ma nagyon sokat segítettél nekem. - ölelt meg. Lélegzete már sokkal egyenletesebbé vállt. - Tudod, rám is számíthatsz, ha úgy döntesz kezdesz valamit ezzel a Kazuya üggyel.

- Nem fogok. Mégis miért kéne kezdenem bármit is vele? Nincs is semmilyen Kazuya ügy.

Ezután mivel hűvösebb lett és már későre járt vissza indultunk a faházhoz. A mai nap nagyrészt takarítás és szabad foglalkozás volt, de a másnap már programokkal lesz teli, így pinennünk is kellett.

Amint vissza értünk saját szobáinkba fáradtan álltam a tusoló alá. Alig vártam, hogy végre ágyban legyek. Közben arra is kíváncsi voltam ki lett végül a szobatársam. Hisz minden szobában ketten voltunk, mivel nem volt elég a házban.

Ahogy végre felfrissülve az ágyamba dőltem, ajtó nyitódásra lettem figyelmes, bár már gyenge voltam ahhoz, hogy kinyissam a szemem.