Kanjō no henka

19.

Újra elkezdődött az iskola. Végül úgy tettem, ahogy elhatároztam, és bevallottam mindent Subarunak, aki szerencsére megértette a helyzetet.

Kazuyát látványosan kerültem, gondolataim is próbáltam elterelni más irányba. Például a torna felmérések irányába.

Utáltam a tesi órák minden egyes percét, amikor felmérések voltak, pedig egyenesen a pokolban éreztem magam.

- Nem lesz olyan vészes. Gyorsan túl leszünk rajta. - mondta Kaiya. Ő persze könnyen beszélt, hisz mindenben tökéletesen szerepelt.

Az első a távol ugrás volt. Nemhogy pasik, de még lányok közül is a legkisebbet ugrottam. Nem vagyok valami sportos, van vele valami probléma?

A következő állomás a dobás volt. Azt leszámítva, hogy kétszer eltaláltam a tanárt, egyszer pedig a kukába dobtam a labdát, annyira nem is szerepeltem rosszul. Ja de, rémes voltam.

És így folytatódott végig. Mindent  kínszenvedés volt végig csinálni. Egyedül a röplabdában voltam jó, amit óra végén játszottunk. Legalább volt valami sikerélmény is az egészben

- Mivel Kumoide érte el a legrosszabb összpontszámot, az ő feladata lesz elpakolni a felszereléseket. A többiek elmehetnek. - mondta a tanár én pedig gondolatban a fejéhez penderítettem a labdát.

Bár Subaru megkérdezte, hogy maradjon-e segíteni, végül megkértem, hogy nyugodtan menjen haza. Az én büntetésem volt, neki pedig voltak egyéb elintézendő ügyei, így feltartani sem akartam.

Már el is terveztem, hogy nagy magányomban zenét hallgatva fogom elrakni a felszereléseket a szertárba.

Csakhogy a szertárban nem voltam egyedül. Mintha csak várt volna valakit, Kazuya a torna szünyegeken ülve meredt telefonjára, majd amikor meglátott, felpattant és felém indult.

- Elég sokáig tartott mire ide értél. - mondta én pedig értetlenkedve néztem rá. - Tudtam, hogy csak te lehetsz olyan béna, hogy a leggyengébb pontszámot érd el, és mivel újabban kerülsz engem, ide jöttem.

- Mondani akarsz valamit? - kérdeztem, miközben leraktam a kezemben lévő dolgokat. - Aznap is akartál mondani valamit, ugye? - utaltam a szilveszterre.

- Itt nincs senki, Taira. Bezárom jó? - alig hogy meg hallottuk a kérdést máris kattant a zár, így reagállni sem tudtunk, jelezni sem, hogy mi még bent vagyunk, valaki bezárt minket.

Hiába kiabáltunk, nem hallott senki, így egy idő után feladtuk.

A szertárban térerő sem volt, szóval csak reménykedhetünk abban, hogy valaki hamarosan erre jön, és kiszabadít.

Addig viszont kettesben voltam vele. Bezárva egy amúgy kicsi helyre.

- Ez elég kínos. - mondtam megtörve a csöndet. Feszélyezve éreztem magam, rajta viszont úgy tűnt jól van.

- Igazán? Tehetek róla, hogy kínosabb legyen, csak egy szavadba kerül. - mondta pajzán hangon, és leült mellém.

Naivan számítottam rá, hogy mást is csinálni, fog de nem mozdult. Nem tudtam, hogy csalódott vagy nyugodtabb voltam ettől.

- Amiért aznap oda mentem nem azért volt, mert mondani... Sokkal inkább azért, mert kérni akartam valamit. - válaszolt a korábban feltett kérdésemre. 

Ránéztem, mire ő is mélyen a szemembe nézett, és egyetlen hirtelen mozdulattal ledöntött a torna szőnyegre és felém kerekedett. Arca közel volt az enyémhez, leheletét éreztem ajkaimon.

Nem tudtam megszólalni, csak vártam mi fog következni, de hosszú masodpercekig nem történt semmi, csak néztük egymást, végül megszólalt.

- Miért nem löksz el? - ez a kérdése meglepett. Csak tesztelni akar?

- Én...

- Mert nem is akarsz ellökni, igaz? - hangja lágy volt, amit szinte elfedett dübörgő szívem hangja.

- Nekem ott van...

- Subaru. Tudom, de nem őt szereted, igaz? Mit keresel egyáltalán mellette?

- Egy szóval nem mondtam, hogy nem szeretem. Én... - ki akartam mondani, de valahogy megakadt a torkomon a szó.

- De azt sem, hogy igen. Csak ki kell mondanod, hogy szerelmes vagy belé, és békén hagylak. - fogta kicsit szorosabban a csuklóm, ahogy lenyomta a szőnyegre. - Ha nem ez a helyzet, akkor... -egy pillanatra megállt, majd folytatta. - Akkor kérlek szakíts vele és légy az enyém.

- Mi? - nagyon meglepődtem, szinte levegőt is alig kaptam, emiatt nem is voltam benne biztos, hogy jól hallottam.

- Azt szeretném, ha egyedül az enyém lennél. Ha csak engem látnál, hát nem fogod fel? - hangja nagyon gyenge volt, úgy éreztem most nem szórakozik velem, mégsem hittem benne, hogy ez megtörténik. - Mindig is csak ennyit akartam.

Ezután nem mondott mást, ahogy én sem. Még mindig nem tudtam szóra nyitni a szám.

Arca közeledett az enyém felé, de mielőtt megcsókolt volna kinyílt az ajtó. Egy pár lány volt a túloldalon, akik visongatva újongani kezdtek. Mi ennek hallatára amilyen gyorsan lehetett eltávolodtunk egymástól. Ha nem nyitnak ránk vajon tényleg megtette volna?

Kazuya felhasználva a lányok rajongása által szerzett hatalmát rávette őket, hogy amit itt láttak azt ne adják tovább senkinek, és miután megígértette velük ő maga is elment. Én viszont egy ideig még ott maradtam, hogy átgondoljam mi is történt.

Úgy hangzott, mint egy szerelmi vallomás, ami teljesen össze zavart. Miért vallana ő ennyire hirtelen szerelmet?

Miért most, amikor itt van nekem Subaru? Túl sok a kérdés, melyekre nem találtam a választ. Azt kívántam ezek mind bár nem velem történtek volna.