Kanjō no henka

10.

Ahogy végre felfrissülve az ágyamba dőltem, ajtó nyitódásra lettem figyelmes, bár már gyenge voltam ahhoz, hogy kinyissam a szemem. Az illatát viszont rögtön felismertem. Ez hihetetlen.

- Te tényleg puhány vagy. - ciccegett rám Mizuno, majd az ágyára dobta a táskáját. Nem volt nála sok holmija, legalábbis kevesebbet hozott mint én.

- Miért ver engem veled az Isten?

- Ezt én is kérdezhetném. Nem fulladtál meg a tusoló alatt? Pedig annyira biztosra vettem, hogy megtörténik.

- Poénkodj csak! Én kérek másik szobát.

Nem vártam meg a válaszát, az ajtó felé igyekeztem. Arcom már így is eléggé forró volt. Nem akartam vele tölteni két éjszakát, lehetetlen volt. Vagy az az átkozott démon fog megölni, vagy ezek a furcsa érzéseim. Mindenesetre utáltam még a gondolatát is, hogy vele kelljen osztozkodnom.

Már épp nyitottam volna ki az ajtót, mikor Mizuno kezével visszacsapta és ismét kevés mozgásteret hagyott. Nem tudtam menekülni anélkül, hogy túl közel ne kerüljek hozzá.

- Mit akarsz? Engedj már el! - utasítottam, de hangom elcsuklott. Utáltam ezt, és őt is. Csak ki kellett volna engednie a szobából.

- Nem. - válaszolta röviden. - Ne okozz gondot, azért mert finnyás vagy.

- Csak nem bírom az undorító légköröd.

- Igazán? - suttogta fülembe. Mégis mit akar?

Kikészített, hogy nem láttam bele a fejébe. Egyik pillanatban lehord mindennek, vitatkozik, másikban pedig így viselkedik. Majd kiugrik a szívem tőle és talán pontosan azért csinálja, mert tisztában van ezzel. Csak egy újabb lehetőséget talált arra, hogy rosszul érezzem magam miatta. De nem fogom neki hagyni, hogy szórakozzon rajtam.

- Csak hagyj békén. Ne szólj hozzám a két éjszaka alatt, lehetőleg ne is nézz rám. Sőt a legjobb lenne, ha a lélegzettel is felhagynál. - szóltam vissza, mivel elhatároztam nem adom meg neki az örömöt.

Nem tudhatja, hogy mennyire idegesít. Ha látja, hogy nincs semmilyen reakcióm talán felhagy vele.

Miután vissza húzta fülemtől fejét, közelíteni kezdett az arcomhoz, de met és végül elengedett és elindult a fürdőbe, én pedig begubóztam az ágyamba. Órákig próbáltam elaludni, bár nem sikerült. A másnapi programokat pedig mint egy élőhalott kezdtem meg.

Nektek is megvan a pillanat, mikor körülöttetek mindenki tele van energiával, te pedig csak annyit szeretnél, hogy mindenki eltűnjön a világból, hogy nyugodtan aludhass tovább? Nekem mostanában gyakoriak ezek a pillanatok, de talán csak lusta vagyok.

Az első program csapatépítés gyanánt strand röplabda volt. Három ellenfél csapat játszhatott egyszerre, összesen hat csapat játszhatott, a győztes csapat pedig mentességet kaphatott az esti takarítás alól.

Mint mindig, most is mindenki Mizunoval akart egy csapatban lenni, mivel az a kretén mint minden másban, ebben is kiemelkedően jó volt, viszont nem maradhattam alul ellene.

Sokáig húzódott a játék, mivel mindegyik csapat beleadott apait-anyait, végül sikerült bejutnunk a döntőbe, köszönhetően Subarunak.

- Fogadjunk egyénileg is valamiben Shiro-kun. - nézett rám a hálón keresztül, cinikus hangnemben kiejtve becenevem, amit utoljára kiskoromban hallottam tőle.

- Rendben. Ha győzök te ma az erkélyen alszol. - mondtam neki, és bíztam Subaruban, hogy lemossa a pályáról ezt az öntelt majmot.

- Ennyire nem szeretnéd, hogy veled aludjak? - kérdezte kelleténél kicsit hangosabban, a lányok akik hallották pedig visongatni és újongani kezdtek.

- Fogjátok már be! - kiáltottam rájuk mérgesen- Kezdjük!

Mindent bele adtam, illetve adtunk. Csupán két pont kellett volna, mégsem sikerült győzedelmeskednünk, így nem csak nem úsztuk meg az esti takarítást, annyi örömöm sem lehetett, hogy magányomban alhassak a szobámban látva Mizuno arcát a vereséget.

- Sajnálom Kumoide-kun. - szólt csalódottan Subaru. Én csak legyintettem. Nem is hittem igazán, hogy győzhetünk, én is csak reménykedtem.

- Majd legközelebb földbe döngöljük. - mosolyogtam rá bíztatásként.

- Ha gondolod döngölhetsz mást is. - mondta halkan a valahogy mögém kerülő Mizuno.

- Te ne lógj már mindig a nyakamon. Ha ennyire unatkozol, menj és fulladj vízbe.

- Ugyan, azt te sem akarod. Valld be, hogy nélkülem unatkoznál, bármennyire is utálsz. - kacsintott, engem meg kirázott a hideg. Már megint kezdi.

- Kumoide-kun... Lassan indulnunk kell elvégezni a büntetést, amiért veszítettünk. - szakított félbe Subaru. Hálát adtam neki, amiért most itt volt mellettem.

- Később tőlem is megkapod a büntetést.  Pápá. - mondta ismét, majd magamra hagyott. Szívem ismét kalapálni kezdett.

Hiába mond nekem ilyeneket tudom, hogy ezzel is csak idegesíteni akar, de bármennyire próbálom egyre kevésbé tudom figyelmen kívül hagyni.

A takarítás lassan haladt és alig vártam, hogy végre vége legyen, hogy elmehessek tusolni és aludni, de ahogy láttam egyesek igazán élvezték.

Kaiya mintha elfelejtette volna, mit látott olyan felszabadultan viselkedett Sugawara-senpaijal. Igazából tudtam, hogy ez nem igaz. Én láttam benne azt, amit más nem. Kaiya szenvedett.

- Hogy vagy képes ezt elviselni? Mosolyt erőltetni az arcodra, miközben azt kell nézned, hogy a szerelmed mással van?

- Tudod... Elhatároztam, hogy mindig boldognak mutatom magam, hogy elkerüljem a szánakozó kérdéseket. Így csak annak nyílok meg akinek szeretnék. - magyarázta. Annyira máshogy tekint a világra, mint én. De a jó értelemben.

- És eldöntötted már, hogyan fogod neki elmondani?

- Igen. De az nem rád tartozik. - nézett rám mosolyogva. Ezen mondata ellenére éreztem, hogy bízik bennem, és ez már magában elég volt számomra. Csak reméltem, hogy végül minden a helyére kerül.

Takarítás után még egy utolsó esti játékra összeültünk, majd mindenki mehetett aludni, vagy amit éppen sunyiban csinálni tervezett.

Én a magam részéről nem akartam semmit. Csak vártam a holnap délutánt, hogy végre otthon lehessek. Ha nem otthon alszom, valahogy nem érzem magam kipihenten.

Tusolás után rögtön az ágyamba vetettem magam. Már majdnem elaludtam, mikor éreztem, hogy valaki befekszik mellém.

- Te meg mit csinálsz? Perverz vagy? - kérdeztem leplezve zavarom. Mégis mit képzel ez az egoista, hogy csak úgy bemászik mások ágyába?

- A büntetésed. Elfelejtetted? - kérdezte összekócolva a hajam. - Ha veszítettem volna kint aludtam volna az erkélyen, de mivel győztem a büntetésed, hogy veled alszom, amiért próbáltál megszabadulni tőlem.

- Élvezed ezt? - rúgtam le az ágyról. - Maradj ott és fagyj meg.

- Igazából nagyon is. - nevetett és felkönyökölt az ágyamra. - Élvezem nézni a reakciókat, amiket kiváltok belőled. - mondta, és bár meglepett hogy így kimondta, tudtam.

Szadista, már túl messzire megy. De igazából én vagyok a hülye, amiért hagytam kialakulni ezeket a furcsa érzelmeket. Mégis miért történt? Miért egy ekkora seggfejjel? Tudom, hogy nem gondolja komolyan egyetlen szavát sem, rám mégis hatással van.

- Tudod, én igazából nem... - kezdett bele mondandójába, de az ajtónk előtt visongató lányok hangja megszakította őt.

Nem mentünk ki, mivel azok a vadállatok simán letámadhattak, így megvártuk míg megjelent egy tanár és elzavarta őket aludni.

Végül Mizuno is visszament az ágyába, így a beszélgetésünk abba maradt. Ezt viszont nem bántam, hisz már így is túl sok volt belőle.