¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Talán ezt az egy hétvégét utáltad a legjobban az egész évben. Már hetekkel előtte szenvedtél, és azt kívántad, hogy ha már ki nem hagyhatod, akkor törlődjön ki annak a két napnak minden egyes perce az emlékezetedből.
A külvárosban laktatok már 5 éve a családoddal. Nagyon szerettél ott élni. Gyönyörű házatok volt, hatalmas udvarral, a környék csendes volt, a szomszédok pedig nagyon barátságosak és összetartóak. Talán már túlságosan is.
Már mielőtt odaköltöztetek, az utcátok lakóinak volt egy szokása, hogy minden tavasszal együtt elmennek kirándulni valahova. A szüleid persze kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy a szomszédaitoknak van egy ilyen csapatépítő programja, és egyből igent mondtak a meghívásra még mielőtt téged is megkérdeztek volna róla. Pedig te ezer jobb dolgot fel tudtál volna sorolni, minthogy a szomszédokkal menj két napra valahova az isten háta mögé kirándulni.
- Anya, Apa! Még nem késő visszafordulni, nem lehetne hogy az idei alkalmat kihagyjuk? Senki sem halna bele, ha nem lennénk ott. - próbálkoztál be mégegyszer utoljára, mikor megláttad a GPS-en, hogy már csak 10 perc választ el az idei 48 órás szenvedésed helyszínétől.
- Nem értem miért vagy annyira ellene mindig. Hát nem szoktaknagyszerűek lenni ezek a hétvégék?! - nézett hátra a kocsiban szúrós szemekkel az anyukád. Míg te már előre szenvedsz már csak a kirándulásnak a gondolatától is, ő hetekkel előbb elkezd pakolni rá. Nem is csoda, hogy mindig a fél házat viszitek magatokkal a csomagtartóban.
- Tényleg nagyszerű volt, amikor az ikrek miatt megtámadott minket egy fészeknyi dühös méh. - utaltál a tavalyi incidensre, amikor az utca két legkisebb lakója miatt a hétvégéről méhcsípésekkel jöttetek haza.
- De tavaly előtt...
- Amikor Mrs. Kim kificamította a bokáját, és apa egy órán keresztül cipelhette a hátán? - vágtál egyből a szavába.
- Az tényleg nem volt jó. - húzta el a száját apukád az emlékre.
- Nem baj, az idei év igen is jó lesz! - jelentette ki az anyukád ellentmondást nem tűrő hangon, mire tudtad, hogy jobb, ha többet nem hozod fel a dolgot.
Ebben az évben sem kellett csalódnod. Tudtad, hogyha valaminek történnie kell, az meg is fog történni, így nem ért nagy meglepetésként, amikor kiderült, hogy a vacsorára összekészített kaja, ami idén a Han családra volt bízva, otthon maradt. Ti pedig a semmi közepén voltatok a hegyekben, sehol egy kisbolt a közelben vagy valami kajálda, ahonnan lehetne rendelni.
- Én megmondtam, hogy ez lesz... - suttogtad magad elé egy farönkön ülve, amikor a felnőttek már vagy 20 perce vitatkoztak azon, hogy mit kezdjenek a kialakult helyzettel. A hasad hangos korgással adott hangot a nem tetszésének, mire csak elhúztad a szádat.
- Leülhetek? - szólalt meg melletted egy ismeretlen hang.
Felnéztél az idegen fiúra, akit még soha nem láttál, mire gyors levontad a következtetést, hogy ő lehet az utcai egyik új lakója, akiről a környék egy ideje már beszél.
- Persze.
- Kérsz? - nézett körbe a fiú, mire óvatosan kinyitotta a táskáját, amiben egy zacskó chips lapult.
- Téged az angyalok küldtek! - néztél boldogságtól csillogó szemekkel a táska tartalmára. - Pedig lehettem volna előre látó, és felkészülhettem volna ezekre a minden évben előforduló bakikra.
- Ezek szerint te már veterán vagy itt.
- Sajnos... De majd te is rájössz, Új fiú, megszoksz vagy megszöksz. - rántottad meg a vállad lemondóan, és egy darab chipset dobtál a szádba.
- Ha ennyire nem akarsz jönni, akkor miért vagy itt? - nézett rád a fiú összezavarodottan.
- Itt nem lehet nemet mondani. Ha tudnád már hányszor próbáltam meglógni innen az évek során...
- Akkor majd én megszöktetem magunkat! - jelentette ki határozottan, mire te csak hitetlenkedve nevetted el magad. Tudtad, hogy bármi is a terve, az halálra van ítélve.
- Egy-másfél óra és itt vagyok! - kiáltotta el magát az egyik apuka, miközben elindult a jópár méterrel arrébb álló kocsikhoz.
- Eljött a mi időnk! - mosolyodott el a melletted ülő fiú. Gyors a vállára dobta a táskáját, és a farönkről téged is felhúzva indult meg a szülők felé. - Csak sodródj az árral. - súgta a füledbe.
- Anya! - kiáltotta el magát a fiú, mire mindenki felétek fordult.
- Igen?
- Telefonált az egyik barátunk, hogy meghalt a kutyája, és most nagyon ki van. Kérte, hogy menjünk oda hozzá. - hazudott rezzenéstelenül a fiú, és olyan hitelesen alakította a szomorú legjobb barát szerepét, hogyha nem tudtad volna, hogy épp kettőtöket próbál kimenekíteni ebből a földi pokolból, akkor még el is hitted volna, amit mond. Tátott szájjal nézted, ahogy a szülők szomorúan néznek össze. De nem a te anyukád.
- Van közös barátotok? - nézett egyenesen a lelked mélyére, mire a szíved ijedt sebességre kapcsolt. De bármit a szabadulásért.
- Számunkra is most derült ki, teljesen véletlenül tudtuk meg. - válaszodra pedig csak megemelte a szemöldökét és összefonta a karjait.
- Jaj, szegénykém. - jött hozzátok az egyik nő, és elkezdett titeket terelni a kocsik felé. - Menjetek csak a férjemmel, úgyis megy vissza a városba vacsoráért.
A többi felnőtt is helyeslően bólogatott. Próbáltad elnyomni az előbújni készülő mosolyodat és inkább magad elé figyelni. Egyre gyorsabban szedted a lábaidat, nehogy az anyukád meggondolja magát. Hitetlenkedve nevettél fel a kocsi hátsó ülésén, amikor már hazafelé tartottatok.
- Hát nem gondoltam volna, de soha nem örültem még ennyire egy új szomszédnak sem. - néztél a másik ülésen ülő fiúra, mire csak nevetve pacsiztatok le.
Ki az új szomszéd?
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
