▪︎Drifting▪︎/Namjoon ff./

3.

-Anna!-nagy bambulásaimból kizökkentett az angol tanárnő, aki nem volt jó hangulatában.

-Igen Mrs. Kim?-kérdeztem szemeibe nézve, miközben a karomat hagytam az asztalra koppanni, amivel az államat tartottam.

-Miért nem figyel? Úgy hallottam, hogy jó tanuló, de az angol tudása az egyenlő a nullával.-jelentette ki szikrákat szóró íriszeivel. Szégyenemben lehajtottam a fejemet és az angol füzetemet kezdtem el kémlelni.

Bevallom valamiért az angollal eléggé meggyűlik a bajom. Szinte minden tantárgy megy, csak ez a fránya nyelv. Nem szeretem. Már régebb óta tanulom, de egyszerűen nem megy bele a fejembe.

-Namjoon.-szólt a tanárnő a pár centire ülőnek, aki a füzetének szentelt tekintetét a tanárra szegezte.-Esetleg korrepetálhatnád, mert te vagy a legjobb az osztályban.-jelentette ki a tanár, én meg kitágult pupillákkal néztem rá.

Már egy hete járok suliba és be is illeszkedtem. Az osztály fele rendes meg minden, de én inkább Minjinél maradok, mint barátnál. Ez idő alatt csak a tanulásra koncentráltam és csak most esett le, hogy a mellettem ülő nem is hülye. Tegnap például töriből feleltette a tanár és ötösre felelt. Nem néztem volna ki belőle, hogy jó tanuló, de a látszat néha csal. Szinte minden nap újabb sebekkel díszeleg az arca és a kézfején lévő, sebes bütyökből kétlem, hogy nem verekszik. Nagyon zárkózott és senkivel sem beszél. Ebben az egy hétben szinte egymásra sem néztünk, de én valamiért minden nap megnéztem az új sebeit. Kíváncsi vagyok honnan szerzi őket.

-Rendben.-adta a választ az említett, majd rám sem nézve, a füzetére emelte vissza a tekintetét.

Órák után gondoltam megkérdezem tőle, hogy mikor ér rá, de mire kettőt pislogtam már el is tűnt.

-Ne foglalkozz vele.-mondta a mellettem ülő Minji, aki össze szedte az asztalon lévő könyveit.

A teremből kilépve a szekrényünkhöz mentünk és amire nem kell holnapra tanulnom, azokat a könyveket beragtam.

-Nem értem miért ilyen bunkó.-mondta barátnőm, mikor bezárta a szekrényét.

-Biztos valami dolga akadt.-válaszoltam, majd a kijárat felé mentünk.-Meg szerintem már el is felejtette, amit a tanárnő mondott.

-Hidd el, ha nem rossz tanuló tuti, hogy nem felejtette el.

-Mindegy. Majd holnap beszélek vele.-néztem a földet miközben sétáltunk, de hirtelen a vállamnak ment valaki.

-Hé! Nézz az orrod elé!-szólt be az osztálytársam, aki mint kiderült nagy csajozógép. Néha néha beszólogat, de végülis nem lenne teljes egy osztály sem egy ilyen személy nélkül.

-Inkább te vigyázz Wonho! Amúgy is te jöttél mögöttünk.-szólt vissza barátnőm. Még sosem volt olyan aki megvédett volna, úgyhogy ez jó esett.

-Chh.-ennyi volt a válasza, majd midkét karjával kitárta a suli ajtaját.

A suli kapuban már láttam Jaet, aki türelmesen várt engem.

-Szia Tökmag.-köszönt Minji öcsémnek.

-Szia.-köszönt vissza félénken.

-Milyen napod volt?-kérdeztem, mikor már elköszöntünk Minjitől, mert ő az ellenkező irányba lakik.

-Egész jó.-válaszolt a cipőjét nézegetve. Pár napja eléggé vissza húzódó, de gondolom ez az a lány miatt van.

Miután haza értünk, a konyhába mentem, ahol nénikém várt nagy mosollyal.

-Szia.-köszöntem neki, miközben a hűtőben kutakodtam valami kaja után.

-Szia. Terveztem mára programot.-mondta a konyha pultnak dőlve.

-És mi lenne az?-kérdeztem kíváncsiskodva, miközben kivettem a tegnapi leves maradékát, amit én csináltam.

-Ne azt edd! Csináltam kaját, majd én megeszem.-mondta mellém lépve.

-Én ezt szeretném.-mondtam komolyan, majd a mikróba raktam, hogy felmelegedjen.

-Elmegyünk vásárolni.

-Rendben.

Miután megkajáltam, már el is indultunk hárman. A műszakomig még van pár szabad órám, mivel én esti műszakban dolgozom. Az elején nem tetszett Yunanak, de végül megengedte.

-Azt hittem boltba megyünk.-mondtam, mikor már egy pláza előtt álltunk.

-Boltba is megyünk, csak ruhákat veszünk.-mondta vigyorogva nénikém és húzott be minket a nagy épületbe.

-Erre semmi szükség.-mondtam határozottan, mikor már egy üzletben kezdett el kutakodni Yuna, valami elfogadható ruháért.

-Alig van ruhád. Amúgy is erre spóroltam, szóval veszünk neked és Jaenek is ruhát.

Pár óra elteltével eléggé sok ruhát vettünk, aminek nem nagyon örültem. Vettünk fehérnemütől kezdve mindent, de Ő magának nem vett semmit.

Mikor haza értünk, kezdett már esteledni, ezért gyorsan elő készítettem a cuccaimat holnapra, majd el is indultam a munka helyemre.

Miután felváltottam az előttem levő srácot, a kassza mögé lépve vártam a vásárlókat. Kicsit örülök is, hogy esti műszakban dolgozom, mert ilyenkor annyira nincsenek.

Kis idő után elkezdtem a hűtőben feltölteni az italokat, amiből hiányoztak. Hallottam, hogy valaki bejön, de mivel velem egy sorban volt, így könnyen tudtam rá figyelni.

-Szép estét.-hallottam meg hirtelen egy mély hangot a hátam mögül, amitől ijedtemben ugrodtam is egyet. A vállam mögé nézve láttam meg, egy negyvenes éveiben járó férfit, aki vigyorogva figyelt engem.

-Üdvözlöm.-hajoltam meg neki, majd kíváncsian vártam, hogy mit szeretne, mivel még mindig előttem állt. Hirtelen oldara nézett a kapucnis férfira, aki még mindig ugyan ott állt, mint eddig.

-Itt dolgozik?-kérdezte szemeimbe nézve, közben egy lépést hátrált, hogy meglegyen a tisztes távolság.

-I-Igen.-válaszoltam dadogva, mert nem igazán értettem, miért kérdezi meg. Nem látja, hogy pakolok? Pedig még az üzlettel ellátott, logós pólót is hordom.

-Értem.-válaszolt, majd megnézte a névtáblámat.-Anna.-mondta ki a nevemet.-Viszlát.-vigyorgott rám, majd el is hagyta az üzletet.

Pár pillatatig csak bambultam magam elé, de megrázva a fejemet fordultam vissza, de a kapucnis férfival találtam szembe magam, aki alig pár centire volt tőlem. Magas volt, de pont úgy fordította a fejét, hogy én ne lássam.

-Kerüld el ezt az embert.-mondta mély, parancsoló hanggal, amitől kirázott a hideg, de valamiért ismerősen csengett.

-M-Miért?-kérdeztem dadogva, majd hirtelen megragadta a csuklómat és a hűtőnek rántott, így most fordult a helyzetünk. Fejem mellett tartotta kezeimet, de szorításából nem tudtam kiszabadulni. Nem volt durva, de nem is gyengéd.

-Ne kérdezz, csak fogadj szót.-mondta parancsoló hangon, de még mindig nem láttam az arcát.

-Engedjen el!-kértem őt, de még mindig ugyanúgy tartott.-Ki maga, hogy parancsolgat?!-kérdeztem már kicsit felemelve a hangom, majd hirtelen egész teste megfeszült, közben a csuklómat is erősebben szorította. Mellkasom fel le mozgott és a félelemtől a lábaim is elkezdtek reszkedni.

-Ne kérdezz, csak fogadj szót!-mondta ismét már ő is erőteljesebben, én meg már a sírás szélén álltam.

Hirtelen mindha áramütés érte volna, úgy engedte el kezeimet és egy lépést hátrált. Lassan felemelte a fejét, majd egy bűnbánó szempárral találtam szembe magam.

-N-Ne haragudj.-mondta Namjoon a padlót kémlelve, majd gyorsan kirohant a helyiségből.

Ez meg mi volt?

Halii! Látom nem sokan érdeklődnek a könyvem iránt, de ebbe a sztoriba nagyon bele éltem magam, így folytatni fogom!🥰