▪︎Drifting▪︎/Namjoon ff./

7.

"Ijesztő amit egy mosoly rejt,,
-Park Jimin-

Lassan nyitottam ki pilláimat, közben próbáltam felmérni, hogy hol is vagyok. Egy világos kis szobában vagyok, fekvő helyzetben. Kellett pár perc, mire teljesen rájöttem, hogy a sötétség előtt mi történt. Ajtó nyitódásra lettem figyelmes, majd az iskolai orvost látom meg, Namjoonnal az oldalán.

-Látom felébredtél.-mondta mosolyogva a férfi.-Emlékszel mi történt?

-Elájultam.-szólaltam meg rekedtes hangon, majd Namjoonra néztem, aki semleges arccal bámult, de a szemeiben aggodalmat láttam. Az orvos csak helyeslően bólogatott, majd csuklómra rakta két ujját. Vérnyomásomat mérte, közben a karóráján nézte az időt.

-Már minden rendben. Fél órája hozta be a barátja.-mutatott a mellette állóra. Nem tudom, hogy értette ezt, de inkább annyiban hagytam.-A vércukorszintje lecsökkent, ezért ájult el. Alszik eleget?

-A hétvégén sokat dolgoztam és alig aludtam.-válaszoltam halkan.

-Pontosan hány órát aludt?

-Hát...5 órát.-mondtam ki alig halhatóan, de ahogy ránéztem a két férfire tisztán hallották.

-Egész hétvégén?-kérdezte a doki döbbenten.

-Igen.

-Nézze. Nem jó, ha túlhajtja magát, pláne ilyen fiatalon. Többször ilyet ne csináljon.-húzta fel a doki a szemöldökét, én meg helyeslően bólogattam.

Miután kiment az orvos, Namjoonra tévedt a tekintetem, aki egész végig bámult. Lassan lemásztam az ágyról, majd elindultam a kijárat felé. Namjoon végig halgatott és amíg be nem értünk a terembe addig szinte síri csend volt.

-Anna és Namjoon!-emelte meg a hangját a föci tanár.-Két óra elzárás!-jelentette ki dühösen, mivel a fele órát elkéstük.-Többet ilyet nem akarok az én órámon!

-Nézze tanárnő.-kezdett bele Namjoon elém álva, mert eddig szinte végig hozzám beszélt a tanár.-Anna összeesett és elvittem az orvosiba. Nemrég ébredt fel, ezért késtünk.

-Nem akarok kifogásokat hallani! Üljenek le a helyükre!-mutatott az osztály felé, majd el is indultunk a padunkhoz.

Lassan elteltek az órák, de szinte alig tudtam figyelni valamire, mert nagyon álmos voltam. Mivel a mi termünkben van a 2 óra elzárás, így el sem hagytam a helyem.

-Milyen csodálatos, hogy egy szép, napos időben itt kell lennetek velem.-jött be a föci tanár mosolyogva, én meg próbáltam nem kimutatni a gyűlöletemet iránta.

Leült a székére, én meg magam elé bámulva filóztam azon most mit csináljak. Hirtelen a balvoldalamon lévő szék nyikorgására lettem figyelmes és Namjoont láttam meg, aki mosolyogva ült le mellém. Fejét kicsit lehajtotta, közben haja a homlokára omlott. A napot takarta el a fejével, ezáltal mintha egy angyalt láttam volna. Szemeim a kétszeresükre nőttek és szerintem elég bambán nézhettem ki. Mintha egy lassított felvételt láttam volna.

-Arra gondoltam angolozhatnánk, ha már van időnk.-jelentette be, mikor már behúzta a székét.

-O-Oké.-nyögtem ki nehezen dadogva, majd mire kettőt pislogtam már előttem is voltak a tanszerei.

Egy bő egy órát már tanulhattunk, de én már érzem, hogy az agyam elérte a maximális befogadó képességét. Namjoon ezt észre is vette, mert én már majdnem elaludva bámultam ar arcát, miközben nagy beleéléssel magyarázott. Be kell vallanom, nagyon jó tanár lehetne. Ebben az egy órában többet értettem meg, mint eddigi összes angol órát együtt véve.

-Befejezzük?-kérdezte a mellettem ülő, mikor észre vette, hogy a száját bámulom. Istenem segíts meg! Válaszul csak bólintottam, majd a tanárnő bejelentette, hogy fontos dolga akadt, de ne próbaljuk meg ellógni, mert 1 óra múlva visszajön ellenőrizni.

Amint kilépett, lehajtottam a padra a fejemet és pár perc múlva el is aludtam.

N A M J O O N

Valamiért olyan, mikor együtt vagyunk, mintha tükörbe néznék. Próbálja nem kimutatni az érzéseit, de engem nem tud átverni.

Mikor a lakásomban megláttam az az ijedt, félelemmel teli szemeit, nagyon megijedtem. Sosem láttam még ilyet és láthatólag rohama volt. A gyógyszeres dobozt megnéztem, majd mikor realizáltam, hogy pánikbetegségre van a pirula, teljesen lesokkoltam.

Sejtelmem sincs mi történhetett a múltjában, de látszott rajta, hogy nem lépett túl a múlton. Nem tudja elmondani szinte senkinek sem, mert ahogy láttam neki sincsenek barátai. Kezdek érdeklődni iránta, de csak barátilag. Félek, ha több érzelmet táplálnék iránta, akkor annak rossz vége lenne.

A padon lévő, fekvő lényét bámulom, miközben halkan szuszog. Már lassan egy órája csak bámulom, de nem tudom róla levenni a szemeimet. Felém fordúlva dönti a fejét az alkarjára, ezzel teljes látszódik gyönyörű arcvonásai. Szája kicsit elvan nyílva, a nap sugarai meg teljesen bevilágítják arcát.

Hirtelen szemöldökeit összeráncolta, majd fejével kicsit mocorogva kezdett egyre nagyobbakat lélegezni. Egy hajtincs az arcába hullott, majd a kezem magától mozdulva indult el elsöpörni a tincset.

Mielőtt hozzá értem volna, hirtelen kipattantak a szemei, majd a kezét lendítve lökte el az enyémet. A hirtelen ébredés miatt, a székén elvesztette az egyensúlyát és egyenesen a földre esett. Azonnal felpattantam a székről, majd aggódó szemeimmel fürkésztem az ő félelemmel teli szemeit. Íriszei láthatólag megteltek könnyekkel, én meg azonnal mellé térdeltem. A hátához érve, az egész teste megfeszült, ezért gyorsan elkaptam a kezemet.

-Remélem, hogy..-kezdett bele a tanár, mikor belépett a terembe, de amint meglátott minket a földön kuporodni, egyből elhalgatott.

Az előttem ülő, rémült lány felkapta kabátját és egy gyors köszönéssel elhagyta a termet. Azonnal utána rohantam, majd a suli ajtón kilépve azonnal megtorpantam. Anna odarohant egy padhoz, ahol egy kisfiú sírva meredt maga elé.

-Jae!-ordította a fiúnak, de hangján lehetett hallani, hogy már sír. A padhoz érve, azonnal átkarolta a kisfiút, aki viszonozta az ölelést.-Sajnálom. Annyira sajnálom.-mondta remegő kezeivel átfogva a fiú arcát.

-Azt hittem, hogy te is elhagytál.-tört ki belőle a sírás, nekem meg a látványtól összeszorult a szívem. Ezt hogy értette?

-Sosem hagylak el. Én nem.-mondta Anna komolyan szemeibe nézve, közben a fiú arcáról törölte le a könnyeket.-Elzárásom volt. Sajnálom.

Pár percig csak ölelték egymást, majd mikor felemelte az ölében lévő fiút, elindultak a kapu felé. Látszólag álomba sírta magát a csöpség, ezért a feje búbját simogatta Anna, miközben haza felé sétált.

---

Az üzlet előtt figyelem, ahogy Anna a kassza mögül mosolyog a vevőkre. Én kapucniban állok az üzleten kívül és próbalok észrevehetetlennek tűnni. A vásárlók előtt mutatja a megjátszott mosolyát, de amint egyedül marad, össze kuporodik a székre és csak bámul maga elé. Legszívesebben bemennék hozzá és szorosan megölelném, de félek, hogy amint megérinteném, más érzést táplálnék iránta.

Azért figyelem, mert mikor elmondta, hogy kerestek, teljesen eluralkodott bennem a pánik. Félek, hogy kifog derülni, hogy én itt dolgozom és rajta fogják kiadni a nekem szánt büntetést. Nem szeretném, hogy baja essen, ezért innentől kezdve figyelni fogom.

Miután végzett a műszakjával, elindult a kihalt utcán, a sötétben. Hogy tud késő este az utcán sétálni? Lassan, csoszogva ment, végig a földet bámulva. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt, ezért minden egyes lépését figyeltem, mert nem tudhatom, hogy mikor esik össze megint.

Miután belépett egy kis lakásba, megkönnyebűlten indultam haza.

Sziasztok! Meghoztam az új részt!💜