▪︎Drifting▪︎/Namjoon ff./

10.

A lakásba belépve teljes sötétség tárult elém. A függönyök nem voltak elhúzva a nappaliban, ami még ijesztőbb külsőt mutatott a helyiségnek. Miután becsuktam magam után, halk nyöszörgéseket hallottam meg, ami mintha a szobából jött volna, így lassan lépkedtem felé. Szólítgattam Namjoont, de csak újra és újra ugyan azt a hangot hallottam.

Kopogtam, de semmi választ nem kaptam. Egy nagy sóhajt eleresztve léptem be a szobába, ahol kis kupi fogadott, meg egy Namjoonon akadt meg a tekintetem, aki az ágyon feküdt. Fekete melegítőben és egy szürke pólót viselt, aminek a mellkasa részénél látszódott az izzadtság. Kezeivel a lepedőt szorongatta, közben fejét ide oda dobálta. Nagyon megrémisztett a látvány, de mire feleszméltem volna, már az ágy szélén álltam. Nem akartam így itt hagyni és biztos vagyok benne, hogy most rosszat álmodik.

-Hé. Namjoon.-szólítgattam halkan, majd elkezdtem a felém közelebbi karját picit rázva próbáltam felébreszteni.-Namjo...-kezdtem el újra szólítgatni, majd hirtelen a karomat megragadva rántott le az ágyra. A csípőmre ült és mindkét kezével a nyakamra fogott. Szemei csukva voltak, így arra jutottam, hogy ezt is álmában teszi.

Erős szorításától a karjaira fogtam, de semmit sem használt. Úgy tátogtam mint egy hal, de szinte semmi levegő nem ment le a tüdőmbe. A mellkasom kidülledt, majd hirtelen elkezdtem enyhe nyomást érezni, ami már most nem volt jó jel.

-Joon.-szólítottam már könnyezve, de szemei még mindig nem nyíltak ki. Kezdett egyre jobban homályosodni a látásom és éreztem, ahogy szinte az egész testemből elszáll az erő.

Hirtelen a szorítás eltűnt, így oldalra fordulva kezdtem el a nyakamra fogva köhögni.

-A-Anna.-hallottam meg egy ismerős, mély hangot, majd a szemeim szinte kipattantak és úgy meredtem a srácra, aki az ágy mellett, döbbent arccal bámúlt engem.

Nem tudtam neki válaszolni, mivel a tüdőmben lévő szorítás egyre jobban erősödött. A mellkasomra tapasztva a kezemet próbáltam levegőhöz jutni, de nem jutottam többre. Könnyeim záporként potyogtak le az arcomon.

-Anna.-suttogta lágyan a felkaromat simogatva, én meg a kabátom zsebeibe kutattam a gyógyszerem után. Ami nem volt nálam.

-Francba.-nyögtem ki nagy nehezen, majd a nyomás másodpercről másodpercre egyre jobban erősödött. A nyakamra fogva próbáltam levegőhöz jutni több kevesebb sikerrel.
Fogalmam sincs most mi a fene történik, mivel ennyire erős még sosem volt a rohamom.

Namjoon felkapott menyasszonypózba, majd elindult valamerre, de én a mellkasába fúrva a fejem szívtam be kellemes illatát.

Pár perc után már egy kocsiban ültünk, amiben szorosan szorított magához.

-Ne haragudj.-csuklott el a hangja, de nem volt erőm felnézni rá. Továbbra is a felsőjét gyűrögettem remegő kezeimmel.

Nem akartam semmi mást, csak múljon el ez az elviselhetetlen fájdalom.

-Vigyük a sürgősségire!-kiáltotta az orvos mellettem, miután valamire lefektettek és megtapogatta a torkomat.

Ez után minden elsötétült.

---

-Mivel pánikbetegségben szenved, így ilyesmi is előfordulhat.

-Micsoda? Én ezt nem tudtam.

-Nem tudta, hogy a lánya pánikbeteg?

-Ő nem a lányom. Egyáltalán, hogy történhetett ez meg?

-Mindenkinek másképp reagál a teste bizonyos stressz helyzetekben. Biztos valami olyan trauma érte, ezért nyilvánult meg ez a fajta roham. A nyelőcsöve majdnem teljesen összeszűkült, így mikor felébred, fájdalmai lesznek a cső miatt.

-Anna. Kelj fel.

Yuna és az orvos közben zajlott párbeszédet végig hallottam, de valamiért a testem nem reagált. Mikor meghallottam Jae hangját, szemeim azonnal kipattantak és a fehér falat kezdtem el kémlelni. Megmagyarázhatatlan fájdalmat éreztem a torkomban és a tüdőmben, ezért mellkasom magától felemelkedett és próbáltam könnyeimet visszafogni.

-Felébredt.-hallottam meg Yunat a bal oldalamon, a fejem meg magától mozdult felé.

Kezeimet ökölbe szorítottam és próbáltam felemelni, hogy kiszedjem a torkomból ezt a szart, de nem tudtam.

-Kérem maradjon nyugton.-utasított a másik oldalamon gondolom a doki, mert fehér köpenyben volt.

-Miért kötötték le?-kérdezte nénikém már könnyezve. Kérlően néztem a dokira, aki rámnézve megrázta a fejét.

-Sajnálom, de muszáj, mivel autómatikusan kivenné a szájából a csövet.-válaszolt az orvos komoly arccal, én meg a szobában körbe nézve próbáltam elterelni a gondolataimat a kellemetlen érzésre.

Hirtelen a szoba sarkában megláttam egy ismerős alakot, de kellett párat pislognom, mire láttam a könnyeimtől. Namjoon ugyan abban a ruhában állt, amiből azt vettem ki, hogy nem ment haza. Mellizmai a pólón keresztül látszódott, majd az arcára vándorolt a tekintetem. Haja össze vissza állt, arca sápadt és szemei könnyezve meredt az enyéimbe. Íriszei vörösek voltak. Gondolom sírt, de miattam miért sírna? Aggodalomtól csillogó szemeitől már én is elkezdtem ismét könnyezni.

-Nona.-hallottam meg Jaet síró hangon, amitől nénikém felé kezdtem nézni.

Öcsém az ágy szélén, lebiggyesztett ajkakkal nézett rám, amitől összeszorult a szívem. Megkötözött kezeimre sandítottam a szemeimmel, amit azonnal megértett, így a nálam kisebb kezeivel megfogta az enyémet.

-Te is azt csinálod, mint anya! Meghalsz!-ordította szemeimbe és mire felfogtam volna mit is mondott, már szaladt is ki a kórteremből. Yuna utána ordított, de mivel nem állt meg, így ő is szaladt utána, így az orvossal és Namjoonnal maradtam.

-Felteszek magának pár kérdést. A kezét megfogom és szorítsa meg, ha igennel válaszol.-válaszként megszorítottam a kezét jelezve, hogy megértettem.

-Volt már ilyen rohama?-kérdezte, én meg csak a kezét fogtam.

-Kér fájdalomcsillapítót?-kérdezett ismét, amire azonnal reagálva megszorítottam a kezét.-Szólok egy nővérnek.-mondta, majd el is tűnt látókörömből.

Namjoom lehajtott fejjel jött felém, majd a bal oldalamon megtorpanva nézett rám.

-S-Sajnálom. Nem akartam ezt tenni veled. É-Én nem akartalak bántani.-mondta megbánó tekintettel.

Nem haragudtam rá. Nem tudtam. Hiába bántott, tudom, hogy nem direkt csinálta. A rohamom meg csak magától jött, erről ő nem tehet. Felé eső kezem, felé irányult, jelezve neki, hogy fogja meg és, hogy nem haragszom rá. Nem fogadta el, hanem helyette nemlegesen megrázta a fejét.

-Sajnálom. Nem megyek többet a közeledbe.-mondta a földet pásztázva, majd ki is ment az ajtón.

Egy nővér adott nekem fájdalomcsillapítót, aminek hatására mégjobban elgyengültem, majd el is nyomott az álom.