▪︎Drifting▪︎/Namjoon ff./

23.

Őszintén szólva ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondta volna, hogy a komor, visszautasító Namjoonnak a kanapéján fogok vele filmezni, valószínűleg képen röhögtem volna.

A kanapén ülve helyezkedtünk el úgy, hogy a combunk összeért miközben egy olyan filmet néztünk, amire nem igazán koncentráltam, mert valamiért zavart a mellettem ülő közelsége. Hogy miért? Még magam sem tudom. Az egész helyiségben sötétség volt. Csakis a Tv fénye adott világosságot. Oldalra sandítva Namjoon a képernyőt nézte, de mintha teljesen máshol járt volna. Nem igazán beszéltünk miután megkérdezte, hogy van-e kedvem vele filmezni. Folyamatosan éreztem magamon a tekintetét és mikor összeakadt a tekintetünk úgy nézett rám, mintha valamit mondani akar, de nem tett semmit sem.

- Miért nézel? - kérdezett halkan, gondolataimból kizökkentve. Szemei csillogtak, mikor felém fordult, így csak a fele arcát világította be a Tv-ből kiszűrődő fény. Basszus, észre sem vettem, hogy őt bámulom.

- Hm? Ja...csak gondolkozom. - sütöttem le szemeimet zavartan.

- És min? - kérdezett rá szinte már suttogva, én meg úgy döntöttem kihasználom a lehetőséget.

- Hogy nem igazán beszéltünk. Igazából...össze vagyok zavarodva. - rágcsáltam idegességemben az alsó ajkamat, de mivel figyelmesen kutatta arcom vonásait, így próbáltam össze szedni gondolataimat. - Mióta összeismerkedtem veled, furcsa dolgok történtek amikre te tudod a választ, de nem mondasz el nekem semmit sem. - néztem komolyan szemeibe, ő meg összepréselte ajkait és az előtte lévő dohányzóasztalt kezdte el kutatni tekintetével. Talán kicsit rosszul fogalmaztam.

- Én csak...nem akarlak belekeverni semmibe sem. - motyogta alig hallhatóan.

- Azt mondtad miattam mentél összeveretni magad. Miért? Megfenyegetett az az alak? - az utolsó mondatnál állkapcsa megfeszült és kezeit ökölbe szorította. Bingó.

Pár percig egyikünk sem szólalt meg, de Namjoonon látszódott, hogy valamin nagyon agyal. Én meg vártam, hogy végre mondjon valamit. Lassan elővette zsebéből a telefonját, majd párat pötyögve a készüléken ujjai megálltak a mozgásban. Szemeit egy pillanatra becsukta, majd felém nyújtotta az eszközt, amit én kis habozással, de elvettem. Szemeim kitágultak a pár pillanat alatt elolvasott üzenetet látva.

Seojoon: Egy számodra fontos személy áll előttem. Én a helyedben sietnék.

Az üzenet végén még oda volt írta a hely, ahol megtaláltam összeverve. Csak bámultam a készüléket és hirtelen egy csomó kérdés kavargott a fejemben. Ki az a Seojoon? Fontos lennék neki? Miért? Miért akarja Namjoont bántani? Én már tényleg nem értek semmit sem.

Mikor felnéztem aggódó tekintettel találtam szembe magam. Mind a ketten tudtuk, hogy innen már nincs visszaút és el kell mondania.

- Mint már tudod, Seojoon az a férfi akivel már párszor beszélgettél. - kezdett bele mondandójába, én meg válaszképp bólintottam. - Amiket most elfogok mondani szeretném, ha nem tudódna ki.

- Bízhatsz bennem. - próbáltam a lehető legkomolyabban mondani, mivel eszem ágában sem volt erről beszélni senkinek sem. Még Minjinek sem mondtam el, hogy Namjoonnál fogok lenni egy hétig.

- Édesapám halála után kiderült, hogy anyám még apám halála előtt viszonyban állt egy férfival.

- Ő volt.. - kezdtem vele, bár belül tudtam a választ.

- Seojoon. Mikor ez kiderült én elköltöztem ide, mert nem akartam azzal a férfivel egy légtérben lenni, aki apámat akarta helyettesíteni. Később anyám rájött, hogy csak a pénze miatt akart vele lenni Seojoon, ezért elhagyta és kiköltözött New York-ba. Seojoon nem tudta ezt elfogadni, ezért engem kezdett el zsarolni, hogy elmondjam hol tartózkodik anyám. - mondandója végeztével kíváncsian fürkészte szemeivel reakciómat. Döbbenten néztem rá és próbáltam felfogni a kapott információkat ami nehezen jutott el az agyamig, mivel már rég aludnunk kéne.

- Akkor...ezek szerint szereti édesanyádat.

- Én már nem tudom mi az igazság, de én már rohadtul unom, hogy nem tud leszállni rólunk. - vakarta meg idegesen a homlokát.

- Ezért nem barátkozol? Ezért nem engedsz közel magadhoz senkit sem?

- Igen. Már több mint fél éve megy ez így. - motyogta az orra alatt és elkezdte az ölében lévő kezeit vizslatni.

- Miért nem kérsz segítséget?

- És mégis mit mondjak a rendőrségnek? Nincs semmi bizonyítékom ellene, mivel mindig olyan helyen találkozunk ahol nincsenek kamerák és mivel ezt a helyet sokan messziről kerülik, így ez már itt megszokott az utcai bunyó.

- De ott van az SMS. Azzal talán..-

- Az még nem bizonyít semmit sem. - vágta rá mielőtt még felhoztam volna, hogy ezzel tudnának valami kezdeni. Tanácstalanul álltam fel a kanapéról és kezdtem el az ablak előtt mászkálni.

Hogyan tudnák neki segíteni? Ez így nem mehet tovább, mert nem élhet folyamatosan veszélyben. Az agyam azt súgja, hogy most azonnal tűnjek el innen és kerüljem el messziről ezt a helyet és Namjoont. De a szívem pedig azt súgja, hogy ne hagyjam magára és próbáljak meg neki segíteni kiszállni ebből a gödörből.

- És neked? - kérdezte pár perc néma csend után, én meg értetlenül álltam meg járkálásomban és néztem szemeibe.

- Mi nekem?

- Neked mi a múltad?

Nem számítottam erre a kérdésre. Nagyon nem. Őszintén fogalmam sincs, hogy elmondjam-e neki. Megosztotta velem az élete egyik titkát és bízik bennem. Yunan kívül senkinek sem beszéltem erről és fogalmam sincs, hogy elmondhatom neki a múltamat. Mikor ideköltöztünk megfogadtam, hogy senkinek sem fogok erről beszélni.

Most meg itt állok és nézek vele farkasszemet, miközben percről percre egyre aggódó és kíváncsiskodó tekintetében veszek el.

- Már lassan egy éve történt a családommal egy olyan baleset, ami teljesen megváltoztatta az életünket. - kezdtem bele halkan, ő meg figyelmesen hallgatta mondandómat. - Autóbalesetünk volt. Anyukám nem élte túl. Egy idő után apám teljesen kifordult önmagából és elkezdett piálni. Engem hibáztatott és elkezdett fizikailag is bántalmazni. Nem akartam, hogy Jae rettegésben éljen, ezért ide költöztünk nénikémhez aki segített átvészelni minket ezen az egészen. - mondandóm végén már szinte suttogtam és akaratom ellenére is eleresztettem pár könnycseppet, amit azonnal letöröltem.

Namjoon hirtelen felpattant, két lépessel már előttem is termett és karjaival szorosan átkarolt. Döbbenten néztem mellkasára, ami a fele arcomhoz simult.

- Nam...a sebed..- kezdtem volna ellenkezni, ám ettől szorítása csak erősödött derekamon.

Hirtelen egy megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Védelmező karjaitól és a közelségétől biztonságban éreztem magam. Sosem kaptam még egy sráctól ilyesmi gesztust, de bevallom jól esett. Nagyon is. Lassan én is átkaroltam derekát, ő meg nyakhajlatomba fúrva a fejét és kezdte el simogatni a hátamat. Mellkasába fúrva a fejemet szívtam be mélyen férfias illatát és legbelül azt kívántam, hogy ez a pillanat sosem érjen véget.

Sziasztok! Huh, hát most derült ki minden. Ebbe a részbe fektettem eddig a legtöbb, de nem vagyok vele nagyon megelégedve. Azért remélem tetszett!💛