Good Lil Boy (-SZÜNETEL-)

Storytime

Írói megjegyzés: Ezt a részt Eunha meséli el Yeosangéknak, de marad a harmadik személyű elbeszélés, hogy megtartsam a könyv formáját.

Jó olvasást! ❤

-Akkor még egyszer! Mély levegő! Kifúj! Ez az ügyes vagy! -tapsolt aranyosan Yunho.

Több órája lehettek már a nyirkos pincébe bezárva, de ezt is csak megtippelni tudták, mert az idő érzékük teljesen elveszett. Szegény Eunha öt perccel ezelőtt teljesen bepánikolt. A nap ősz lévén korán nyugovóra tért, így az a kis fény is megszűnt, ami eddig bevilágított a pinceablakon. A telefonja rég lemerült, Yunho pedig, amilyen ügyetlen volt elejtette a zseblámpáját, ami fel is adta a szolgálatot, így a sötétbe burkolódzva ücsörögtek tovább. Ekkor már mindketten éhesek voltak és nagyon kezdtek fázni. A lány lelke pedig feladta a harcot.

-Most már jobb? -kérdezte a lányt.
-Egy kicsit. -mondta, majd hozzábújt a mellette ülő fiúhoz, menedéket keresve a hideg elől.
Yunho a karjait Eunha köré fonta, ezzel biztonságérzetet keltve benne.

-Ne aggódj biztos vagyok benne, hogy nemsokára kijutunk. -simogatta meg a lány hátát.

Egy kis idő múlva motoszkálás és egy beszélgetés tompa hangfoszlányai törték meg a csöndet, majd hirtelen kattant a zár és a lakásból kiáradó fény bevilágította meg a teret.

Eunha és Yunho gyorsan felpattantak addigi helyzetükből majd hangtalanul egy polc mögé rejtőztek.
Az árnyékből következtetve egy női alak lépett be a helységbe, az ajtót nyitva hagyva maga után.

Főszereplőink egy gyors pillantással szavak nélkül megbeszélték, hogy itt a nagy esélyük, hogy lelépjenek innen, így Yunho vezetésével az ajtó felé kezdtek osonni. A sötétség most nagy előny volt számukra.

-Szívem nem tudom melyikre gondoltál! -kiabálta el magát a nő, ezzel egyidőben pedig Eunha belerúgott valamibe a földön, ami tomba visszhangot kelltet a nyirkos falakon.

-És azt hiszem megint vannak patkányaink. -tette hozzá.

-Holnap szólok a kártevőírtóknak majd ők elintézik. Emiatt ne aggódj! Egyébként a piros bőrkötéses albumra gondoltam, ott kell lennie azon a polcon. -mutatott a férfi az említett bútor irányába.

Yunho és Eunha az árnyékből kémlelték, ahogy a férfi az ajtófélfának támaszkodva várt a feleségére.

-Így biztosan nem jutunk ki. -suttogta a lány.

Hirtelen egy halk csörgés hallatszódott föntről.
-Azt hiszem kész a csirke! -szólalt meg a nő férje, majd felsietett a lépcsőn.

-Azt hiszem odafönt valaki nagyon kedvel minket! -mondta Yunho azzal megfogta Eunha kezét, majd gyors léptekkel elindult a kijárat felé maga után húzva a lányt.

A lépcső tetején Yunho megtorpant egy pillanatra. Ismerős terepen járt. Az emlékei elkezdtek visszatérni. Tudta, hogy merre van a bejárati ajtó, ami a szabadulásuk végső állomása lesz.

A házban egy amerikai konyha volt, amin tökéletes belátást nyújtott a nappalira és nekik pontosan ezen a helységen kellett keresztüljutniuk.

Yunho figyelte, hogy a férfi mikor fordít hátat, így abban a pillanatban, hogy ezt megtette halkan a kanapé mögé tipegtek. Ott leguggoltak, hogy még csak véletlenül se vegye őket észre senki.

A férfi halkan dúdolt valamit, miközben hallották, ahogyan az edény megcsörren miközben kivette a frissen sült csirkét a sütőből. Az orrukat megcsapta az étel kellemes illata, ami nem volt túl kedvező a helyzetüket tekintve.