Ha a jóság és az önzetlenség emberek volnának valószínűleg Eunha testesítené meg őket. Azonban a lány élete egy totális katasztrófa és egyre csak rosszabb lesz. Mikor úgy érzi, hogy már csak a csoda segíthet rajta, megérkezik a segítő "mancs".
-Gazdám nézd! Ezt is vegyük meg! -Yunho kijött az egyik polc mögül egy doboz gabonapehelyhet szorongatva. -Mi a baj gazdám? -halkult el, amikor meglátta Eunha savanyú ábrázatát. -Yunho... Mi lenne, ha nem neveznél "gazdámnak"? Csak mert mindenki azt hiszi, hogy valami beteges kapcsolatban élünk. -mutatott körbe a többi vásárlón akik furcsán méregették őket. -Oh... Sajnálom gazd... vagyis Eunha! - nézett rá lebiggyesztett ajkakkal, mire Eunha csak intett egyet, hogy felejtsék el.
-Egyezzünk meg abban, hogy te is elmész dolgozni valahova, mert ha ennyit fogyasztasz nem sokáig bírjuk az én fizetésemből. -mondta, miközben a nyugtát tanulmányozta. -Ha ezt szeretnéd. -egyezett bele Yunho kicsit erőlködő hangon, ugyanis négy papírtáskát cipelt, megpakolva a megvásárolt élelmiszerekkel. -Oh, azt hittem nehezebb lesz rá venni téged! -nevetett.
-Nem sietnél egy kicsit? -kérdezte Yunho -Azt hiszem el fog szakadni az egyik zacskó! -tette hozzá rémülten.
Eunha még mindig a postaláda beszorult ajtajával bajlódott. -Még tarts ki valahogy, fontos levelet várok szóval muszáj kinyitnom. -Milyen levél? -Lehet mégiscsak felvesznek az egyik céghez! -mosolygott halványan.
-Sziaaa... sztok? -köszönt a lépcső tetejéről San, ami inkább kérdésnek hangzott. -Szia... sztok? -válaszolt hasonlóan Eunha, amikor San válla fölött egy mosolygó Wooyoungot pillantott meg. -Ki az újfiú? -kérdezte San, miközben Wooval a nyomában lesétált a lépcsőn. -Öhm hááát... -kezdett bele Eunha, de nem tudta, hogy mit mondjon. Titokban kellet tartania a kilétét. Hazudni pedig nem akart a barátainak. -Az unokatestvére. -vágta rá Yunho, mire a lány elkerekedett szemekkel nézett rá. -Csak nagyon távoli unokatestvér. -tette hozzá gyorsan, mert San és Wooyoung szemei feltűnően ugráltak kettejük között hasonlóságot keresve. -Értem. És hogy hogy itt vagy? -intézte kérdését Woo Yunhohoz.
Hirtelen a papírszatyor alja teljesen végig szakadt, így az összes holmi kigurult belőle, ezzel megszabadítva a lányt és a magasabb fiút a további kérdésektől. -Banyek! Segítek összeszedni! -guggolt le San a földre.
Wooyoung a lányhoz lépett, majd egy hatalmasat rávágott a postaládára, ami megadta magát és felfedte tartalmát a lánynak.
-H-hogy? -kérdezte kissé ijedten, kezébe szedve a leveleket. -Az enyémnél működött, gondoltam megpróbálom. -nevetett.
Ez alatt az idő alatt a másik két fiú is végzett, így Eunhaék elindulhattak a lakásuk felé Woo és San pedig elhagyta az épületet.
Eunha első dolga volt, hogy felbontsa a levelet. Remegő kézzel húzta ki a borítékból a lapot.
-Na? -kérdezte Yunho a konyhából.
Elutasították. Ismét. Eunhanak már elege volt ebből.
-Elutasítottak. -nézett meredten maga elé, amikoris hirtelen két kar fonódott köré hátulról.
-Ne legyél szomorú! Nem tudják mit veszítettek azzal, hogy nem vettek fel téged! -mondta Yunho, mire Eunha felkuncogott. -Ne aggódj, amíg Yeosangnál dolgozol van időd kitalálni, hogy mi tévő legyél. -Eunha pedig bólintott.
Furcsa volt a helyzet, ami köztük kialakult, de a lánynak jól esett a fiú közelsége, így nem is bánta. Egyszerre volt zavarba ejtő és kellemes.
-Nem adhatom fel igaz? Tovább fogok küzdeni! -fordult meg Yunho ölelésében. A fiú ekkor elengedte és egy bíztató mosolyt küldött felé. -Úgy legyen! -mondta, majd eltűnt a konyhában.
-Szóval unokatesók vagyunk. -ült fel a konyhapultra Eunha egy joghurttal a kezében. -Lett volna jobb ötleted? -kérdezte Yunho, miközben tovább pakolászott. -Csak nem akarok hazudni a barátaimnak. -kezdte el kínosan a zokniját tanulmányozni. -Ez nem hazugság csak a mi érdekünkben ferdítettünk a valóságon. -Te jó éj az ugyanaz! -Nem értem miről beszélsz! Mi akkor is ártatlanok vagyunk! -nézett Yunho a lányra aranyosan.
Eunha nevetve kinyújtotta a kezét, hogy megsimogathassa Yunho haját. A fiú közelebb lépett hozzá, majd lehunyt szemmel élvezte a törődést.
-Hidd el Eunha mindent rendbe fogunk hozni és ez a kis hazugság nem fog galibát okozni. -Remélem! -nézett mélyen a szemébe.
A következő hét is gyorsan elrepült, így már szombaton dél körül járhatott az idő.
-Yunho! Ma kertészkedni fogunk. -jelent meg Eunha a nappaliban egy vödörrel a kezében, amiben mindenféle kerti eszköz volt. -De itt nincs is kert! -Yunho nem igazán értette a dolgot. -Csak gyere! -azzal elhagyták a lakást.
Habár Eunha a legfölső emeleten lakott, a lépcső tovább folytatódott egy lezárt szakasszal. A lány egy kis keresgélés után megtalálta a kulcsot, így folytatták útjukat felfelé.
Egy újabb ajtó következett, amit nemes egyszerűséggel belökött, így a fény bejutott az addig sötét lépcsőházba. Néhány másodpercig hunyorogtak, majd, amikor végre megszokták a fényt egy aranyos kis tetőkert tárult eléjük.
-Te is tudod milyen lepukkant ez a ház, de ez a kis kert valahogy feldobja. -Milyen titkokat rejtegetsz még? -húzta fel a szemöldökét Yunho, mire a lány elnevette magát.
Első feladatukként a gyomlálást jelölték meg, így neki is láttak. -Sokat kertészkedtem anyával, amikor gyerek voltam. -szólalt meg a fiú pár perc csend után.
Eunha keze megállt a levegőben, egy gyomot tartva.
-Emlékszel a gyerekkorodra? -Persze! Az első pár napban tényleg nem emlékeztem semmire és azt hittem ez így marad, ahogy Hongjoong is mondta, de elkezdtek eszembe jutni dolgok. Például, hogy nagyon szeretem a chipeszet. -Meg van a magyarázat, hogy miért fogy olyan gyorsan. -kuncogott a lány. -Mire emlékszel még? -kíváncsiskodott, miközben folytatta a munkát. -Sok barátom volt, aztán hirtelen mindenki eltűnt. -Szegénykém! -Rossz társaságba kerülhettem, mert ezek után csak olyan emlékeim vannak, amikor a szüleim megszidnak mert megint valami rosszat tettem. -Yunho szeme a kétszeresükre nőttek, miközben az emlékképeit felidézte.
"-Gyere jó buli lesz és most már úgysem szállhatsz ki!"
-Ez az utolsó dolog, amire emlékszem, utána sötétség és már csak az van meg, hogy kutyaként élek. Illetve az, hogy segítenem kell, pontosan neked!
-Eunha! Én egy nagyon rossz ember vagyok! -mondta sírós hangon. -Ne ostorozd magad! -Eunha levette a kesztyűjét, majd leült Yunho mellé és megsimogatta a fejét. -Lehet rossz voltál, de szerintem ez, hogy most itt vagy velem, talán egy esély az újra kezdéshez. Ha segítesz valakinek jobbá tenni az életét a tied is jobb lesz! -Gondolod? -Yunho oldalra fordította a fejét, hogy a lány szemébe nézhessen. -Ha nem így lenne nem történt volna ez veled. Szerintem beszéljünk Hongjoonggal, hátha többet tud mondani nekünk. Addig is folytassuk, mert még el kell ültetni a paradicsomokat! -Eunha bátorítóan mosolygott a fiúra, majd még egyszer belesimított a hajába.
-Kölcsönösen segíteni fogjuk egymást!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sziasztok drága olvasók!
Ahogy azt ti is tudjátok nemsokára kezdődik a suli, így nem tudom milyen gyakran fogok tudni majd írni, de igyekszem hidjétek el!
