Good Lil Boy (-SZÜNETEL-)

Lejtő

Eunha idegesen szedte a lépcsőfokokat, ugyanis az igazgató irodájába tartott. Ha hívatta a főnök, az az ő esetében sohasem jelentett jót. Legutóbb egy jókora fejmosást kapott azért, mert nem adta le időben a kiosztott feladatot. Megfenyegette, hogyha még egyszer ez előfordul, akkor repül.
Amint felért, az ajtó előtt megállt egy pillanatra, hogy normalizálja légzését, majd kopogás után benyitott a szobába.

Mr. Lee irodája mondhatni elég esztétikusan volt berendezve Körbe nézve egy-egy ízlésesen elhelyezett szobanövényt és dekorációs tárgyat fedezhetünk fel. Az íróasztalon a szokásos számítógép és telefon mellett egy névtábla és egy „BOSS of the year" feliratú kávésbögre volt látható. Az asztal mögötti polcon rengeteg díj és oklevél kapott helyet, ezzel emlékeztetve mindenkit a cég sikereire. Tágas és modern volt, nagy ablakai tökéletes kilátást biztosítottak Szöul utcáira A beszűrődő délelőtti napsugár, barátságosan megvilágította a teret, most azonban Eunha számára ez nem volt megnyugtató. Görcsölve sétált az asztal elé.

-Seo Eunha? -fordult meg a székében Mr. Lee, miközben felhúzott szemöldökkel végigmérte a lányt.
-Igen?
-Emlékszel mit beszéltünk meg egy hónappal ezelőtt igaz? -kérdezte.
-Igen uram és ezért is igyekszek jól dolgozni és elkészíteni mindent időre! -hajolt meg.
-Nos úgy látszik nem ér sokat a szavad... -mondta lekezelően, majd megfordította a monitorját, hogy megmutassa a problémát.
-Ennek a két projektnek három hete lejárt a határideje. Mégis mit nem értett meg azon, hogy a versenyszférában dolgozik, itt nem érünk rá egésznap! Bármi megváltozhat egy pillanat alatt, ezért fontosak a határidők, hányszor mondjam még el! Hatalmasat csalódtam magában! Miért nem tud ön is úgy dolgozni, mint Jina?! Mindig mindent pontosan időre elkészít. Magának ez miért nem megy?! -hadarta.

Eunha ekkor elégelte meg, hogy a főnöke állandóan ilyen stílusban beszél vele, ezért úgy érezte éppen ideje felfedni a kis titkárnője titkát.

-Tudja uram én is mindent el tudnék készíteni rendesen, ha nem kellene Jina helyett is dolgoznom. Az, hogy minden tökéletes a munkájában csak is miattam van, ugyanis a 90%-át én végzem el. Természetes, hogy így a sajátoméra, már se időm sem energiám nincs.
-Oh szóval megijedt a következményektől és most magával akarja rántani a legjobb alkalmazottamat is?! ELÉG VOLT EBBŐL! -kiabálta, mire Eunha ijedten összerezzent.
-Nem fér bele az időmbe az, hogy folyamatosan a maga okozta problémákat orvosoljam. Remélem tudja, hogy a helyét nagyon hamar más fogja betölteni, ön könnyen pótolható.
-De uram esküszöm, hogy...
-Nem érdekel! Ki van rúgva!
-Kérem ne! -suttogta Eunha erőtlenül.
-Pakolja össze a holmiját és hagyja el az épületet. A belépőkártyáját, pedig adja ide megsemmisítésre!

Eunha a sírás határán volt, miközben egy kartondobozba rakta a cuccait.
-Sajnálom Eunha! -mondta szomorúan Jongho.
-Nem kell! Vigyázz magadra! -mosolygott rá erőtlenül.
-Legalább kaptál végkielégítést, az elég lesz addig, amíg másik állást nem találsz.
-Remélem igazad van Jongho! Hogy őszinte legyek nem szerettem itt dolgozni, de legalább a fizetés jó volt.
-Ha találsz jobb helyet szólj nekem mert akkor megyek utánad! -nevetett a gyakornok.
-Hiányozni fogsz Noona! -ölelte meg a lányt.

Eunha amint otthon ledobta a cuccait, Yunhoval együtt sétálni indult, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét és elgondolkozzon azon, hogy hogyan tovább.

Egy játszótéren a hintában ülve nézelődött, miközben a kutyus fel alá rohangálva élvezte a szabadságot.
-Legalább veled minden rendben! -sóhajtott egyet, mire Yunho oda szaladt hozzá.
-Mi történt veled gazdám?

Eunha annyira megijedt az ismeretlen hangtól, hogy lefordult a hintáról.
-Ki volt az? – hirtelen felült majd körbe nézett, de nem látott senkit.
-Én vagyok az Yunho! Itt! -majd a mancsát rátette Eunha kezére.
-Ez lehetetlen! -hőkölt hátra a lány.
-Lesz ennél még lehetetlenebb is! -nevetett a hang.
-Csodás! Annyi rossz történt velem, hogy most már hangokat is hallok.
-Lehet így is mondani, de ez nem azért van! Hamarosan emberré változom, hogy segítsek neked! -lépett közelebb hozzá az állat.
-NEM NEM NEM NEM! Mi ez az egész! Nem akarok megőrülni!
-Nem vagy őrült, csak fogadd el, hogy a sok jóért, amit a világnak adtál most végre te is kapsz valamit!
-Hagyd ezt abba! Ennek nincs értelme!

-Unnie kivel beszélgetsz? -szakította félbe egy kislány.
-A kutyámmal azt hiszem. -válaszolt zavartan.
-De hát a kutyák nem tudnak beszélni! Lehet elmebeteg vagy! -villantott egy creepy mosolyt, majd elugrált.

-Mások nem hallanak engem csak te. Egyelőre.
-Mi az, hogy egyelőre?!
-Ha átváltozom, másokkal is fogok tudni kommunikálni!
-Te csak ne változgassál sehova így is épp elég gond... -hirtelen a telefonja csipogása zavarta meg.

Elővéve a készüléket az anyja által írt sms olvasásába kezdett.

„Drága kislányom!
Szöulba megyek meglátogatni
téged, estefelé érkezem!"

-Csodás még ez is! -puffogott a lány. Az általános kedvességét kezdte elnyomni a benne felgyülemlett harag és a kétségbeesés.
-Ne legyél gonosz! Hiszen csak anyukád az!
-Igen ő az és mit fog hallani tőlem? „Képzeld anyu a legjobb barátnőm elhagyott, kirúgtak munkahelyemről és a végkielégítésből nem fogom tudni fizetni az albérletet." Egy katasztrófa lett az életem! Mivel érdemeltem ezt ki! -terült el ismét a földön.
-Pontosan, egy katasztrófa! Ezért jöttem én! Együtt megoldjuk, ugyanis te nem ezt érdemled! Ne aggódj gazdám! Mindenben támogatlak! -majd a kutyus megnyalta a lány arcát!

Eunha anyukájának érkezése még jobban felbolygatta a lány életét. A nő kijelentette, hogyha nem szerez állást rövid időn belül, akkor hozzá kell mennie ahhoz gazdag üzletemberhez, akit a családja jelölt ki számára és van vagy 60 éves. Második körben pedig időpontot kért neki egy pszichológushoz, ugyanis teljesen kiakadt, amikor Eunha elmondta, hogy a kutya tudott beszélni vele.

Így esett meg hogy másnap kora reggel már a kórház fertőtlenítőszagú folyosóján várakozott. Kellettlenül de szembe kellett néznie az előtte álló procedúrával.