Good Lil Boy (-SZÜNETEL-)

Találkozások

Estére a szürke felhők megtelepedtek Szöul utcái fölött. Eunha sietve indult hazafelé, már amennyire piros magassarkúja engedte.

Hirtelen észrevette, hogy egy idős asszony megbotlik, majd a fölre esik, bevásárló táskájából pedig labda módjára gurulnak ki a különböző gyümölcsök.

A körülötte lévő emberek mintha észre sem vennék. Laza mozdulatokkal kerülgetik az utca hideg betonján ülőt. Senki sem segített rajta.

Eunha megszaporázta lépteit, majd a hölgy elé érve felsegítette őt, illetve az elgurult gyümölcsök is visszataláltak a szatyorba.

-Na adja már ide, dolgom van! -morogta és már el is tűnt a tömegben.

Eunha ettől függetlenül büszke volt magára.
Ma is rengeteg emberen segített. Nem érdekelte és nem is várt ezért bármilyen jutalmat. Ő egyszerűen ilyen volt és boldoggá tette, ha segíthetett másokon.

Öröme azonban nem tarthatott sokáig, ugyanis a busz vészesen közeledett a megálló felé.

Az ajtót a lány orra előtt csukták be, így a lány legkisebb reménye is elszállt, hogy talán még az eső előtt hazaér.

Fáradtan ült le a buszmegálló rozoga padjára.
Várt és csak várt, de nem érkezett meg a kívánt járat. Mindeközben teljesen besötétedett és a már az emlegetett eső is eleredt.

"Ne aggódj nemsokára jön a következő!" -gondolta magában ezzel nyugtatva lelkét.

-Ma már nem jön több. Lezárták az utat. -a hang egy tizenéves fiútól származott, ki esernyővel a kezében sétált el a lány "fedezéke" előtt.

-Messze lakik? -kérdezte az esernyős.
-Igen eléggé.
-Szívás! -azzal ott is hagyta őt.

Eunha nem vette magára a fiú gorombaságát. Megszokta.
A legtöbben így bántak vele, amit nem értett, hiszen ártatlan lénye sosem bántott senkit. Mindenkiben a jót látta.
"Biztos rossz kedve van az idő miatt."

Egy ideig még várt hátha csendesedik az azóta viharrá fejlődött jelenség, de mivel ez nem következett be nagy nehezen, esernyő nélkül indult útnak.

A kövér esőcseppek sűrűn kopogtak a lány fején, de már nem is érezte, hiszen teljesen elázott. Sietve lépdelt az üres utcán, amikor halk nyüszítésre lett figyelmes. Egy sikátorból jött a hang, mely egyetlen egy lámpa által volt bevilágítva. A hang egyre keservesebben szólt, mire a lány erőt vett magán és besétált, a baljós területre.
Félt, de kíváncsisága és az, hogy még valakin segíthet, hajtotta őt előre.

A gyér fényben felfedezte a nyüszítés gazdáját, egy kutyust. Felmérve a helyzetet látta, hogy a közepes méretű állat lába beszorult a sikátort lezáró drótkerítésbe.

Óvatosan közelebb lépett majd szétfeszítette a drótokat, ezzel kiszabadítva a bajbajutottat, azonban az nem szaladt el, hogy elrejtőzzön a sötétben. Megsérült.

-Most mihez kezdjek veled? -kérdezte, magától.

Kis agyalás után Eunha elhatározta, hogy hazaviszi őt, hisz nem akarta egy sintértelepre száműzni.
Egy a sikátorban talált rozoga taligára felsegítette az új "barátját", aki meglepő módon semmilyen ellenállást nem tanúsított.

Nagy nehézségek és sok küszködés árán sikerült feljutniuk a 4. emeleti lakásába, ahol egyből a fürdőszobában vették az irányt. Habár Eunha is teljesen elázott először a kutyust fürdette meg, majd megszárította. Lefertőtlenítette a sebét, ami szerencsére nem volt mély, így gyorsan meg fog gyógyulni.