Deidara lezárta a problémás kapcsolatokat és most újult erővel ugrik neki az egyetemnek.
A szöszi hangulatingadozásai azonban még mindig elég kiszámíthatatlanok és kuszák, gyakran ő maga sem érti mit miért csinál, de egy biztos:
Ha esélye van Jégcsa...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A vonat állomás bejárata előtti rövid kis lépcsősor tetején ültem és azokat az indokokat számoltam, amiért Kankurou megérdemli a verést. Nagyon kiakasztott minket, hogy csak úgy eltűnt, ráadásul több mint egy hétig otthon ette a fene. Persze ez csak azt jelentette, hogy egyel kevesebb ember rontott ránk az elmúlt napokban mikor Itachival kettesben szerettünk volna lenni. Alig öt napja, hogy végre volt egy szabad esténk, de már megint rettentően hiányom van. Ezt a fejéhez is vágtam egy marék szövegkiemelővel együtt. Iruka, Jiraiya és Naruto megszeppenve néztek rám, Sasuke unottan lapozott egyet a füzetében és tovább írta a háziját, Itachi pedig elnyomta a nevetését amit a dühkitörésem oka varázsolt volna arra a piszkosul jóképű arcára. Ennyire még nem örültem annak, hogy csak ő érti a hümmögésem, meg a hülye öccse. Duzzogva vettem elő a telefonom, hogy ismét megnézzem az időt. Egy perc? Komolyan ennyi telt el? Azt hittem legalább 10, de minimum 5. Felsóhajtva pillantottam a ragyogóan kék égre. Lássuk be, rohadtul sexfüggő lettem egy szexi, tüzes kis Jégcsap miatt. Oké, nem is olyan kicsi..
– Mi ez a perverz vigyor a képeden? – eltűntetve a mosolyt, néztem fel Konanre aki Hidannel az oldalán érkezett.
– Nocsak, te nem büntiben vagy? – kérdeztem az albínót, szándékosan figyelmen kívül hagyva a kékség kérdését.
– Nocsak, hogy-hogy így egyedül szöszi? A hős lovagod hol hagytad? – kérdezte de nem volt támadó jellegű a hangsúlya, inkább csak egy terelésnek szánt vicc, amire arra utalt, hogy Itachival le se lehet vakarni minket egymásról. Kivéve ma..
– Be kellett mennie az örsre valamiért. – motyogtam duzzogva. Fugaku elmehet a jó büdös francba, hogy pont most kellett behívatnia! Bár nincs megfelelő alkalom arra, hogy berendelje magához, max akkor mikor nekem órám van Itachinak meg éppen nincs. Na! Ugye hogy még is van megfelelő időpont! Jó, nem leszek féltékeny geci, mégis csak az apja.. De Itachi olyan komornak tűnt, mikor letette a telefont. Sokkal komorabbnak mint általában.
– Szóval most duzzogsz mert egyedül hagyott?
– Tudod ki duzzog! – mordultam rá dühösen.
– Na ki duzzog? – kérdezte mosolyogva az albínó és még kicsit közelebb is hajolt, mintha egy kis iskolással beszélgetne.
– A jó édes citrompótlót szaró pónikecskéd! Az duzzog! – mondtam halálosan komolyan mire mindketten elnevették magukat én meg karba fonva a kezem képzeltem el, ahogy Hidan kisiskolásokkal beszélget. Vajon felkéne hívnom Itachit, ha ilyesmit látok? Még is csak egy mocskos szájú, albínóról van szó, nem?
– Citrompótlót? Haver, te hol élsz?
– Mi az a pónikecske? – kérdezte Konan én pedig kérdőn pislogtam rá.
