Deidara lezárta a problémás kapcsolatokat és most újult erővel ugrik neki az egyetemnek.
A szöszi hangulatingadozásai azonban még mindig elég kiszámíthatatlanok és kuszák, gyakran ő maga sem érti mit miért csinál, de egy biztos:
Ha esélye van Jégcsa...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A menzán ücsörögve haraptam bele a pirítósomba miközben megpróbáltam lelkiekben felébredni.. Nem igazán sikerült.. Mellettem Kankurou piros pólóban tette ugyanezt. Konan kékben üldögélt a narancssárga pólós Yahiko (Pain) ölében. Nem szoktak ilyet csinálni, most azonban mindenki egymás hegyén-hátán talált csak helyet. Kankurou és én még szerencsések voltunk, hogy volt saját székünk amin ülhettünk a reggeli alatt. Kisame a földön csövelt az asztal mellett, Itachi adta le neki a kaját, hogy ne kelljen folyton felállnia egy újabb meg egy újabb pirítósért.. Pedig egyszerre vagy ötöt tartott mindig a kezében és kettesével falta őket. Itachi egy támla nélküli széken ült, az ölében a kancsójával.. Kana a megszokottal ellentétben nem repdesett az örömtől, inkább csak unottan evett és néha újra töltötte Kisame poharát amit aztán láncmozgásban leadtak a halpofának. Hidan az asztal végén ült törökülésben.. Nem széken, hanem magán az asztalon.. Mivel alapjában véve rendesen tisztálkodik, nem akadtunk fent ezen a dolgon. Nagato egy vadidegen srác egyik térdén ült, a srác másik térdén egy fiatal lány akit szintén nem ismerek. A srác néha mondott valamit a vörösnek és a lánynak, amin az utóbbi nevetett, a barátunk viszont kivétel nélkül csak fintorgott rajta. Egyszer elcsíptem egy mondatot amiben valami undorító kolis dologról mesélt. Elvileg valaki döglött egeret rakott egy lány ágya alá.. Sasori megtorpant mellettünk és kérdőn nézett végig a hosszú asztalon..
- Van még hely a földön, vagy valamelyikünk ölében. – mutattam Kankuroura aki unottan intett. Valószínűleg nem fogta fel mit is mondtam éppen. Sasori lemondóan sóhajtott és úgy döntött jót áll magáért, így elvett pár kenyeret, megkente lekvárral és a falnak dőlve kezdte meg a reggelijét. Örök rejtély, hogy miért nem mentünk ki reggelizni és ültünk inkább mind a füvön.. Valamiért mindenki az asztalnál akart enni, pedig akár táborozósra is vehettük volna a figurát.. És azért csak nem foghatok mindent arra, hogy reggel van és nem gondolkodunk.. A nap többi részében sem gondolkodunk. Kankurou hirtelen felállt az asztaltól és nagyon úgy tűnt, hogy távozni készül, de előtte még elvett egy kiflit meg egy lapka sajtot. Obito ekkor érkezett és leült az üres helyre.
- Jó reggelt. – mosolygott le rám, mire vissza dörmögtem egy reggelt' szerűséget. Ezen csak még jobban mosolygott majd végre elszakította rólam a tekintetét és ő is enni kezdett. Vajon honnan szedte a jókedvét? Az Uchihák talán valamiféle robotok akik pár perc alatt feltöltik az akkumulátoraikat? Hű.. Fáradtan is tudok ilyen szavakat? Tiszta zseni vagyok! Pillantásom ezúttal a Kancsó mögötti robotra esett aki unottan bámulta a kezében lévő pirítóst miközben világi lassúsággal rágta a szájában lévő falatot. Nem.. Itachi nem lehet robot. A robotok menők és nincsenek táskák a szemük alatt. Na itt álljunk meg egy bolhapuki percre! Ha vissza vezetjük a gondolatmenetemet akkor az olyan mintha azt mondtam volna hogy Obito menő.. Erre még gondolni is szörnyű!
- Te nem vagy robot. – közöltem vele sértetten mire megfagyva pislogott le rám én pedig duzzogva ettem tovább.
