Deidara lezárta a problémás kapcsolatokat és most újult erővel ugrik neki az egyetemnek.
A szöszi hangulatingadozásai azonban még mindig elég kiszámíthatatlanok és kuszák, gyakran ő maga sem érti mit miért csinál, de egy biztos:
Ha esélye van Jégcsa...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Elégedetten szemléltem meg egy korallt amit az imént festettem meg, majd hátrébb lépve egyet a faltól, az egész képet nézve boldogan mosolyogtam. Sasori is felegyenesedett és hátra lépve egyet, ő is megszemlélte az eddig elkészült munkánk gyümölcsét. Még tegnap délután felhívott és elmagyarázta mit álmodott meg a halpofa és megkértek, hogy segítsek. Ennek egyrészt azért örültem, mert már tényleg nagyon rég volt, hogy utoljára ecset volt a kezemben, másrészt pedig kellett egy kis kikapcsolódás.
- Jó csapat vagyunk. – jelentette ki Sasori mellettem állva én pedig a szemeimet forgatva hümmögtem egyet. Óvatosan meglökött a karjával és mivel mindketten rövid ujjúban voltunk, a bőrünk egymáshoz simult amitől kirázott a hideg de nem a jobbik értelemben. Vajon mikor fogok semlegesen vagy épp átlagos/baráti módon viszonyulni a közelségéhez? Végül is azért szakítottam vele, hogy barátok maradhassunk. Bár jobban átgondolva ennek az egésznek nem igazán volt sok esélye. – Gondolom azóta nem beszéltél Itachival. – vajon melyik a rosszabb? Mikor az exed arra céloz milyen jók vagytok együtt vagy az amikor a szerelmi életedben vájkál.. Mindkettő olyan mintha bogarat etetnének meg veled. Nem tudod hova tenni az izgő-mozgó ízeltlábakat a szádban, az íze poros és furcsa.. Hogy is hívták azt a srácot aki bogarat etetett velem? Vajon vagyok már elég erős ahhoz, hogy én is lenyomjak pár rovart a torkán? Talán van esélyem.. Feltéve ha megmaradt annak a hat éves fiúnak aki inkább volt egy kőtömb mint egy gyerek. Sosem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet az arcáról és elég nagydarab volt szélességben mérve... Jobban átgondolva ha valamilyen genetikai rendellenesség miatt megmaradt annak az alacsony sziklának, akkor is veszítenék ellene. És jobban átgondolva az is lehet hogy egy furcsa udvarlási szertartás volt a részéről mikor mindenféle fura dolgot megetetett velem, a faágaktól kezdve, a szappanon át egészen a pókokig szerintem már mindent látott a gyomrom. Bár a gyomormosásokra nem emlékszem pedig biztos sokszor voltam mert az egyik ott dolgozó orvos mindig megkérdezi tőlem, hogy nem ettem-e semmi furát.. Erre a válaszom általában az, hogy de, amin csak röhög. Pedig nyáron szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy ha olyan magvakat nyelek le amikből nem növény serjedzik (?), hanem ember, abból nagy bajom lehet? Alpári módon fogalmazva: Ha gecit nyelek nem lesz bajom? Vagy ez is olyan mint a szirupos gyógyszerek (amiket imádtam) és ha sokat nyelek akkor baj van? Vajon Zetsu apjának milyen magvai lehettek, hogy szegény csávó gyakorlatilag egy két lábon járó gyökér lett? – Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Sasori megelégelve hogy gyakorlatilag ignorálom.
- Zetsu apjának a spermájáról. – egy pillanatra értetlenül pislogott rám, de aztán eszébe jutott kivel beszélget és elengedte a dolgot. – Ha már geci, a többiek hol vannak?
- Ez a kettő, hogy..?
- Mindannyian úszkáló kis magok voltunk életünk mínuszában. – bölcsélkedtem mire a vörös csak a szemét forgatta és közelebb hajolt egy halhoz, hogy jobban ki tudja dolgozni az alakját. Na és vajon Kisame apjának..? – Fenébe! – csaptam arcon magam majd felsóhajtottam. Sasori már megszokta az ilyen kirohanásokat, szóval egyáltalán nem lepődött meg. Bezzeg a sperma kérdésen meghökkent.. Na mindegy. – Szóval? Kisame dolgozik, Konan és Pain a harmadik boszorkányt keresik, de a többiekkel mi van?
