Valódi mosoly (Boku No Hero Academia ff)

Egy apró nevetés

Jirou a falba dugta a csatlakozóit, hogy lehallgassa, melyik emeleten lehetnek az ellenfeleink. Én közben igyekeztem megfigyelni, hogy mit és hogyan is csinál pontosan. Érdekes volt a képessége, az egyszer biztos, majd egyszer kifaggatom róla.

- Negyedik - húzta ki végül a falból a kis csatlakoztatókat, mire bólintottam. Örültem, mert az nincs olyan messze, de egyben aggódtam is, mert ez azt jelentette, hogy akár az ellenfeleink is feltűnhetnek bármelyik pillanatban.

- Ha látom a bombát, nyert ügyünk van - jelentettem ki. Erre ő biccentett egyet, majd elindult felfelé, én pedig követtem. Igyekeztem nem úgy érezni magam, mint akit bármelyik pillanatban hátba támadhatnak, de nem volt olyan könnyű. Még úgy sem, hogy tudtam, a lánynak van olyan jó hallása, hogy bármit észrevegyen. Gyorsan haladtunk, de azért néha megálltunk, hogy tudjon hallgatózni, illetve én addig körbenéztem. Azon a ponton még igencsak haszontalannak éreztem magam.

- Vigyázz! - húzott arrébb a folyosón hirtelen Jirou, mire egy pillanatra kicsit elvesztettem az egyensúlyérzékem. Hamar újra két lábon álltam, és az ellenfelet sem volt nehéz kiszúrni

- Hová-hová lányok? - kérdezte egy vigyorgó Kaminari. Vetettem egy pillantást Jirou-ra, aki csak bólintott, hogy majd ő elintézi. Elmosolyodtam, majd a szőke hajú srác mögé teleportáltam, és félig futva, félig teleportálva haladva - hogy biztosan ne érjen utol - végül megérkeztem a helyiséghez, ahol a bomba volt. Meg rengeteg, de tényleg rengeteg madár. Értetlenül néztem körbe, mikor az egyik sas hirtelen támadásba lendült. Kikerekedett szemmel teleportáltam arrébb. Honnan szedett ez össze ennyi madarat? A következő pillanatban már egy óriási pók mászott a vállamon, mire sikítottam egyet, majd riadtan lesöpörtem. Oké, a meglepetés ereje náluk volt, de ez nem jelenti azt, hogy nyerni fognak. Erőt vettem magamon, és tüzetesebben körbepillantottam a teremben, amit szinte mindenhol elleptek a madarak.

- Sakai! - hallottam Jirou kiáltását. Beharaptam az alsó ajkam, majd gyorsan megkerestem a szememmel a bombát. Már olyan közel voltam, gyorsan be akartam ezt fejezni inkább. Nem hiányzott még egy pók a vállamra, próbáltam leignorálni a tényt, hogy bármelyik pillanatban újra felmászhat rám, és akár meg is csíphet.

- Jól vagyok - kiáltottam vissza, és kiszúrva a bombát elteleportáltam, a kezemet előrenyújtva. Érkezéskor a bomba fala szinte azonnal belesimult a tenyerembe, én pedig elmosolyodtam a fémes anyag érintésére. 

- A hős csapat nyert!

- Azért jók voltatok, jó terv volt - néztem Kodára, mire ő zavartan elfordult. A fiúnak barackszínű bőre, illetve kő alakú feje volt. És a kő egyáltalán nem túlzás, még ilyen kis barázdák is voltak rajta. Amennyire ijesztően tudott volna kinézni izmosabb testfelépítésével, legalább annyira visszahúzódó volt valójában.

Közben bejött Jirou és Kaminari is. A fiú kissé csalódott fejet vágott, de mikor megláttam őket, az első dolgom volt a lány nyakába ugrani.

- Megcsináltuk - örültem. Kissé megilletődötten ölelt vissza.

- Most mit vagy úgy oda? Jó terv volt, persze, hogy megcsináltuk - vont vállat, mikor elengedtem. Zavartan megvakargattam a tarkóm. Viszont ő is kicsit zavarban volt, nem nézett se rám, se Kaminarira.

- Bocsi, csak nagyon belelkesedtem - válaszoltam meg a kérdését, mire felnézett rám, majd halványan elmosolyodott.

- Egyébként mi volt az a sikítás? - kérdezte témát váltva.

- Ja, egy pillanatra még én is lefagytam. Megijedtél a madaraktól, vagy mi? - vigyorgott rám Kaminari kissé önelégülten.

- Inkább egy póktól - válaszoltam kissé elvörösödve. - Nem épp a kedvenceim.