Valódi mosoly (Boku No Hero Academia ff)

Esélyek és lehetőségek

Az igazat megvallva izgultam egy kicsit a harcok miatt. Mármint, már ott volt bennem a versenyszellem egy kis lángocska formájában, ami folyamatosan azt kiáltozta, hogy meg kell nyernem. Lehet, hogy nem lángocska volt, hanem Chiba, őszintén, a kettőt nehéz megkülönböztetni egymástól. Mindenesetre a józan eszem kicsit még mindig vitatkozott vele, hiszen ha még ezt is én nyertem volna meg, határozottan nem éreztem volna magam jól a bőrömben. Egyrészt a figyelem miatt, ami jár mindezért, de ha tetszik, ha nem, ez volt a verseny lényege, így sokkal inkább benne volt az, hogy így elveszem a figyelmet másoktól. Meg amúgy is, szimplán igazságtalan. Sokak vannak, akik sokkal tehetségesebbek, és olyanok is, akik szimplán csak jobbak. Ahogy körbenéztem a lelátón ülve, egy pillanatra még azon is elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mit is csinálok ott. Mit keresek egy hősképzőben. Mit keresek a UA-ben. Pont én, aki úgy utálja a hősöket. Pont én, akit annyit piszkáltak, hogy tehetségtelen. Hogy ügyetlen. Hogy meg se kellett volna születnie. Hogy nem véletlen az, hogy senki sem akarja örökbe fogadni. Hogy csak azért nem szeretem a hősöket, mert ezzel a képességgel soha nem lehetek az... hiszen harcra nem jó. 

És a francba is, igazuk volt, talán mindenben igazuk volt, mert a képességem harcra tényleg nem jó, és ott volt Midoriya, vagy Bakugou, vagy Todoroki, vagy...

- Hé - ült le mellém hirtelen Kaminai kizökkentve a gondolataimból, mire kissé összerezzentem. 

- Oh, szia - köszöntem vissza a fiú felé fordulva, egy apró mosollyal az arcomon. Vagy Kaminari.

- Szerinted, ha lényegesen több Voltot próbálok használni, mint amire képes vagyok jelenleg, akkor a maximumomat fogom, valamivel többet, vagy nullát, mert a képességem azt mondja, hogy nem tudja teljesíteni a parancsot? - kérdezte. Egy ideig pislogás nélkül meredtem rá, magam sem tudnám pontosan megmondani, hogy mire várva, talán csak arra, hogy eltűnjön, és kiderüljön, hogy az egészet hallucináltam, ami persze nem következett be.

- Nem tudom, miért nem próbáltad ki? - kérdeztem vissza végül.

- Most jutott eszembe - vont vállat egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy az embereknek ilyenek jutnak az eszébe, aztán olyanokat megkérdeznek róla, akik amúgy szinte semmit sem tudnak a képességéről.

- Ilyeneken gondolkodsz közvetlen a meccsek előtt? - vontam fel a szemöldököm.

- Hát, nem egészen. Csak így azon járt az agyam, hogy hogy tudnám bárki ellen megnyerni a meccset, és aztán ez így felmerült bennem. Szerintem amúgy inkább kiprodukálná a maximumot, mert nem annyira konkrét - válaszolta meg az én kérdésem, majd a sajátját is.

- Hogy érted? - döntöttem oldalra kissé a fejem, ami szinte tudat alatti megmozdulás volt, érzékeltetve vele, meg magammal is, hogy kezd ténylegesen érdekelni a beszélgetés.

- Sokkal inkább olyan, hogy jelzem, hogy kellene egy kis elektromosság, mire jön a kérdés, hogy mennyi. Meg tudom adni Voltban is, hiszen emiatt tudom, hogy nagyjából mennyit tudok produkálni, de én is, meg a képességem is jobban kezeljük, ha valamihez viszonyítom. Például egy villanykörte elektromos energiája. Vagy mondjuk annyi, hogy feltöltsek egy telefont. Érted - magyarázta, mire bólintottam. - Neked gondolom jóval konkrétabban kell.

- Hát, eléggé. Pontosan oda érkezem, amit elképzelek magam elé. Vagy amit látok - árultam el neki. Ő erre láthatóan elgondolkodott, majd csak biccentett egyet, elraktározva az új információt. Vagy legalábbis úgy tűnt, de lehet, hogy ha egy hét múlva megkérdezném, halvány lila gőze sem lenne, miről beszélek.

- Izgulsz? - nézett rám, feltéve azt a kérdést, ami valószínűleg az eredeti célja volt azzal, hogy mellém ült, csak előbb igyekezett kicsit elterelni a figyelmem. Másnak egy szimpla témaváltásnak tűnhetne ez a kérdés, hiszen Kaminari sem úgy érzékeltette, mintha nem az lenne, de én biztos voltam benne, hogy tényleg a figyelemelterelés volt a célja. Jó srác ő, csak néha saját maga sem tud róla.