Valódi mosoly (Boku No Hero Academia ff)

Képességfelmérő teszt

Az első teszt egy 50 méteres sprint volt. Elmosolyodtam, mert ez számomra egy vicc volt. Az egyik lánnyal álltam párba, akinek bőre felülete, valamint a haja is rózsaszín volt. Chiasára emlékeztetett. Végighallgattam az egyik szerkezet "Felkészülni! Vigyázz! Rajt!" mondatait - egyébként mennyire menő már ez a szerkezet is -, majd elteleportáltam a pálya végébe, hogy pont elkapjon a fényképező.

- 0.5 másodperc - mondta a robothang, én pedig elhúztam a szám. Ez nagyon nagyon lassú volt ahhoz képest, hogy egyik pillanatról a másikra itt termettem. Rossz volt a reakcióidőm, ami olyan emberként, aki karatézik, szégyen és gyalázat. Lehunytam a szemem, és igyekeztem nem ostorozni magam. Mégis, hogy reagálhattam ennyire lassan?

Eközben a feladat közben mindenkinek a képességéről kaphattam egy képet, amit igyekeztem el is raktározni. Jól jöhet még tudni, ha egyszer segítenem kell rajtuk.

A második teszt markolóerő volt, amihez már nem igazán tudtam alkalmazni a képességemet, akárhogy is gondolkodtam ennek valami kreatív megoldásán. Azonban a küzdősport és a rengeteg edzés miatt így sem sikerült rosszul. Negyvenöt kiló. Lányként, nem túl nagy testsúllyal szerintem ez elfogadható.

Igyekeztem nem letörni, és ugyanezt gondolni akkor is, mikor hallottam, hogy valaki 540 kilogrammot szorított.

A harmadik teszt helyből távolugrás volt. Elmosolyodtam, hiszen nem voltak szabályok. Megkérdeztem, hogy lehet-e a homokozómedencén kívül érkezni. A tanár csak megvonta a vállát, szóval a kiindulási ponton elrugaszkodtam, majd elteleportáltam a legmesszebb, ahová csak elláttam.

- Arról nem volt szó, hogy kilométerekre akarsz elmenni, szerencséd, hogy ez egy profi gép - írta fel a számot.

- Tényleg, akartam is kérdezni, hogy működik? - érdeklődtem csillogó szemekkel, mire a tanár vetett rám egy kissé lenéző pillantást.

- Honnan tudjam? - kérdezte unottan, majd felírta a következő ember, egy szőke hajú fiú számadatát, aki a köldökéből tudott kilőni egy lézersugarat. Ezután Bakugou következett, majd egy kócos, zöld hajú srác. Nem tudtam nem észrevenni, hogy eddig nem igazán tudta még hasznosítani a képességét, akármi is az, és ez a feladat sem sikerült túl jól neki.

- Hé - léptem oda hozzá. - Lesz olyan feladat, amiben brillírozni fogsz te is, ugye? - kérdeztem mosolyogva.

- I-igen - dadogott teljesen zavarban, majd lehajtotta a fejét, és a tenyerét kezdte el bámulni.

- Adj bele mindent, jó? - borzoltam össze zöld tincseit még jobban. - Talán ha mind bebizonyítjuk, hogy megéri megtartania minket, nem rúg ki senkit.

- Nem hiszem - húzta el a száját csalódottan. - Hogy tudsz ilyen reményteli lenni? - kérdezte hirtelen tőlem. Ezen a kérdésen el kellett gondolkodnom.

- Valamiért még mindig itt vagyok - vontam végül vállat. - És azt hiszem, már csak a remény tart itt - tettem hozzá, majd még egyszer megveregettem a fiú vállát, és indultam a következő feladat helyszínére.

A negyedik teszt oldalazás volt, amin megint csak a sok edzésnek köszönhető állóképességem miatt teljesítettem egészen jól.

A következőben pedig jött a labdadobás. Tisztában voltam vele, hogy ez benne lesz a nyolcban, így volt időm gondolkodni azon, hogy hogyan tudnám hasznosítani a képességem ebben.

- Szóval az a szabály, hogy nem lehet kilépni a körből, igaz? - kérdeztem Aizawa-senseit-től, aki bólintott. Én elmosolyodtam, majd vettem egy mély levegőt, és kifújtam azt. Lendítettem a kezem, elteleportáltam a levegőbe nem olyan messze, hogy biztosan meg tudjam oldani a terveimet. Ott folytattam a lendítést, elhajítottam a labdát, majd földet érés előtt visszateleportáltam a körön belülre. A férfi unottan nézett rám.