Valódi mosoly (Boku No Hero Academia ff)

Újra a "normális" kerékvágás

A következő reggelem teljesen átlagosan telt. Gyakorlatilag teljesen elzártam az elmémben az előző nap minden egyes eseményét és gondolatát, mert tudtam, csak hátráltatnának. Ugyan a szőke hajú lány álmaimban visszaköszönt, azzal a különbséggel, hogy ott sehogy sem tudtam elmenekülni előle, még így is jól tudtam kezelni a helyzetet.

- Tényleg! Láttátok a mai híradót? - hallottam meg Tooru hangját, mikor már a padomban ültem, és a tollamat forgattam az ujjaim között, hogy megszüntessem a gondolataimat. Mivel nem csináltam fizikailag semmi, úgy döntöttek, jó ötlet lenne visszatérniük. Ennek én értelemszerűen ellene voltam, nem azért foglalkoztam annyit a kikukázásukkal, hogy a semmiből újra megjelenjenek. 

- Ühüm - felelte Ojiro. Én nem igazán néztem tévét, de amikor keresztül sétáltam a városon, a hírnevünk engem is utolért, aminek nem kifejezetten örültem. Megtámadtak egy hősképzőt, rendben, beszéljünk róla. De ne legyünk híresek tőle.

- Az egész osztály szerepelt benne egy másodpercig. Habár szerintem engem senki sem vett észre a felvételen - folytatta a lány, én pedig szinte irigykedve néztem rá. Még megvolt az esélye, hogy engem sem vettek észre, de ő láthatatlan volt, az pedig egy egészen más helyzet ugyebár. 

- Biztosan nem - reagált Shoji határozottan.

- A jelmezed tényleg nem valami feltűnő - fűzte hozzá Ojiro, én pedig elmosolyodtam. Az egyszer biztos.

- Tök menő, hogy minden csatorna tudósításai velünk vannak tele, nem? - szólalt meg hirtelen Kaminari, mire abbahagytam az elöl ülők beszélgetésének hallgatását, és feléjük fordítottam a figyelmem. 

- Ja, ez nem semmi - értett egyet Kirishima. A számat elhúzva néztem a mellettem ülő fiúra.

- Szerintetek ez így tényleg helyénvaló? Ekkora figyelmet kapni emiatt? Mert szerintem ez nem erről kellene szóljon - jelentettem ki őszintén.

- Én örülök a figyelemnek, remélem egy-két dögös lány is észrevett - jelentette ki Mineta, mire csak még jobban elfintorodtam.

- Meg azért nem meglepő. Végül is hivatásos hősöket képző létesítményt támadtak meg - jelentette ki Jirou. Egyetértően bólintottam egyet. Bármennyire is utáltam annak a gondolatát, hogy hirtelen ilyen népszerűek lettünk, kifejezetten a mi osztályunk, azért valahol érthető volt.

- Persze, az incidensről jó is, hogy beszélünk, nem lenne szabad ilyennek történnie, de miért rólunk? - folytattam az ellenvetéseim sorolását. Kirishima elgondolkodva nézett maga elé, majd vállat vont.

- Hát, hősöknek készülünk - szólalt meg Kaminari. - Lehet, nem így kellene legyen, de szerintem ez nem fog túl sokat változni. Az emberek megvesznek, hogy minél többet tudjanak rólunk. Mi váltottuk fel a hírességek helyét, asszem - magyarázta, majd zavartan megvakarta a tarkóját és rám mosolygott.

- De ennek nem így kellene lennie - fektettem le a fejem a padra, mire Kirishima megveregette a vállam.

- Azért valahol jó szerintem - mondta hirtelen. - Ha nincs Crimson Riot, nem lennék ennyire motivált abban, hogy hősnek álljak.

- Ja, azt ne felejtsd el, hogy sokakat a példaképeik motiváltak - nézett rám Jirou. - Semmi sem jó, vagy rossz. Minden éremnek két oldala van.

- Értem, hogy miről beszéltek - biccentettem, hogy kifejezzem, látom a realitást a mondataikban. - De belefér-e ebbe az, hogy egyeseknek semmi motivációjuk nincs arra, amit igazából jelent hősnek lenni és csak a pénzért, vagy a hírnévért vannak benne?

A kis társaság hagyta elsüllyedni ezt a gondolatot, én pedig újra forgatni kezdtem az ujjaim között a tollat.

- Figyelem! Kezdődik az osztályfőnöki óra! Mindenki üljön le és maradjon csendben! - jött be Iida a tanterembe, kitárva a karjait, próbálva rendet tenni. Nos, az egyetlen hiba az elképzelésben annyi volt, hogy nem volt mit rendbe tenni. Bakugou hozzáállásán kívül.