Az alakváltó Középföldén

8. Egy barátság kezdete

Egy kis barlangban szálltak meg, ahonnan kőlépcsőket vágtak a domboldalba egészen a patakig.

-Menjünk fürdeni!-kiáltotta Kili. A törpök utána tódultak, és hamarosan nevetéstől lett hangos a part. A barlangban csak Thorin és Lia maradt. Bilbó felderítésre ment, mivel gyanították, hogy követik őket az orkok, Gandalf pedig őt várta vissza.

-Jobb sorsot érdemeltek.-szólalt meg váratlanul a lány.

-Hogy mondod?-kérdezte Thorin.

-Fili és Kili jobb sorsot érdemeltek. Nem akartam elmondani, de látom, hogy fiaidként szereted őket. Ők halnának meg, őket vigyázom és nem Bilbót.-nézett a törp szemébe. Thorin merev arccal nézett vissza rá, de a szemeiben rettegés bujkált.

-Vigyázol rájuk. Ugye?

Lia csak bólintott.

-Mesélj róluk. Milyenek voltak fiatalon?

-Égetni valóan rosszak.-mosolyodott el Thorin.-Kettejük közül Fili a higgadtabb, a bölcsebb. Egy nap nyugodt szívvel fogom átadni neki a trónt és a királyságot. Ő elismeri, ha fél valamitől. A viharoktól irtózik például.

-Kili is?

-Ő is, csak ő nem vallja be.-nevetett fel a törp.-Mikor kicsik voltak, és nagy égzengés támadt, mindig átjöttek hozzám. Ilyenkor Kili úgy tett, mintha csak a bátyját kísérte volna át, de soha nem ment vissza a saját szobájukba. Egyik nap, mikor esett az eső, kitalálták, hogy olyat fognak játszani, hogy a fejemre tesznek egy almát, és azt próbálják lelőni. Egész idő alatt azzal nyaggattak, hogy ne olvassak, mert leesik a gyümölcs a fejemről. Kili gyakran befonta és befonja még most is Fili haját. Egyszer virágkoszorút fontak, és nekem is fel kellett vennem egyet. Az öcsém még akkorát soha nem röhögött, mint mikor beléptem a terembe, virágkoszorúval a fejemen. Kezdetben mindig el kellet koboznom a nyilaikat és az íjukat, mert nyakló nélkül lövöldöztek. Később Fili megtanulta rendeltetés szerűen használni a fegyvert. Ő tanította meg Kilit íjászkodni és írni. Nagyon hasonlít az apjára és Frerinre is. Kili imádott az esőben kint rohangálni, persze csak amíg zápor volt, mert a komolyabb vihartól nagyon félt. Akkoriban őszültem meg, azt hiszem, amikor minden második héten orvosért kellett küldetni, mert Kili megint összeszedett valami nyavalyát az esőben. Hát még, amikor beleértek abba a korba, hogy felkeltette a figyelmüket a vívás, az milyen pihentető időszak volt. Ráadásul ezt rendszerint az étkezőasztalon akarták gyakorolni. Később aztán következtek az első ivászatok, kocsmai verekedések, főleg Kili részéről, de Fili se maradt ki soha semmilyen csínytevésből. Majd elmentek az első hadjáratukra az orkok ellen, ahol Kili nagyon jól megállta a helyét. Félre ne értsd, Fili is remek harcos, de Kili egyenesen mestere a kardforgatásnak, és csak a legnagyobb harcosokat nem győzte még le íjászatban. Nem sokkal utána pedig elindultunk erre az útra. Mindig is sok gondot okoztak, de szeretem őket, és mivel nem az én gyerekeim, csak még jobban vigyáznom kell rájuk. Soha nem mondtam még, de hálás vagyok azért, hogy velünk jössz, főleg most, hogy kiderült, kiket is védsz.

-Hát eleven kölykök voltak, az biztos.-mosolyodott el halványan a lány.-Ez a család már épp eléggé szétszakadt, nem követelhet több áldozatot az élet. Az apjuknak sem kellett volna meghalnia.

-Ismerted?-csodálkozott a férfi.

-Mondtam már, elmúltam hatszáz éves. De nem, nem ismertem, csak hallomásból.

-Megjött Bilbó!-harsant odakint a kiáltás. Lia és Thorin kisiettek a barlangból.

-Milyen közel van a horda?-kérdezte Thorin.

-Túl közel.-válaszolta a hobbit.-Néhány mérföld, nem több. De nem ez a legrosszabb hír.

-Kiszimatoltak a vargok?-szólt közbe Dwalin.

-Nem, de...

-Megláttak?

-Nem...

A törpök elismerően hümmögtek, nem figyelve Bilbóra.

-Figyeljetek! Azt próbálom elmondani, hogy valami más van odakint!

-Milyen alakot öltött?-kérdezte Gandalf.

-Egy nagy medvét.

-Te tudtál erről a szörnyről?-kérdezte elhűlve Bofur.-Szerintem forduljunk vissza.

-Nem fordulhatunk vissza, a hátunk mögött épp egy ork horda tartózkodik, és a vezérük feltett szándéka, hogy Thorint megszabadítja a fejétől!-mondta Lia.-Gandalf, nincs a közelbe valami menedék, ahol meghúzhatjuk magunk? Rohamosan sötétedik, és ha leszáll az est, nekünk végünk.

-Tudok egy házat.-válaszolta.-Nincs messze, és ott talán menedékre lelhetünk.

-Kié a ház? Barát vagy ellenség?-kérdezte Thorin.

-Egyik sem. Vagy segít, vagy megöl minket.

-Nincs más választásunk.-szólalt meg Lia.

-Rendben. Gyerünk!

Futni kezdtek. Lia farkasként vágtatott, és déjà vu érzése támadt. Ismét orkok elől futott, ismét Thorin Társaságával. Azonban most nem volt itt Barna Radagast, hogy megmentse őket, ezenkívül az üldözők kiegészültek egy baljós kinézetű medvével. -Nem épp a legjobbak az esélyeink.-futott át az agyán.

Szinte kirobbantak az erdőből. A nap éppen lenyugodni készült, és Lia meg is állt volna megcsodálni az idilli jelenetet, ha nem lihegett volna egy vérszomjas varghorda a sarkukba. Bombur olyan gyorsan szedte lábait, hogy még itt, a veszélyek közt is nevetésre ingerelte. Beszaladtak egy magas kapun, át egy szépen gondozott kerten. A törpök mind nekifeszültek az ajtónak, de csak Thorinnak volt annyi esze, hogy felemelje a reteszt. Betódultak a házba. Megfordulva látta, hogy egy hatalmas, fekete medve csattogtatja a fogát az ajtónyílásba, de végül a törpöknek sikerült bezárniuk az ajtót.

-Ki volt ez?-kérdezte Ori.

-A neve Beorn. És ő egy bőrváltó. Néha hatalmas fekete medve, néha nagy és erős ember. A medve kiszámíthatatlan, de az emberrel szót lehet érteni. Habár, nem túlzottan kedveli a törpöket.

-Valami gonosz átok ül rajta.-sóhajtott fel Dori.

-Csak a saját átka. És most mindenki feküdjön le! Ma éjjel biztonságban leszünk.

Lia keresett egy szimpatikus sarkot és bevackolta magát a szalmába. Tudta, hogy valahol hallotta már Beorn nevét, de nem jutott eszébe, hogy mikor és kitől. Míg ezen gondolkodott, lassan álomba merült.