Az alakváltó Középföldén

14. Az élet fénye

A deszkákon guggolva Lia már nem tartotta annyira jó ötletnek a lopást.

-Amint összeszedtük a legjobb fegyvereket, irány egyenest a Hegy!-adta ki az utasítást Thorin.-Egy-kettő, gyerünk!

-Indulj, Nori.

A törp elosont, majd futva felugrott társai hátáról a fegyverraktár ablakpárkányára.

-Mehetsz.-intett Thorin Bilbónak. Miután a hobbit bejutott, Lia is elindult, Filivel egyszerre. Sólyomként landolt, majd emberi alakjára váltva elkezdett válogatni a fegyverek között. Annyira lefoglalta ez a tevékenység, hogy csak kurta pillantást vetett érkező társaira. A kiválasztott eszközöket összeszedve elindult, le a lépcsőn, nyomában Kilivel. Ekkor megtörtént a baj. Kili sebesült lába felmondta a szolgálatot, és leesett a lépcsőn. A kardok, amiket cipelt, hangos csörömpöléssel zuhantak a földre, illetve az egyik Lia lábába állt bele. A lány is megtántorodott, és nem túl elegáns módon elhasalt. A következő pillanatban katonák rontottak be, kardot szegezve a tolvajok torkának. Lia látta Kili szemében a bűntudatot, de nem tehetett semmit. A katonák keresztül ráncigálták őket a városon, egyenesen az Úr színe elé.

-Mégis mit jelentsen ez?!?-lépett elő az Úr, teljes életnagyságban. Lia undorodva méregette.

-Rajtakaptuk őket, hogy fegyvert lopnak, uram.-válaszolt egy szolgálatkész katona.

-Aha! Az állam ellenségei, he?

-Ez egy elszánt zsoldosbanda uram, semmi kétség.-szólalt meg Talpnyaló Alfrid, az emberi gerinctelenség szobra.

-Megalázkodó, hitvány, alamuszi, élősködő dög-füstölgött magában Lia.

-Fékezd a nyelved.-kezdte Dwalin. Szemlátomást hasonló gondolatai támadtak, mint Liának.-Te nem tudod, kivel beszélsz. Ez itt nem egy közönséges bűnöző! Ő itt Thorin! Thrór fia! Thráin fia!

-Mi Erebor törpjei vagyunk.-szólalt meg Thorin.-A honunkat jöttünk visszakövetelni.

Lia hallotta a tömeg álmélkodó morajlását. Úgy döntött, ebbe most nem szól bele. Egyrészt nem törp, úgyhogy ehhez semmi köze. Másrészt nem akart feltűnést kelteni, hiszen az kínos kérdésekhez vezethetett volna. Harmadrészt pedig eléggé fájt még a lába. Így csendben hallgatta Thorint.

-Emlékszem még a városra a régi, szép időkből. Selymekkel és ékkövekkel teli hajóflotta horgonyzott a kikötőben. Ez nem egy elhagyatott Tóváros volt, hanem a központja minden északi kereskedelemnek! Visszahoznám e dicső napokat. Felszítanám a törp kovácsműhelyek tüzét, és megint bőség és gazdagság áradna Erebor termeiből!

A tömeg ujjongva felzúgott, ám ekkor megszólalt az épp megérkező Bard.

-Halált! Azt fogsz ránk hozni, Thorin. Sárkánytüzet és romokat. Ha felébreszted a szörnyet, mindnyájunkat elpusztít.

-Hallgathattok erre az ellenkezőre. Én azt ígérem nektek, ha sikerrel járunk, mind osztoztok majd a Hegy kincseiben. Elég aranyat kaptok, hogy újjáépítsétek ezt a várost akár tízszer nagyobbra!

-Miért kellene hitelt adnunk a szavaidnak?-szólalt meg Alfrid az ismét felhangzó ujjongásban.-Nem tudunk rólad semmit. Ki tudja tanúsítani, hogy becsületes vagy?

-Én.-szólalt meg hirtelen Bilbó a beálló csendben.-Én jótállok érte. Nagy utat tettem meg ezekkel a törpökkel, hatalmas veszély közepette, és ha Tölgypajzsos Thorin a szavát adja, akkor azt meg is tartja.

-Emberek! Figyeljetek!-szólalt meg újfent Bard.-Talán elfelejtettétek, hogy Suhataggal mi történt? Elfelejtettétek azokat, akik meghaltak a tűzviharban? És ugyan miért? Egy hegymélyi király elvakult becsvágya miatt, akit úgy elragadott a kapzsiság, hogy nem látott tovább a saját vágyánál!