Az alakváltó Középföldén

12. Földön, vízen, levegőben

Három napja időztek a tündéknél. Három napos semmittevéstől Lia már a falra tudott volna mászni. Mellette Kili unottan dobálta a rúnakövét.

-Az a kő a kezedben...micsoda?-lépett oda ekkor hangtalanul Tauriel.

-Ez egy talizmán. Hatalmas varázsereje van, ha nem törp olvassa a rúnákat a kövön, arra örök átok száll!-közölte Kili. Lia az égre emelte a szemét.-Hihetetlen, milyen módon próbál udvarolni a törp.

Tauriel már éppen elment, de ekkor a törpifjú váratlanul újra megszólalt.

-Vagy nem. Attól függ, hiszel-e benne. Ez csak egy emlék. Egy rúnakő. Anyámtól kaptam, hogy ne feledjem, mit ígértem.

-Mit ígértél?

-Hogy hazatérek hozzá. Aggódik. Vakmerőnek tart.-Lia szíve elfacsarodott. Ő tudta, hogy nélküle Kili nem tarthatná be az ígéretét, de lehet, hogy még így sem.

-Az vagy?

-Áh.-ekkor kigurult a kő. Kili idegesen lépett a cellaajtóhoz. Tauriel felvette a követ és megcsodálta.

-Úgy hallom, elég nagy a vigadalom odafent.-szólalt meg újra Kili.

-Ez a Mereth-en-Gilieth, a Csillagfény Ünnepe. A tündéknek minden fény szent, de az erdőtündék a csillagok fényét szeretik legjobban.

-Mindig azt hittem, hogy ez hideg fény. Távoli, elérhetetlen.

-Nekünk emlék. Becses és makulátlan. Mint az ígéreted.-adta vissza a lány a rúnakövet.-Már sétáltam ott párszor. Az erdőn túl, bele az éjszakába. Láttam, ahogy a világ lassan eltűnik, s az örök, fehér fény veszi át a helyét.

-Egyszer tüzes holdat láttam. A Dúnföld felett világított, óriási volt. Piros és arany, betöltötte az eget. Néhány Ered Luini kereskedőt kísértünk, akik ezüstneműt cseréltek szőrmékre, délnek mentünk a Füves úton. A hegységet végig bal felől tartva. És akkor egyszerre előtűnt ez az óriás tűzhold, megvilágítva az ösvényt. Bárcsak megmutathatnám a barlangokat.

A tünde rámosolygott, majd megszólalt.

-Most mennem kell.-azzal elsietett.

Kili boldog mosollyal az arcán ült le a cellában.

-Megmondtam, hogy nem reménytelen.-szólalt meg Lia.

-Igazad volt.

-Fogadok, hogy feljövőben van a nap.-szólalt meg rosszkedvűen Bofur, mit sem hallva az előbbi halk párbeszédekből.-Nemsokára hajnalodik.

-Sosem érünk el a Hegyhez, ugye?-kérdezte reményvesztetten Ori.

-Ha itt ültök bezárva, úgy nem.-szólalt meg váratlanul egy hang.

-Bilbó!-kiáltott fel boldogan Balin.

A hobbit sorban kiengedte a törpöket és Liát.

-Na, végre. Nagyon vártunk, barátom.-ölelte meg a hobbitot Lia.

-Gyerünk.-szólalt meg Thorin, és a kis csapat elindult a lépcsőkön.

-Erre.-szólalt meg Bilbó, amint leértek a picébe.-Halkan!

-Nem hiszem el! A pincében vagyunk!-suttogta idegesen Kili.

-És milyen kiváló borok között!-hajtott fel egy pohárral az asztalon álló kancsóból Lia.-Thranduilnak jó ízlése van.

-Kifelé kéne vezetned minket, nem egyre beljebb!-szólt Bilbóhoz mérgesen Bofur.

-Tudom mit teszek! Ne zajongjatok! Gyerünk, gyorsan! Mindenki bújjon el egy hordóban!-szólalt meg a hobbit, a mellettük álló hordókra mutatva.