Az alakváltó Középföldén

10. Káprázatok

Néhány mérföldet ügettek csak, majd elérték a Bakacsin-erdő határát. A fák törzse komor, fekete színű volt, a levelek szürkének látszottak. Fenyegető volt az erdő, mintha betegség borította volna be. Gandalf leszállt a lováról, és belépett a Tündekapun. Valamit kereshetett, de akármit is talált, csak gondterheltebbé tette az arcát.

-Erre vezet az ösvény a Bakacsin-erdőn át.

-Nyoma sincs az orkoknak.-örült meg Dwalin.-Ránk mosolyog a szerencse.

-Úgy tűnik, az erdő beteg.-szólalt meg Bilbó aggodalmasan.-Nem lehetne valahogy megkerülni?

-Csak ha kétszáz mérföldet kutyagolsz északnak, vagy kétszer annyit délnek.-válaszolta a mágus.-Az én lovam hagyd, szükségem van rá!

-Csak nem hagysz itt minket?-kérdezte kétségbeesetten Bilbó.

-Nem mennék el, ha nem lenne muszáj. Más lettél Zsákos Bilbó.-vette jobban szemügyre a hobbitot.-Nem az a hobbit vagy, aki eljöttél a Megyéből.

-Már el akartam mondani. Én megtaláltam valamit lent a koboldoknál.

-Ugyan mit?-kérdezte Gandalf. A nem messze álló Lia tisztán hallotta beszélgetésüket, és látta, hogy Bilbó zavartan kotorászik a zsebében.-Mit találtál?

-A bátorságomat.-nyögte ki nagy nehezen Bilbó.

-Jól van, nagyon helyes.-mosolyodott el Gandalf.-Szükséged lesz rá.

Odalépett Liához.

-Hallottad, mit beszéltünk, igaz?

A lány csak bólintott.

-Valamit titkol Bilbó.-ingatta a fejét Gandalf.-Megteszed, hogy figyelsz rá?

-Rá is és az egész csapatra is.

-Köszönöm. Vigyázz magadra is, kérlek.

-Megteszem, ami tőlem telik,-nevetett fel Lia.-de rendszerint a baj talál meg engem, és nem fordítva. Te is vigyázz magadra. Gonosz erő lakik Dol Guldurban. A Kopár Fennsík sem biztonságos.

Gandalf csak kurtán bólintott, majd a törpökhöz fordult.

-Az erebori lejtő előtt várlak titeket, a Kilátónál. Vigyázzatok a térképre és a kulcsra. És ne lépjetek be a hegybe nélkülem.-nézett komolyan Thorin szemébe.-Ez az erdő nem az a Zöld-erdő, ami volt. Van egy patak az erdőben, mely sötét varázslatot sodor. Ne érjetek a vízhez. Csak a kőhídnál keljetek át. Káprázatoktól terhes a levegő a fák között. Próbálnak az elmédbe hatolni, hogy félrevezessenek.

-Félrevezessenek? Ez mit jelent?-kérdezte Bilbó, de Gandalf már nem figyelt rá. Lovához lépve beszélt tovább.

-Maradjatok az ösvényen. Ne térjetek le róla. Ha megteszitek, nem találtok rá többé.

Majd még egyszer, utoljára visszakiáltott.

-Bármi történjék, maradjatok az ösvényen!-majd elnyelte az eső szürke fátyla.

-Gyerünk! A hegyhez kell érnünk, mielőtt Durin napján lenyugodna a Nap. Ez az egyetlen esélyünk, hogy megtaláljuk a rejtett ajtót.-indult el Thorin a törpökkel a nyomában.

Lia még egy utolsó pillantást vetett abba az irányba, amerre Gandalf ellovagolt, majd farkas alakot felvéve előreügetett Thorin mellé.

Már két napja bolyongtak az erdőben. A levegő sűrű volt, nyomasztó. Lia egyre inkább érezte, hogy gondolatai lelassulnak, éles hallása és látása pedig egyre többször hagyta cserben. A törpök is nyomott kedélyűek voltak, és állandóan panaszkodtak.

-Megtaláltuk a hidat!-kiáltotta valaki. Mindenki élénkebben szedte a lábát, hiszen talán végre-valahára kikeverednek az elátkozott rengetegből. Azonban keserű csalódás érte őket. A híd a második pillérnél leomlott.

-Átúszhatnánk rajt.-mondta Bofur a vizet fürkészve.

-Nem hallottad, hogy Gandalf mit mondott?-kérdezte ingerülten Thorin.-Sötét varázslat ül az erdőn, a patak vizét elvarázsolták.

-Nekem nem tűnik varázslatosnak.

-Neked nem, de én érzem a patak mágiáját.-szólalt meg Lia.-Aki beleesik, nem jut át élve.

-Más módot kell lelnünk az átkelésre.-tette hozzá Thorin.

-Ezek az indák elég erősnek tűnnek.-szólalt meg Kili, megrángatva a liánokat, és már mászni is kezdett volna, de Thorin rászólt.

-Kili! Legyen a legkönnyebb az első.

A törpök mind Bilbóra néztek. Lia emberként szárnyat bontott, és a levegőből figyelte a hobbitot, ahogy indáról indára lépett. Egyszer meg is csúszott, de sikerült megkapaszkodnia. Mikor átért a túlpartra, az alakváltó leszállt mellé.

-Valami itt nincs rendben. De nagyon nincs!-billegette meg az ujját Bilbó.-Ne gyertek át! Jaj, ne.

Lia hátrapillantott, és elborzadva figyelt. A törpök egymás hegyén-hátán, minden logikát nélkülözve indultak el. Elsőként Thorin jutott át. Ekkor feltűnt egy csodaszép, hófehér szarvas. Hatalmas, sötét pillákkal szegélyezett szeme egyenesen rájuk nézett. Thorin, mintha álmában cselekedne, felajzotta az íját.

-Mit csinálsz?-kérdezte Bilbó.

A törp nem válaszolt, csak kilőtt egy nyilat. Az nem talált, a szarvas pedig sebesen elvágtatott.

-Ezt nem kellett volna.-mondta Bilbó.

-Bombur!-kiáltott fel Lia a vízbe csúszó törp után kapva.

Bombur nem ébredt fel. Elaludta a folyó vízétől, és Lia csak remélni tudta, hogy nem örökre. Addig amíg felébred, felváltva cipelték. Lia már nem tudta, mióta kutyagoltak. Egyszer csak megálltak az ösvény egy kanyarjában. Thorin úgy döntött, letérnek az ösvényről. A többiek mind utána tódultak. Lia egy pillanatig mérlegelt csak, majd úgy döntött, mivel meg kell védenie a csapatot, és annak már a fele eltűnt, muszáj utánuk mennie.

-Várjatok! Gandalf azt mondta, ne térjünk le az ösvényről! Várjatok!-kiabált Bilbó, és utánuk szaladt.

Lia lefeküdt az avarba, mancsára fektette fejét. Bilbó épp felmászott egy magas fára, hogy megnézze merre kell menniük.

-Biztos kristálytiszta a levegő ott fenn.-gondolta.-Talán én is felrepülhetnék.

Felállt, és felvette emberi alakját. Ez lett a veszte. Mielőtt felröpülhetett volna, éles szúrást érzett a lapockájában, és elsötétült előtt a világ.