Alvilág

20.

-Ide merészkedtél te kis patkány? Az oroszlán barlangjába? -köszöntött apósom egy gúnyos mosollyal arcán.

-Én is örülök, hogy látom uram! -nyújtottam felé kezem egyhangúan. Már megsem lepődtem szeretetteljes köszöntése hallatán. Ez az ember képtelen volt a gyűlöleten és a haragon kívül más érzelmeket produkálni.

Viszont abban nagyon is igaza volt az öregnek, hogy az oroszlán barlangjába merészkedtem. Kínát ő uralta teljes mértékben és ha épp úgy akarta csak egy szavába kerül, én már holtan csücsülök valamelyik tengerfenéken. Nem szívesen jöttem ide és, hogy őszinte legyek még ennél is nehezebben hagytam magára Liut. Már a hetedik hónap végén járt, közeledünk a szüléshez és neki egyre nehezebb volt konkrétan minden. Aggódtam érte, hiányzott nekem. Tudom, hogy mostanában mindig nyaggat a fáradtságom ellenére de nem bántam. Igazából örültem neki, hogy szüksége van rám, mert nekem szükségem volt rá. Magamnak is félek bevallani, mennyire közel került a szívemhez és az egész lelkemhez. Mostmá nem bánom, hogy feleségül vettem, egyáltalán nem bánom!

-Csak tréfáltam veled fiam, ülj csak le. - mutatott az asztala előtt elhelyezett fotelre.- Halljam hát, milyen információkat szereztél?

-Egy igen nagy értékű zsákmányról van szó, aminek a megszerzése kiváló szervezést és precizitást igényel. A világ legrégebbi országainak a műkincseiről lenne szó, amik itt kerülnek bemutatásra. A terv a következő: a hajó pontban 21:00-kor ér a kikötőbe, én az embereimmel már ott fogjuk várni a rakományt és minden felhajtás nélkül megszerezzük a kincseket. Nincs felesleges vérontás és háborgás. -fejeztem be a tökéletes tervem, amit még Liuval eszeltünk ki az egyik este.

-Hm, és hogy jut el a bázisunkra? Túl sok időt vesz igénybe a teherautó és nekünk gyorsan kell cselekednünk! -csapott az asztalra érdes kezével- A hajót viszitek oda és rögtön a mi kikötőnkbe pakolunk ki, ez a legegyszerűbb.

-De a hajón civilek is utaznak! Tudják, hogy ha teherhajóval szállítanak túl egyszerű és könnyű célpont lenne mindenkinek, ezért utasszállító a hajó.

-Nem értem hol itt a probléma. Van fegyvered? Használd! Páran meghalnak, na és akkor? Van az emberből elég ezen a kicseszett földön! - üvöltött velem ismét, mintha legalábbis hallássérült lennék.

-Nőkről és gyerekekről van szó uram! - kiáltottam én is, kiállva az igazamért.

-Holnap reggelre legyen minden információ az asztalomon. Majd akkor eldöntöm melyik megoldást alkalmazzuk. -fölényesen hátradőlt székében, mintha máris megnyerte volna a háborút.- Mellesleg hogy van Liu?

Meglepődtem a kérdés hallatán, nem számítottam  rá, főleg nem ettől az embertől. Egy pillanatra elkövettem azt a hibát, hogy engedtem érzelmet tükröződni az arcomon. Gyorsan rendeztem vonásaim és csak utána válaszoltam neki.

-Köszönöm kérdését, jól van! Átesett a próbán és mostmár éli világát.

-Remek, remek. Mostmár figyelhet a kisunokámra és gondoskodhat róla, hogy egészséges gyermeknek adjon életet. - nem engedhettem, hogy lássa arcomon a megilletődést, amiért tud a gyerekről. Nem mondhatom meg neki, hogy valóban terhes, mert azzal óriási veszélynek teszem ki őket, főleg most, hogy nem vagyok ott vele, hogy megvédjem.

-Elnézést uram, de nem értem miről beszél. Liu nem terhes. Nem tudom milyen gyermeket kéne a világra hozzon. - ez az Jiyong! Add a tudatlant és minden rendben lesz, igaz az életeddel játszol, de inkább a te életed vesszen, mintsem az övék.

-Mi? Ez lehetetlen! Hisz elintéztük, hogy ti ketten... Mostanra ő már rég a trónörököst kéne várja! Az én unokám! Végre egy fiút és nem olyan haszontalan lányt, mint ő! - az öreg teljesen kikelt magából, szemei vörösek voltak a dühtől, egész testében remegett, ahogy átjárta a gyűlölet a lánya iránt.

-Biztosíthatom uram, hogy a feleségem nem vár fiú gyermeket. Nem tudom miből gondolta ezt. - magamban jót szórakoztam, mivel tényleg nem fiút várt, hanem a világ leggyönyörűbb kislányát, akit már most teljes szívemből szeretek.

Apósom tört-zúzott, ami csak a keze ügyébe akadt azt szétverte. Üvöltött és a haját tépte közben azt kiáltotta "Lehetetlen" "Ez nem lehet igaz". Valóban nem volt az, de ő ezt nem kellett tudja. Ha tudomást szerez róla, az biztos valaki életébe fog kerülni.

Nagyot sóhajtottam, amint kiléptem az ajtón. Most mit tegyek? Nem engedelmeskedhetek ennek a parancsnak, az teljeséggel kizárt! Amilyen gyorsan csak tudtam értesítettem a bandát, hogy a terv változatlan marad, az lesz amit én mondtam. Nem érdekel ChungXiau, sem a hülye parancsai, a legfontosabb most az emberek biztonsága.

°°°

-Készen álltok?- fordultam a tagok felé, amint a hajóra vártunk -Ne feledjétek, gyorsnak és pontosnak kell lennünk! Egyetlen hiba sem csúszhat be! -szigorúan néztem a szedett-vetett társaságra, akik mind egyetértően bólogattak. Tudtam ez lesz az egyetlen esélyem, ha ezt elszúrom ChungXiau tuti kinyír, bár ez még így is sanszos volt, mivel pontosan a szöges ellentétét csinálom annak, amit mondott.

A hajó percre pontosan érkezett a kikötőbe, mi pedig ezzel egyidejűleg meg is kezdtük a műtárgyak kipakolását. Ahogy azt sejtettem, némi ellenállásba ütköztem, de ezt néhány golyóval el is intéztem. Fél órán belül már úton voltunk a főhadiszállásra. Gyomrom liftezett az idegtől és az előre nem látható eseményektől. Az a vén szivar tuti nem hagyja annyiban, hogy valaki nemet mert mondani neki és ezzel még a tekintélye is csorbult.
Ééés ahogy azt sejtettem, az ördög sosem alszik. Ott várt a szarházi a hatalmas vaskapuk előtt, arcán láttam, hogy csak úgy tajtékzik a dühtől. Szépen megvárta míg a teherautókkal leparkolunk.

-A kikötőben vártalak. -mondta viszonylag nyugodt hangon, de én már túlságosan ismertem, tudtam hogy ez a vihar előtti csend volt- De te... NEM VOLTÁL OTT!

Na pont erről beszéltem, már üvöltött is. Szemeimmel hunyorítanom kellett, mintha ez tompítaná a hangot.

-Hát, ezekkel a benga autókkal elég nehéz lett volna a vízen jönnöm. Még az úton sem haladtunk olyan gyorsan, mint amennyire én azt szerettem volna.

-Te! Te szemtelen senkiházi kutya! Te utolsó dögnek az ivadéka! Hogy mersz ellenszegülni nekem? Ha?! Azt hiszed te szartad Amerikát? Megmondtam, hogy hajóval lesz ideszállítva az a kurva rakomány, erre te mit csinálsz?!- azt hiszem még soha nem hallottam így üvölteni. Eskü vörös lángok jelentek meg körülötte, ahogy átjárta testét és lelkét a gonosz. Nem teketóriázott az öreg, előrántva pisztolyát három golyót küldött testembe. A fájdalomtól a térdeimre zuhantam és az oldalamhoz kaptam kezem. Kihasználva helyzetem rögtön odafutott hozzám és lendületből képen rúgott, a földre zuhantam ahol ő tovább folytatta a jól irányzott rúgásait.

-Most megtanítom neked te rohadt kis patkány, hogy kivel szórakoztál! - ragadott meg ruhámnál fogva, úgy rántott fel a földről.

Egy kést kapott elő zsebéből, amivel rögtön testemnek esett. Hol mélyebben, hol csak felszínesen vágott belém. Úgy éreztem nincs egy pont a testemen, ahol már nem ömlene a vér belőlem. Nem sokkal később kiadta dühét magából és engem a földre hajított, akár egy darab rongyot. Egy nagy adag vért köptem ki számon és küzdöttem már csak azért is, hogy levegőt tudjak venni.

-Még nem öllek meg, hagylak kicsit szenvedni, de! Ha megtudom, hogy megint átvertél, nem csak a te életed fogja bánni. És most... Meglátogatom az én pici lányom. - szegezte rám gyűlölettel teli tekintetét.

Nem hagyhattam, hogy hamarabb odaérjen Liuhoz, mint én. Akkor nem csak a feleségem veszteném el, hanem az én gyönyörű kislányom is. Inkább meghalok ennek a szemétnek a lábai előtt, de a családommal ő ne szarozzon!

-Rohadj meg te utolsó büdös görény!
Felkaptam az elém dobott pisztolyát és amíg a tár ki nem ürült én csak záporozva szórtam felé a golyókat.

Többnyire mind a lábaiba ment, tekintve a helyzetem és a gyengeségem. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és elmentem onnan. Mielőbb haza kell jutnom, de ilyen állapotban ezek biztos nem engednek fel egy repülőre sem, szóval valami mást kell kitalálnom, de gyorsan. Az óra ketyeg és minden egyes elvesztegetett percet csak apósom malmára hajtok.