Alvilág

14.rész

Jiyong ma szokatlanul kedves volt és elnéző. Mindegy milyen bántó és sértő dolgokat vágtam a fejéhez nem szólt vissza, türelmes volt és mosolyogva fogadta mind. Na már most, vagy én bolondultam meg teljesen, vagy neki mentek el otthonról. Ilyen nincs! Egyik napról a másikra így megváltozni képtelenség.

-Liu~ -ült mellém egészen közel hozzám, szinte már hozzám bújva.

-Mit akarsz? -válaszoltam neki szárazon.

-Ma este el kell jönnöd velem. Találkozónk van Xiong Dí-vel -mondta egészen komoly hangon a srác. Muszáj volt elnevetnem magam, szóval ezért volt ma az a nagy kedvesség? Bolond, mintha nem találkoznék velük amúgy is.

-Ne haragudj de ez olyan vicces volt! Úgy értem, minek kérsz meg ilyen felesleges dolgokra? Minden este találkozom velük.

-Liu, ez most nagyon komoly! -mondta komor ábrázattal. Hideg tekintete a csontomig hatolt, jelezve nekem, hogy most itt többről van szó, mint egy egyszerű találkozó. -Itt nagy a tét! Mind azt akarják, hogy át vegyem  az engem megillető helyet, főleg most, hogy megtudták gyereket vársz. De ha te ezt nem fogod átadni önként, akkor meg kell ölnöm téged! -mondta, szinte már könnyezve.

Eszelős kinézete, csak a frászt hozta rám. Haja szanaszét állt, ahogy azt markolászta, szemei zavarosak voltak, száján néha felbukkant egy nem túl bizalom gerjesztő mosoly is. Tudtam, hogy nem viccel velem. Nagyon komoly szabályainak voltak és itt a helyzet talán még ennél is komolyabb volt. Mivel összeházasodtunk a két klán egyesült, ahogy a törvényeink és szabályaink is. A női vezető csak férje oldalán léphet fel, egymagában csak nagyon különleges esetekkor, így érthető, hogy miért akarja mindenki Jiyongot végre ott látni, ahova való.

-Meg kell majd ölnöd? Hát akkor rajta, csináld csak! Még az estét sem kell megvárd hozzá! Úgyis ez a vágyad... Hogy megszabadulj tőlem. - mondtam neki rideg hangon. Semmitmondó tekintettel néztem rá mindvégig. Kedves barátaink úgysem lennének elnézőek velem szemben, szóval jobb ha túl esünk rajta most.

-Hogy lehetsz... Hogy lehetsz te ennyire szívtelen némber? Azt hiszed képes lennék a saját kezeimmel elvenni a gyermekem életét? - üvöltötte arcomba. Hangja, mintha nem is az ő torkából szólt volna, sokkal inkább az alvilágból. Szemei teljesen elsötétültek, egész testében megremegett az idegtől. Ebben a pillanatban realizálódott bennem, hogy Jiyong nem egy nyápic kisfiú, akit bárki kénye kedve szerint irányíthat, hanem egy igazi férfi... A pokolból méghozzá. Akkor értettem meg, hogy apám miért őt választotta nekem, miért gondolta őt a tökéletesnek.

-Nézd, én kérdés nélkül átengedek neked mindent! Nem kell ebből ekkora cirkuszt csinálni! -emeltem fel mostmár én is a hangom.

-Látom még mindig nem érted a lényeget -rázta fejét csalódottan. Testét egyszerűen csak ledobta a kanapéra és nagyot sóhajtott. Valami nagyon nyomasztotta, az egyszer biztos.

-De igen Jiyong. Nagyon is értem. Neked ma este, ha nem is megölnöd, de bántanod kell. Minimum egy égési sérüléssel  vagy egy lőtt végtaggal kell haza jönnöm. -kissé elcsuklott a hangom a mondat végén. Nem magamat féltettem, hisz ennél már rosszabbat is elkellett viselem, de most egy élettel többért felelek.

Leültem a férfi mellé és belőlem is felszakadt egy gondterhelt sóhaj. Hiába zakatolt az agyam, hiába minden terv vagy kibúvó. Nem jutott eszembe semmi érdemleges. Mindenféleképpen egy élet lesz a tét vagy épp az ár. Most mit tegyünk? Ebből nincs kiút, nem létezik jó megoldás, ez már mindennek az alja, mert ez az alvilág.
Hosszas csend telepedett ránk. Mind a ketten kerestük a megoldást, de mind hiába. Jiyong viszont megtörte a folytogató csendet néhány aprócska szóval, amik oly sokat mondtak.

-De én nem akarlak bántani...