Két ember, két külön világból. A szülők döntése miatt megpecsélődik sorsuk. Rengeteg mindenen kell keresztül menniük, de a kölcsönös utálat csak megnehezíti a fiatalok dolgát. Élet és halál között örlődnek a nap minden percében.
"-Válassz hát. Vagy...
Teltek a hetek és ahogy az várható volt, a házasságunk Jiyonggal csak rosszabb lett, mint előtte valaha is volt. Csak és kizárólag akkor szóltunk egymáshoz amikor kijelentette most ide vagy oda kell menjek vele. Máskor nem igazán, nem voltam rá kíváncsi és ezt ő is nagyon jól tudta, hála az égnek. Mondjuk az is megkönnyítette a dolgom, hogy ritkán találkoztam vele, nem igazán járt "otthon". Már ha lehet így nevezni ezt a házat. Az igazat megvallva nem is hiányzott sem a férjem sem az otthon fogalma. A pocaklakóval remekül megvoltunk. Így az ötödik hónapban már a hasam is kerekedett, akár egy gömböc, egyre többször kellett pisilnem egy nap és a lábaim, na azokat biztos felfújta valaki, annyira megdagadtak a nap végére. És akkor még nem is említettem a hangulatingadozásaim, mint egy hullámvasút. Egyik pillanatban még kisírom a két szemem, mert láttam ahogy egy madár megevett egy szép pillangót a másikban pedig már nevetek, akár egy őrült. Még jó, hogy Jiyong nincs itt, azt hinné, hogy megőrültem. Lehet nem is tévedne sokat.
-Hjaj kis babóca van egy anyád.- simítottam kis pocimra- Egy őrült bige. Remélem te normálisra sikeredtél, habár ilyen szülőkkel nehéz lesz- kuncogtam el magam, miközben társalogtam a lányommal. -Azért ez vicces, nem? Úgy érzem utálom az apád de mégis körülötte forognak a gondolataim, folyamatosan róla beszélek és ami még ennél is szórakoztatóbb, aggódom érte. Magam sem értem miért, de mikor nem tudom mi van vele még aludni sem tudok úgy. Érted te ezt Babóca?
*Jiyong POV*
Fogalmam sincs mióta nem jártam otthon, nem mintha nem akartam volna haza menni de túl sok elintézni valóm volt. Fáradt voltam és meggyötört, úgy éreztem az életem egy mókuskerék. Soha nem ér véget ugyanaz az ostoba probléma, soha nem lesz nyugodt életem. Elvégre, könyörgöm, apa leszek! A várandós feleségem mellett lenne a helyem, hogy mindenben segíthessek neki, ahogy egy normális családban szokás. Itt csak az a probléma, hogy mi a közelében sem vagyunk a "normális"-nak.
A házba belépve azonnal megcsapott a kellemes meleg és az a jellegzetes illat, ami körüllenget a lakást, mióta Liu itt van. Cicám köszöntött lábaimhoz bújva és édesen dorombolva. Felvettem az ölembe Ai-t és fülét vakargatva indultam a nappali felé, mivel onnan hallottam a hangokat kiszűrődni.
-Hjaj kis babóca, van egy anyád.- sóhajtott a nő, egyre kerekedő hasát simogatva. Csak kuncogtam ahogy néztem őt. Olyan gyönyörű volt, talán még szebb mint valaha. Mindig aggódom érte, vajon mi lehet vele, hogy van ő és a baba.
-Aggódom érte... Érted te ezt Babóca?- szavai úgy megleptek, hogy a szívem egy pillanatra elfelejtette hogyan kell dobogni. Hogy mit csinál? Értem? Mi történt itt, miről maradtam le? Eddig úgy volt, hogy utál. Akkor most mi lelte?
Úgy megfeledkeztem magamról, hogy a macska kiugrott a karjaimból, a szívbajt hozva rám. Úgy megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot. Persze ezt már Liu is észre vette és nem tudva mi lelt iderohant hozzám. Értetlenül, nagy szemekkel nézett rám próbálva megérteni mi történt.
-Csak Ai kiugrott a karjaimból és kissé megijedtem- magyarázkodtam zavartan neki
-Nem hittem, hogy ilyen nagy nyuszi vagy Kwon Jiyong- jóízűen nevetett rajtam. Hah örülök, hogy ilyen jól szórakozol, én majdnem meghaltam. - Ahm, csináltam kaját, ha netalán éhes lennél egyél nyugodtan nekem úgyis mennem kell. - mutatott zavartan hol a konyha, hol az ajtó felé
-Hova kell menj?- nem szerettem volna ha ilyen zord időben egyedül mászkál kint, és ha megfázik?
-Az orvoshoz. Ma van időpontom.
Ahogy kimondta egyből leesett a tantusz, hisz láttam a hűtőre is kitűzte a dátumot, nehogy elfelejtse. Egy őrült ötlet jutott eszembe, tekintve a helyzetünket, és mielőtt használtam volna az eszem, előbb járt a szám. Ez mostanában egyre többször megesik velem, főleg ha a lány közelében vagyok.
-Esetleg... Ha neked sem okozna gondot... Szóval azt akarom kérdezni, hogy... Veled mehetek én is?- hadartam el gyorsan a mondatom végét, abban bízva, hogy nem érti meg, de nem volt ilyen szerencsém.
Összeszorított szemeim lassan nyitottam ki, előre félve Liu válaszától. Meglepetten nézett rám, tátogott akár egy hal. Huh Jiyong, néha használhatnád az eszed.
-Ha nincs fontosabb dolgod és ráérsz, akkor gyere nyugodtan- bólintott bizonytalanul.- 10 perced van elkészülni.
Ezzel fogta magát és felment készülni. Magamban jót mosolyogtam a lányon és a viselkedésén. De a jó hír az, hogy vele mehetek. Számomra ez egy óriási siker volt, hisz most először fogom őt elkísérni az orvoshoz. Akár egy igazi család.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
