Alvilág

13. rész

Egy hét telt el, mióta Jiyong benyögte megszeretné tartani a kicsit. Az eddigiekre alapozva, azt hittem már a másik nap eltűnik és csak 6 hónap után jelentkezik, ezzel megszabadulva az összes gondtól. De nem így történt, sőt azóta sokminden megváltozott. Jiyong minden nap itthon van, ha el is megy mindig bejelenti nekem, merre megy, mit fog csinálni, kB meddig fog tartani. És ha ez nem lenne elég az egész férfi megváltozott, fura lett. Eddig is fura volt de most még a furábbnál is furább lett. Beszélget velem esténként, mindig vesz nekem nasit és ehhez hasonló dolgokat. Persze mindezek ellenére is gyakran veszekszünk és még mindig nem alszunk egy szobában. Annyira nehéz megszoknom, vagy legalábbis elviselnem, hogy mindig itthon van és nem vagyok egyedül. Úgy értem, egész életemben csak a magány volt nekem, soha senki és semmi más. Nem kaptam őszinte törődést és figyelmet, nem ismerem a szeretet egyetlen formáját sem. Számomra idegen minden ehhez hasonló fogalom. Persze nem gondolok arra, hogy ő szeretne vagy esetleg csak kedvelnek. Egyáltalán nem, csak ahogy eljátszom a puszta gondolattal, már az meg remíszt.

💠💠💠

Hajnali kettő körül járhatott az idő és én még mindig fent voltam. Képtelen voltam aludni, túl sok mindenen kattogott az agyam, egyszerűen nem hagyott álomba szenderülni. Gondoltam ha már úgysem tudok aludni, le megyek a konyhába egy bögre teát inni. Halkan lépkedtem, nem akartam felébreszteni Ai-t. Arra lettem figyelmes, hogy a konyhából fény szűrődik ki és halkabb hangok, mintha pakolnának. Közelebb mentem, de csak annyira, hogy még ne legyek észrevehető. Jiyong ügyködött a helységben, egyik kezében egy edényt tartott, míg másik kezében a telefonját tartotta. Épp nagyon veszekedett valakivel, már az ideges és megfeszűlt arcából ítélve és persze az elfolytott kiabálásaiból. Hegyezni kezdtem a fülem, hogy megtudjam miről lehet szó, ami ennyire felhúzta a férfit.

-Meg mondtam, hogy ott leszek! -morogta egyre ingerültebben- Többé nem hagylak cserben titeket, csak bízz bennem! Át veszem az engem megillető helyet. -Őszintén, semmit sem értettem az egészből. Mit akar ez át venni? És kit nem hagy cserben?
-Liu? Őt is vinnem kell?- kérdezte kissé aggódva, amit abszolút nem tudtam hova tenni. -Rendben, akkor a szokásos helyen találkozunk.

Ezzel le tette a telefont. Össze zavarodva és értetlenül álltam, azon gondolkodva mi folyik itt. Nem akartam tőle kérdezni semmit, ha nem muszáj nem beszélek vele, de most a kíváncsiságom felül kerekedett a makacs és fafejű énemen. Épp ki akartam lépni rejtekemből, hogy kérdéseimmel bombázhassam őt de ismét beszélni kezdett... A cicához.

*JIYONG POV*

-Ha tudnád mit érzek most- sóhajtottam- Mit tegyek, hm? -kérdeztem cicám, mintha ő megoldást tudna nyújtani az összes problémámra.- Annyira szar embernek érzem magam, meg sem érdemlem az életet! Képzeld Ai, míg én kisgyerekként viselkedtem, nem törődve semmivel és senkivel, addig Liu megoldott mindent helyettem! Érted te ezt? -néztem rá válaszra várva. Dehogy érted, senki se értheti ezt meg.- Csak tudnám miért tette! Nézz rám, teljesen felelőtlen és hanyag vagyok, és most ebből a senkiháziból apa lesz. Előre sajnálom szegény gyereket. Igen, dönthettem volna úgy is, hogy nem akarom őt megtartani, de egy ártatlan szenvedjen a mi felelőtlenségünk miatt? Legalább egy csodálatos anyja lesz, aki sokkal jobb férjet érdemelne...

Igen, ez így volt. Nem értem mit látott bennem a családja, hogy engem választottak férjnek. Az elején azt hittem az egész életem szörnyű lesz e mellett a nő mellett, de tévedtem. Csakis azért tűntem el hónapokra, hetekre, hogy elkerűljem a veszélyét annak, hogy bele szeretek. Csak egy hetet kellett itthon lennem ahhoz, hogy elkezdjem kedvelni őt. Minden nap figyeltem mit csinál, és arra jöttem rá, hogy hozzá nem illik a bűnözők és maffiózók élete, mintha valaki más gyereke lenne és nem Kína hírhedt maffia vezérének lánya. Annyira törékenynek tűnik, látom rajta, hogy vannak érzései, hogy nem szeret fejetlenül gyilkolni. Neki még számít az élet jelentősége. Annyi fura szokása van, ha csak rá gondolok mosolyogni támad kedvem. Például nem iszik kávét, soha. Mindig csak teát vagy épp kakaót láttam inni, akárcsak egy gyerek. Egyszer eszik egy nap, de mióta terhes rengeteget nassol. Nem tud megenni egy zacskó chipset, mindig otthagyja a felét. Inkább néz meséket, mint filmet, ez utóbbit titokban csinálja. Hiába a rideg tekintet és a fagyos szavak, a szíve kedves és olyan akár egy falat kenyér. Nem tud úgy el menni az utcán, hogy ne csodálna meg egy pici gyereket, egy szép lányt, mondván milyen különleges is ő, vagy épp egy idős házaspárt, akik karöltve sétálnak. Az ilyenek láttán mindig fülig érő ragyogó mosoly jelenik meg arcán.
Olyannyira belemerűltem a gondolataimba, hogy észre se vettem Liut amint előttem áll. Egy lenge pizsomát viselt, pedig az éjszakák már igen hűvösek voltak, így a tél felé haladva. A pocakja még nem látszott, korai is lett volna még, hisz csak a harmadik hónapban járt.

-Te még nem alszol? -kérdeztem meglepődve.

-Ezt én is kérdezhetném tőled. -mosolyodott el. Az a gyönyörű mosoly, akár a nap sugara. Nagyon ritkán tesz ilyet, de mikor látni engedi, olyan akár a nap sugara, fényes és mindent beragyog. -Nem tudok aludni. Túl meleg van.

-Meleg? -kérdeztem vissza. Én majd megfagytam, olyan vastag pizsamában aludtam, mintha eszkimó lennék. -Én halálra fagyok neked meg meleged van? -nevettem el magam.

-Ja, tudod ez a sok klíma változás. Öregszem. -villantott egy gúnyos mosolyt.

Csak meg mosolyogtam azt a szarkasztikus lényét, aminek köszönhetően, mindig lehengerlő válaszokat ad minden helyzetben. Úgy érzem kezdem elveszteni az irányítást az érzéseim felett. Nagyot sóhajtottam és igyekeztem elterelni a gondolataim, hogy még véletlenül se vegye észre gondterhelt lelkem, ami kiült ábrázatomra is.