Alvilág

18. rész

Nem is tudom, hogy kellett volna éreznem magam. Mármint örültem, persze, hisz mégis csak ő ennek a gyereknek az apja de attól függetlenül frusztrált a jelenléte. Nem tudtam hogy viszonyuljak hozzá. Vihogjak körülötte, mintha hú de szerelmesek lennék? Vagy viselkedjek még ennél is ridegebben? Vagy egyszerűen csak hagyjam a francba és ne is foglalkozzak vele? Ettől a sok megválaszolatlan kérdéstől még a fejem is megfájdult és megszédültem. Persze pont ekkor kellett minket szólítani, minek is vártak volna legalább egy percet. Nem volt más választásom, muszáj volt a, már a székről felpattant, férfi karját megragadnom. Némán jeleztem neki, hogy segítsen felállni, mert azt éreztem mindjárt kiszédülök. Szorosan kapaszkodtam Jiyong karjába, szegénynek majd' kiszakítottam a helyéről, de ő még csak csúnyán sem nézett rám, csupán az őt szorongató kezeimre simított. Fura volt, a furábbnál is furább.

JIYONG

-Ó hát a kedves apuka is eljött végre?- támadott le azonnal a doktornő. Felvont szemöldökkel néztem Liura, aki csak a szemét forgatva leült az ágyra.

-Nos hogy vagyunk? Hogy vagyunk?- vigyorgott a nő feleségemre. Huh anyám, a hideg is kiráz ettől a VICSORTÓL.

Liu csak szűkszavú válaszokat adott orvosának és türelmesen várta, hogy végre megjelenjen kisbabánk képe a monitoron. Amikor felhúzta pólóját,akkor tudatosult igazán bennem, hogy milyen kerek lett hasa. Őszintén szólva az első gondolatom az volt, hogy: cuki.

Egy pillanat múlva meghallottam a legédesebb hangot a világon, igazi dallam volt számomra. Kislányom szívének dobbanásai töltötték be a szobát és az én szívemet is. Úgy éreztem egyszerre dobban az enyém az övével, láthatatlan kötelék köti össze a két szívet, amit semmi sem választhat el. A monitorra pillantottam, hogy végre láthassam a gyerekem de, hogy őszinte legyek... Szart se láttam az egészből.

-Öhm, hol itt a gyerek?- néztem értetlenül, hol a dokira, hol a feleségemre. Utóbbi csak bazsajgott orra alatt, rám sem nézve.

-Jöjjön megmutatom! Jöjjön csak, jöjjön!- ragadott karon ez az elmebeteg. Liu eddig bírta, halkan kuncogott megdöbbent arcomat látva. -Mutatom, figyeljen!

Ha épp nem a lányom mutogatta volna nekem, esküszöm kitekerném a nyakát.

-Gyönyörű... -csak ennyit voltam képes kinyögni, ahogy kikörvonalazódott előttem a baba alakja.

LIU

Ha Jiyongra nézek utálnom kéne, gyűlölnöm és megvetnem. E helyett mit csinálok? Persze, hogy az ellenkezőjét! Ha rá gondolok a szeretet halvány szikrája sem kéne meggyúljon bennem, inkább a gyűlölet sötét tüze kellene eméssze. Mégsem ez történt. Őszintén meglepett, ahogy a boldogság tükröződött pofátlanul jóképű arcán. Megmelengette a szívem, már csak a gondolata, hogy ez a férfi képes örülni a közös babánknak. Nem tudtam mást tenni, csak mosolyogni. Egy röpke pillanatra elfelejtettem minden létező problémánk, megszűnt a világ nekem és csak annak a percnek éltem. A percnek, ahol férjem először láttam őszintén és teljes szívből mosolyogni.

Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek többet látni benne puszta tehernél. Hogy valaha is melegség önti el az egész testem ha rá gondolok, de megtörtént. Nem értem, hogy, mikor, vagy miként? És ha nagyon őszinte akarok lenni, azt se tudom mi ez az érzés. Mi ez ami ennyi örömet tud okozni? Mi ez az ismeretlen érzés?

Hosszas gondolat menetemből Jiyong szakított félbe. Odahajolt hozzám és fülembe suttogott.

-Megölhetem? -hirtelen nem tudtam mire vagy kire gondol, aztán esett le, hogy a még mindig vihorászó dokinőre céloz.

-Nem -mondtam határozottan, de közben alig bírtam visszafogni a nevetésem.

-Akkor lépjünk, mielőtt bajt kevernék -puffogott akár egy gyerek.

Nagyon szórakoztató volt látni, ahogy Jiyong gyilkos szemekkel méregette a nőt, aki ebből semmit nem vett észre és tovább virította felénk az ezer wattos mosolyát. Tényleg idegesítő volt, én is szívesen lepuffantanám, de előbb csak megkéne szűlni ezt a gyereket. És hiába volt ennyire idegesítő, ő volt az egyik legjobb orvos, és ugyebár az én gyerekem csak a legjobbat érdemli.

🌌🌌🌌

Jiyong... Hát hogy is mondjam? Megzakkant. Skizofrén lenne vagy bipoláris? Még nem tudtam eldönteni, de az már tuti, hogy nem százas. Miután közösen látogattuk meg az orvost, mintha kicserélték volna attól a naptól kezdve. Nagyon sokat volt itthon, ismétlem NAGYON sokat. És amikor itthon volt mindent megcsinált nekem, éppen csak a mosdóba nem ment ki helyettem.
Nem engedett főzni, se takarítani, se mosogatni, egy adott pontban még a macskát is elvette tőlem, mondván kifáraszthat a vele való játszás. Oké, hogy az ötödik, lassan már a hatodik, hónapot tapostam és olyan voltam, mint egy partra vetett bálna, de azért ezeket a dolgokat még megtudtam csinálni. Ebben a hónapban igazán erejem teljében voltam, nem jelentettek terhet ezek a dolgok. A cipőfűző kötés is ment, teljesen egyedül. De ami még ennél is rosszabb, minél inkább vigyázni akart rám, én annál inkább vágytam rá. Vágytam a társaságára, a közös beszélgetésekre, arra hogy a közelemben legyen. Nem értettem mi történik velem. Életemben nem éltem még át ilyet. Lehet csak a hormonjaim szórakoznak velem, ez a terhesség teljesen kikészítette.

                                        🌌🌌🌌

Ötletem nincs, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe. Mostanság mingid fura szituációk alakulnak ki köztem és a férfi között. Épp az asztalnál ültünk és nyomattuk a póker partit. A játék vérre menő, hisz a tét nagy volt. Ügyesen kellett forgatnom a kártyáim, hogy elnyerjem férjemtől az összes chipset és édességet. Nagyon beleéltem magam a játékba, annyira koncentráltam, hogy észre se vettem időközben elkezdtem eszegetni a "zsetonokat".

-Jiyong! -kiáltottam fel hirtelen. Megfagytam minden mozdulatomban és momentán az sem érdekelt, hogy férjem elcseni a kaját.

-Na mi van? Csak nem vesztésre állsz? -vigyorgott rám büszkén. Még mindig sokkos állapotban megráztam a fejem, ennél többről volt szó.

-Megmozdult, éreztem

-Mi?

-A baba. Megmozdult a baba, most először!- örömömben elsírtam magam. Olyannyira izgatott lettem, hogy Jiyong nyakába ugrottam. Szorosan magamhoz öleltem és a meglepett férfi kezét hasamra helyeztem. -Érzed őt?

-Mi a... -teljesen ledöbbent én meg idióta módjára bőgtem és vigyorogtam rá egyszerre. - Most, most most! Haha megint rúgott egyet! Érezted?

Muszáj volt nevetnem gyermeki lelkesedésén. Aranyosnak találtam az örömét és az izgatottságát, amit mutatott irányomba.

Kwon Jiyong, ha így folytatod, a végén még beléd szeretek.

Lehet ez a rész kicsit túl csöpögő lett, de úgy gondoltam kell egy ilyen is a sok utálat mellé, amit eddig egymás irányába mutatott a párosunk.
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad! Te vagy a legjobb! ❤️❤️❤️