Alvilág

12. rész

Minden nap egyedül voltam. Jiyong hetekre szívódott fel, csak úgy se szó se beszéd nélkül. Nem érdekelt a dolog, hogy épp otthon van-e vagy sem, jól megvoltam magam is. El mentem délelőttönként néha bevásárolni és még főztem is magamnak. Éjszaka sosem voltam otthon, könyörgöm a maffia feje volnék vagy mi?! Az éjszaka gyermeke, örülök, ha fegyvert ragadhatok. Amúgy is, az itteni maffia elég lepukkant, mióta senki sem irányítja őket. Az apósom persze át adta a vezetést kedves fiának, de ő épp szarik rá mi történik ott. Körülbelül egy hónapja kerestek fel engem az ottani tagok, Jiyong persze akkor sem volt otthon, hogy csináljak valamit különben drasztikus lépéseket fognak tenni. Még aznap este meglátogattam őket és kezembe vettem az irányítást.
A szüleim egyszerűen felszívódtak az eset óta. Már lassan 3 hónapja semmi hír nincs róluk.

💠💠💠

Hajnalba arra keltem, hogy rettentően émelygek, pár percen belül minden ki jött belőlem, és ez így ismétlődött minden reggel, úgy két héten keresztül. A végére már kezdett nekem gyanús lenni ez az egész, nem lehetek rosszul ilyen sokáig. És ekkor csapott fejbe a felismerés, hogy két hónapja nem volt menzeszem és előtte lefeküdtünk Jiyonggal. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és elmentem a legközelebbi gyógyszertárba. Öt terhességi tesztet is vásároltam, biztos ami biztos, majd haza mentem és megcsináltam mind. Az elején még reménykedtem, hátha téved az első vagy a második, de amikor már az ötödik teszt is azt mutatta ez bizony pozitív, minden reményem elhagyott. Most mit tegyek? Mit csináljak ezzel a picinyke kis lénnyel, itt a szívem alatt? Akár meg is ölhetném, hisz emberek ezreinek vettem már el az életet, mindenféle lelkifurdalás nélkül, de ő ártatlan! Szegény nem tehet arról, hogy megfogant, igazán nem hibás azért, hogy elkezdett dobogni a szíve. Mielőtt döntést hoznék száz százalékosan biztosnak kell lennem abban, hogy valóban terhes vagyok-e.

💠💠💠

Másnap reggel első dolgom volt bemenni egy kivizsgálásra. Amint be értem elfogott a rosszul lét és ismét hányingerem volt. Ideges voltam, hazudnék ha azt mondanám nem, elvégre most fog biztosan kiderülni, hogy egy gyermek növekszik-e bennem.
A doktornő kedvesen elmagyarázta mit, hogyan csináljak, én pedig tettem amit mondott. Bekente a hasam valami hideg géllel utána mondta, hogy csak nézzem figyelmesen a monitort. Hát, nézhettem én akárhogy, majd kiesett a két szemem, de nem láttam mást csak feketeséget.

-Hölgyem -tette le a kezében lévő eszközt, miközben mosolyogva felém fordult- Gratulálok önnek, anyuka lesz. Egy gyönyörű szép és egészséges kisbaba növekszik a hasában. -mosolygott továbbra is.

-Mi? -nyögtem ki az értelmes kérdést. Szerintem nem hallottam jól. Igen ez az, biztos csak nem figyeltem eléggé.- Úgy érti ez tényleg egy baba? Mármint, én ha megveszek se látok semmit azon az átkozott monitoron! -csaptam le tehetetlenül kezeim.

-Nézze csak- kezdett el nekem mutogatni- Ez itt a feje, ezek az aprók a kezei, és itt pedig a lábai vannak. Ez az egész pedig a maga kisbabája- ahogyan elkezdte nekem részletesen meg mutatni mi micsoda, úgy rajzolódott ki előttem a baba képe. Már tisztán láttam a kis picurit, ahogy nyugodtan alszik pocakomban. Már jó pár éve nem sírtam de abban a pillanatban fogalmam sincs mi lelt engem, a könnyeim maguktól hullani kezdtek.

-Lehet tudni a nemét?

-Persze. A kedves kismama a harmadik hónapban jár- hogy ez a nő mennyit vigyorog, a hideg kiráz tőle- Ez egy kislány lesz. Gratulálok.

💠💠💠

Teljesen lesokkolva ültem a kanapén, a kezemben lévő képet bámulva. Szóval nem elég, hogy csak ma jöttem rá, én igazából terhes vagyok, de mindennek a tetejére még azt is ma kell megtudnom, hogy már a harmadik hónapban vagyok, ja és a hab a tortán, hogy kislányt várok.

- Hol van ilyen fontos pillanatban az az átok Jiyong?!

Amint ezt kimondram, mintha csak falra festettem volna az ördögöt, megjelent előttem ő. Szinte már dalolászva lépkedett be a nappaliba és huppant le mellém, azt is csak azért tette, mert ott volt a cicája. Arca szinte ragyogott a boldogságtól, kisimult volt és önfeledten vidám. Csak néztem őt és azon gondolkodtam ő valóban az az ember-e akihez hozzá kényszerítettek néhány hónapja?

-Látom nagyon jó kedved van- jegyeztem meg neki gúnyosan.

-Nem láttalak egy hónapja, még szép, hogy jó kedvem van. Nélküled mindig az. -mondta továbbra is mosolyogva.

-Beszélnünk kell! Életbe vágóan fontos! -fordultam testemmel felé.

-Rendben, nem bánom. Most úgyse tudnád semmivel elrontani a kedvem -óh barátom, én ebben nem lennék olyan biztos.

-Nos az a helyzet, hogy ma voltam az orvosnál. -kezdtem bele finoman, nem azonnal a tárgyra térve. A mellettem ülő szemei megcsillantak és reménykedve nézett rám -Nem vagyok halálos beteg és egyhamar nem is fogok meghalni. -mondtam neki unott hangon szemem forgatva, azonnal lekonyult a mosolya. - Szóval voltam az orvosnál. Hogy is mondjam neked? Nos, terhes vagyok! -böktem ki kerek perec, amit mondani szerettem volna.

-Bocsi, elismetelnéd mégegyszer? Azt hallottam, hogy terhes vagy- nevetett boldogan.

-Mert azt is mondtam, te ütődött! Terhes vagyok!

-MI?! -szegény srác arca teljesen lefagyott. A vigyor pillanatok alatt tűnt el képéről, boldogsága másodpercek alatt illant el és vette át helyét a döbbenet és pánik egyben. Olyan fehér lett mint a fal, majd' elájult a szerencsétlen -Az lehetetlen! Mi nem is... Ó bazdmeg... -aha, szóval végre eszébe jutott az a bizonyos kis kalandunk. - És ez biztos? Mármint száz százalék, hogy terhes vagy?

-Jiyong. Öt rohadt terhességi tesztet csináltam meg a tegnap, ma elmentem az orvoshoz és ő is megerősítette. Kell ennél több? -tártam szét karjaim kissé idegesen. Jiyong teljesen megrémült, látszott rajta, hogy nem tudja mi tévő legyen most ebben a helyzetben. -De ha nem hiszel ezeknek sem, akkor tessék -nyomtam kezébe az ultrahang felvételt. - Az első képek a lányodról.

Nem válaszolt csak szigorúan a képet nézte, én pedig őt. Minden rezdülésére kíváncsi voltam, a megismerkedésünk óta most először, ebben a helyzetben, hiszen közösen kell meghoznunk ezt a döntést. Ahogy néztem a férfit észrevettem, hogy arcát a könnyei áztatják. Sohasem láttam még őt sírni, soha egyszer sem. Ahogy megtörni sem. Nekem és persze másoknak, mindig az erős, kősziklaként álló oldalát mutatta.

-Milyen pici- szólalt meg végül halkan. -Mit szeretnél tenni?

Először meglepett a kérdése. Azt hittem amint meghallja a hírt, rögtön követelni fogja azt is, hogy semmiképp sem tartsuk meg. Erre tessék, most ezt a reakciót kapom. Az ég szerelmére Jiyong, egyszer hagyd nekem, hogy kiigazodjak rajtad!

-Őszintén nem tudom. Emberek ezrei vére tapad a kezemhez, egyiknél sem fogott el rossz érzés, ha arra gondoltam megölöm őket, de most... Most egyszerűen megborzongok már csak a gondolattól is. Úgy érzem nem kellene őt bántani, hisz nem tehet semmiről. Egy ártatlan kisbaba... -halkult el a hangom és a könnyeim ismét utat törtek maguknak.

Hosszas csend állt be közénk. Én pityeregtem, hol hevesebben, hol nyugodtabban, Jiyong pedig még mindig a képre meredt és nem szólt semmit. Néha pillantottam rá, akkor is csak azt láttam, hogy mélyeket lélegzik és állkapcsa többször megfeszűl.

-Tartsuk meg a babát.