Alvilág

7.rész

Már két napja ott feküdt előttem eszméletlenül. Testét sebek borították, amiket az első éjszaka után leápolhattam. Bőre sápadt volt, ajka színtelen, a haja össze vissza meredezett a párnán. Minden erő elszállt belőle és mély álomba kényszerítette a fájdalom. Hogy őszinte legyek, sajnáltam őt. Mert tudtam, hogy min megy most keresztül, ugyanezt éltem át én is néhány évvel ezelőtt. Átéreztem minden egyes fájdalmas szusszanását, minden kínzó megmozdulását.
Épp az ágy mellett ültem és a bal kezén lévő sebet tisztítottam és kötöztem újra. Megrezdült a teste és mocorogni kezdett. Fájdalmas nyöszörgéseket hallatott és lassan kinyitotta szemeit. Íriszei csillogtak a fáradtságtól és a könnyektől. Rám emelte tekintetét és bágyadtan elmosolyodott, viszonoztam gesztusát. Erőt vett magán és feltornázta magát ülő helyzetbe. Megtörölte fátyolos szemeit és körbe nézett.

-Mi történt?- morogta rekedtes hangján- Már Szöulban vagyunk?- úgy viselkedett mint egy kisfiú akit most keltett fel az anyukája, hogy ideje iskolába menni. Csak mosolyogni tudtam rajta.

-Nem, még Pekingben vagyunk- mondtam halkan neki- Kissé kiütött a beavatás- kuncogtam.

-Tényleg?-nézett rám meglepetten, aztán mint akit fejbe csapott a felismerés eltátotta száját- Emlékszem. Ha újra születek soha többet nem veszek el a kínai maffiából nőt!- mondta komoly ábrázattal, maga elé meredve. Elnevettem magam kijelentésén, megértem őt. A helyében én sem vennék el innen senkit. Rémes egy családom van, és a foglalkozásunk sem éppen álom meló. Hirtelen eszembe jutott apa, ha most látna minket, ahogy mosolygunk egymásra és akárcsak egy kicsit is jól érezzük magunkat, gondolkodás nélkül lőne fejbe mind a kettőnket. Ugye milyen csudi klassz apám van? Számára nem léteznek érzelmek, csak a brutalitás és kegyetlen mészárlások hada. Gondterhelten sóhajtottam egyet és elkomorult ábrázatom. Megnémultam és csak meredtem magam elé. Újra az érzelemmentes és megtörhetetlen Liyu kell lennem, aki eddig is voltam.

-Mivel felébredtem, este indulhatunk is Koreába- zökkentett ki Jiyong jeges hangja gondolkodásomból. Meg sem várva válaszom szenvedte ki magát az ágyból és elindult az ajtó felé. Egy pillanatra megnézhettem magamnak, ahogy vékony de annál izmosabb teste elém tárul. Háta közepén egy hatalmas sárkány díszelgett, jelezve hová tartozik. Ahogy mozgott izmai megfeszültek a fájdalomtól, ezzel megmutatva nekem, hogy bizony jó pár izomköteg díszeleg rajta. Elérte az ajtót és azon kilépve megszakította bámulásom. Ismételten csak sóhajtani tudtam.

___________

A reptéren várakoztunk, amíg a járatunkra fel nem lehetett szállni. A szüleim is velünk jöttek, de nem értettem miért, mintha az érzelgős búcsúkról lennének híresek. Apa a szokásos kőkemény tekintetével állt, kihúzva magát, tele magabiztossággal. Anyám, mint egy táska, csüngött a karján, ugyanolyan jeges tekintettel. Otthon megengedett magának néhány érzelmet, de amint emberek közé lépett ennek egy halvány nyoma sem maradt. Megszólalt a hangos bemondó, ideje volt indulnunk. Lassan a szüleim felé fordultam és mélyen meghajolva köszöntem el tőlük, ahogy Jiyong is. Apa előre lépett és a kezét a vállamra rakta, egészen közel hajolt a fülemhez.

-Aztán hamarosan hírt szeretnék kapni, hogy nagypapa leszek!- reszelős hangjától még mindig megborzongtam, pedig születésem óta ezt hallgattam. Kijelentésére csak megforgattam szemem, na arra várhat! Ha rajtam múlik soha nem lesz unokája!

-Sajnálom, de neked soha nem lesz unokád!- vágtam hozzá utolsó szavaim, azzal megfordultam és faképnél hagytam őket. Nem tudom honnan jött ennyi bátorságom de az tény, hogy az életemmel játszottam.

A repülő már a magasban szelte a távolságot Kína és Korea között. Jiyong mellettem telefonált és ahogy hallottam elég ideges volt. Arca komoly volt, álkapcsa megfeszült és szemei elsötétültek, akárki is húzta fel, nem lennék a helyében.

-Amint megérkeztünk rengeteg dolgunk lesz, szóval elvárom, hogy a legjobb formád hozd holnap- fordult felém mogorván. Keze ökölbe szorult és hangja ellentmondást nem tűrő volt.

-Nekem te nem parancsolsz!- válaszoltam ugyanolyan mogorván. Gúnyos felnevetett.

-A feleségem vagy, a ház ura pedig én!- szólalt meg alvilági, mély hangján amitől még én is nyeltem egy hatalmasat.- Nálam fogsz lakni, úgyhogy együtt kell működnöd velem. Nem lesz itt apuci, hogy megvédjen!- jelentette ki és rám sem bagózva a továbbiakban elhelyezkedett a székében, behelyezte füleseit és lehunyta a pilláit.

Ekkora arrogáns, bunkó, taplót! Ha azt hiszi ilyen könnyen parancsolgathat nekem és utasíthat, nagyon téved! Nem olyan családban nevelkedtem, ahol nem tanítottak meg kiállni magamért! Kwon Jiyong, tiszta szívemből gyűlöllek! Esküszöm, hogy az életed minden egyes percét megfogom keseríteni és teszek róla, hogy csak szenvedned kelljen!