Érted mindent

35.

Akiya szemszöge:

Shou teste, mintha megrezzent volna a szavakra...szemében új könnyek kaptak helyet, már nehezen tudott, beszélni, de akkor is kinyitotta a száját, viszont odatettem az ujjamat. 

-Kérlek maradj csendben, maradj erős és ne merj ezek után engem magamra hagyni! Inkább magunkra...Lehet a kérésem önző...de csak ennyit szeretnék...kérlek Shou...-néztem rá már teljesen kisírt szemekkel. Magam sem tudom, mit kéne tennem...kezem hátul...lefogni sem tudom a sebet...Tényleg ez a legborzalmasabb a világon...az, hogy a saját szerelmedet látod...eltűnni mellőled....Hirtelen eszembe jutott valami.

-Shou, Shou emlékszel még a nyárra? Hm? Hm? Mikor elmentünk kirándulni...és és egy bárba is elvittél...-próbáltam kicsit emlékeztetni, hogy ne azt a keserves mosolyt lássam az arcán, ha ez az utolsó alkalmunk...bár akkor is ha nem. -lassan egy kicsit elmosolyodott, majd nehézkesen bólintott. -Kérlek tarts ki nekem, értem kérlek. Mind megismételjük ezeket, milyen szép idők voltak 's lesznek is majd. Nagyon szépen kérlek Shou ne hagyj magamra...A kicsinek szüksége van rád és nekem is...-igazából vidítani akartam, viszont a végén magam sem tudtam mit kéne mondanom...egyre jobban szomorodtam el én is...Senki nem jön...senki nem lesz itt aki segít...ennek itt a vége...A Remény kezdett elhagyni engem is...-az következő cseppek is lefolytak az arcomon, újra megpróbáltam megszólalni, mikor egy gúnyos kacaj hallatszott hátulról. 

-Nagyon romantikusak vagytok meg kell mondjam. -nevetett fel közben. -Csodás egy pár, kár, hogy csak ennyi közös időtök volt. Shou. -nézett rá. -Köszönöm, eddig figyeltél már, majd most én. Esküszöm gondját viselem a kis Tündérkédnek és ezek szerint, majd segítek a gyereket is felnevelni, eskü apaként fogom szeretni. -vigyorodott el. Mikor ezt meghallottam azonnal felállt a szőr a hátamon...ennél rosszabbat nem is kívánhatnék...-lassan felegyenesedtem 's felkeltem onnan. 

-Ha egy ujjal is hozzám mersz érni, kitaposom a beled! Ne beszélj úgy, mintha én annyira szívesen veled mennék! Végképp nem leszel az apja! Már van neki és főleg nem te lennél, ha Ő nem lenne! A pokolra fogsz jutni, ha nem lenne megkötözve a kezem, már rég az utolsó lélegzetedet kilehelted volna, Ryoto! -emeltem fel a mondandóm közben a hangomat idegesen. Shou elé által, ezáltal is védve Őt, a szeme már alig volt nyitva...szerencsére a fegyver szerintem nem talált szervet...nincs is olyan mélyen a golyó, viszont...az inge...már csupa vér...egyre jobban remegek az egész testemben...nem tudom elképzelni....mi történhet még...

-Ahhjjj ugyan Akiya tündérke, azt hiszed van választásod? Hát elmondom, hogy nincsen, nagyon sajnálom. Nem te döntesz, szóval jobb lesz ha befogod a szádat, bár kíváncsivá tettél. Mi volt az, ami miatt beadtad Shounak a derekad? Hm? Vagy te is akartad? Chh fogadok egy kis tapogatás után, azonnal is dobtad le a ruhád, te szajha. -nevette el magát, mire még jobban kezdett bennem forrni a düh. -már majdnem nekimentem, mikor egy elfojtott hang hallatszott. 

-A...Aki...Akiya ne...n...ne tedd...ezt...-az Ő hangja volt, azonnal odakaptam a tekintetemet. 

-Shou! -könnyeztem be újra és újra ezekben a pillanatokban...-ki-kihagy egy két ütemet érzem...Mát tényleg bele sem merek gondolni a folytatásba...csodálom, hogy eddig erős bírt maradni....ha más helyen...ez is csak miattam van! Az egész!...Már nem is tudom...mennyire hiszek a segítségben...talán....már semennyire...-roskadtam teljesen magamban 's Őt bámultam....közelebb akartam menni, de hirtelen lövések hangja ütötte meg mindenki fület, összehúztam magam és mivel nem számítottam rá a földre estem, rögtön Shouhoz másztam, hogy védeni tudjam, viszont mikor egy pillanatra megfordultam Ryotot láttam meg lassan térdre esni 's vérezni a hasát. -az ablakra kaptam a fejem, amit betörtek. Lépések zajai zúdultak a terem felé, már gondolkodni sem tudtam...Ryoto az emberekre nézett és szorítani kezdte a sebét. 

-Hozzátok! -üvöltötte könyörtelen hangon, közben pedig felém mutatott. -akiknek mondta engedelmeskedtek is, viszont ahogy közelebb próbáltak jönni, mindbe golyó került. 

-Bazdmeg mesterlövészük van! -ordította. -Vigyázzatok! -húzódott az ajtó felé, mert az bizonyult legbiztonságosabb pontnak akkor. -Chhh faszom, ez így sehogy sem lesz jó. -kapta elő újra a fegyverét és rám szegezte. -Sajnálom Akiya, akkor ennyi volt, sajnos többet már nem láthatlak, pedig még annyi mindent csinálhattunk volna, de szerintem te is megérted miért nem akarlak életben hagyni téged. -mondta el, mire bennem megfagyott a vér...már-mér a kétségbeesettség szélén álltam...nem tudtam a régi önmagam lenni...féltem...Shou...miatt 's a pici miatt...Bárcsak...máshogy történt volna...-kibiztosította a fegyvert, majd lőni készült. -próbáltam elhúzódni, hogy ne érjen engem a golyó, láttam kb hova céloz, ha elsüti ugrok el...így majd a falat éri. Ámde, mikor nekiállt, egy lövés hallatszott, azonnal elugrottam, de ezt rosszul tettem, az előbb ketten lőttek egyszerre...egy valaki...Ryoto kezére, ami eltévedt lövéskor ezáltal...plusz pont arra ugrottam ahova...mégis milyen nagy szerencsétlenség kell ehhez komolyan...? ....Mit ártottam?...Kinek? Abban a pillanatban felszisszentem, a mellkasom szélét érte a lövés...Hála...Isten nem a hasamat...-a földre rogytam rögvest és Shou felé pillantottam...a sebhez nyomtam a kezemet, amiből már csordogálni kezdett a vér...

Ennyi volt...csak ennyi...legalább ez a pár hónap...megadatott nekünk...pedig milyen boldog életünk lehetett volna...Odakúsztam Shouhoz 's összekulcsoltam kezeinket, az övé már kezdett kicsit hideg lenni, viszont a lélegzetét nagyon nehezen hallani lehetett...Erős...nagyon erős...viszont...itt a végzet... -odadőltem közel rá és újra-újra megszorongattam a kezét, szemeimet újra kisírva láthatta utoljára, ahogy én is az övét...éreztem a sötétséget, ami ebben a pillanatban kezdte el elönteni az elmémet....Már nem tudtam figyelni a külső zajokra...kiabálásokra...egyik sem hatott meg...-nehézkes hangon, mondtam még ki, amit Shounak akartam...utolsó legszebb...ez volt, amit tőle kaptam és legboldogabbá tett ebben az életben...A szerelem...szebbet nem is kívánhattam volna...Bárcsak kicsit tovább tarthatott volna...vagyis...nekünk ennyit írt meg a sors...de így visszagondolva, mintha csak Rómeót és Júliát látnám most bennünk...Boldog élet...szomorú vég...asszem ez a normális...bármilyen hosszú volt is...viszont örömöt okoz, hogy legutolsó élő alkalmamkor velem van....velem is...azt hiszem...

-S-Shou....Sze-szeretlek...-suttogtam oda még az ajkaira, majd a fejemet teljesen elöntötte a fekete árnyalatai, fáradt voltam...fájt is...már csak azt éreztem, hogy az egész testem Shoura dől teljesen 's hozzá simulok, Ő még kicsit megremeg, de hangot már nem igazán tudott formálni a száján....csak...egy kisebb kövér könnycsepp gördült le az arcán...Szememet lehunytam...vártam a véget...így kicsit visszagondolva...szánalmas, hogy ilyen könnyen feladtam...Gondoljunk bele mennyi minden szép dolog érhetett volna minket az életben, de hát...áldozatokra is szükség van 's ezt a szerepet nekünk kellett kapnunk...Kicsit visszanézve...eszembe jut milyen is voltam először hozzá...talán ha előbb belemegyek ebbe az egészbe...nem leszek annyira hülye, hogy hiszek ennek az embernek...és már rég megöltük volna....akkor lehet nem végződött volna, így...de senki sem tudhatta mit hoz a jövő...gondolom nekünk már igazán semmit sem...Alig várom, hogy újra találkozzak veled Shou ott fent...ott legalább senki nem fog minket zavarni...kettesben lehetünk majd, minden gond nélkül...bár...az összes napunk ilyen lett volna...és a többi is amit még élhettünk volna. Teljesen elnehezedtem, viszont egy idegen...mégis...ismerős hang....ütötte meg abban a pillanatban a fülemet. 

-Fiam! -hallatszott kicsit közelebbről, ámde...fáradt volna már ahhoz is, hogy gondolkozzak ezen ki is lehet 's már csak azt éreztem, hogy teljesen a sötét maga alá vett és nem engedett többet nekem...Shou...találkozzunk újra...ez az utolsó kérésem már csak...ez az egy...hiszen Ő az, akit mindennél jobban szeretek...meghalni...is készek voltunk egymásért...talán ez az, amit Hű..Igaz..szerelemnek...hívnak...

Sziasztok Gyümiteák!

Elnézést a késésért, de kisebb megakadásba ütköztem a könyv kapcsán, viszont már minden sínen van. Remélem tetszett! Köszönöm, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is:

Sziasztok! <3<3<3