Érted mindent

25.

Shou szemszöge:

Mióta megismertem Őt...úgy érzem kezdi egyre egyre jobban leengedni a védelmét velem szemben. Vagy csak én látom így, pontosan azért, mert szeretném ha valóban így lenne? Nem tudom mit kéne hinnem hisz nézzétek meg...ez egyik pillanatban viccelődik a másikban megsértődik...a harmadikban hagyja magát...és Ő kezdeményez a csókban...mint egy színskála, olyan a személyisége...bassza meg....

Most is, amikor bementem 's megpusziltam teljesen pirosban úszott utána az arca, mint máskor, de akkor is...na ez nagyon értelmes volt aztán tőlem...

Még a csókjaink alatt is olyan engedelmes aztán átmegy nehezen kaphatóba, mint aki...és ekkor esett le, hogy nem hiába tizenhét éves...Tényleg még csak egy gyerek...nem tudja mit szeretne 's csak keresi az útját ahova valós...én meg ezt teljesen tönkretettem neki, mivel belekényszerítettem ebbe az egészbe...bár ha ezt nem teszem a végén...már ki tudja mi lett volna vele...így biztonságban van, viszont milyen áron? A szabadsága sehol...le van kötelezve hozzám, aminek én örülök...hiszen szeretem őt...de nem tudom...Ő hogyan érez most...Nem tudom kiolvasni a tekintetéből...nagyon jól elrejti az érzelmeit...kivéve egy kér pillanatban, viszont akkor van az ha össze van valami miatt törve....

Ahjjj...aludni kéne...holnap nekem még a munkámat is kéne csinálnom, bár lehet utána kitalálhatnék egy jó kis programot, amit szeret, talán annak örülne és újra láthatnám azt az aranyos, imádnivaló mosolyt az arcán. 

Ezek után továbbra sem tudtam aludni...kavarogtam a gondolataim...a fejemben...minden is...ami csak lehetett ebben a pillanatban...-sóhajtottam egyet és ránéztem a telefonom kijelzőjére...Lassan éjfél lesz...Jézusom...mennyi ideje bámulok egyfelé...? -rázkódott most ez a fejemben 's már csak akkor eszméltem fel mikor hangokat kezdtem el hallani...-apró kis lépéseket, amik az ajtóm felé közeledtek... -előkaptam a fiókból a fegyverem, majd felültem és odaszegeztem a nyílászáróhoz...eztán csak csendben vártam...az érkező vendégemet lesben állva...közben aggódva Akiya miatt...de ha ő meglesz aki ott van...csak egy kisebb lépés az én szépségem...Mutasd magad...bárki is vagy...

Akiya szemszöge:

Szép....mint mindig....imádtam itt játszani...béke honolt mindig e kis ház falai között 's körülötte, mint ahogy máskor is szokott lenni. Az apró fehér ház hátul a kerttel...és a sok játékkal...Emlékszem mennyire, de mennyire imádtam itt lenni miden egyes percben. 

A mai nap sem volt más a többinél, szokásosan felkeltem és rohantam le anyához, aki reggelivel várt engem. Az édes illatok, amik a konyhából jöttek, még szerintem a legmesszebb lévőket is idevonzotta volna...-odarohantam, majd szorosan átöleltem. 

-Jó reggelt!. -mondtam mosolyogva és odabújtam szorosan. 

-Akiya. -kuncogta el magát 's a békés megnyugtató ölelésében vehettem ezután részt. -Jó reggelt Kincsem. -nyomott egy puszit a homlokomra és felkapott. -kuncogtam figyeltem boldogságtól túlfűtve. -Éhes vagy már igaz Kicsikém? -kérdezte, amire csak bólogatni kezdtem. -ezután lerakott az egyik székre az asztalhoz 's részesültem a tömérdek gyönyörből, az itthon készített palacsintából, a finom narancsléből és végül nem utolsó sorban...anyukám öleléséből, ami mindig egy másik világba tudott átrepíteni...mindig megnyugodtam tőle...egy pillanat alatt eltűnt minden ici pici vagy nagy gondom. -mikor befejeztem rá néztem, mire csak egy mosoly húzódott az arcára.  

-Na Kicsim, mehetünk ki? Most nagyon jó idő van. Mit szólsz hozzá? -kérdezte mosolyogva és erre csak én azonnal felkeltem 's indultam meg az ajtó felé. 

Ritkán mehettem ki az udvarra egyedül...mindig Anya jött velem vagy ha nem itt voltunk akkor valami öltönyös ember...tök mindegy volt...ezt a szokásukat megtartották...'s én csak később jöttem rá, miért is volt erre szükség...Igazuk volt...ez már most belátom...kár, hogy pont akkor nem voltak velünk többen...örökkön örökké okolni fogom magam emiatt...de haladjunk csak szép sorjában...ahogy menni szokás...nem sietek sehová...innen úgy sincs menekvés...tudom jól...