After the Great War of Dream SMP (Befejezetlen)

8. rész

A nap még alig bukkant föl a keleti házak teteje felett, mi már harcra készen vártuk a jelet. Még pár perc az őrség váltásig, ilyenkor a legsebezhetőbb a börtönépület. Maga az építmény fekete téglából készült, pár apró ablak volt csak rajta, azok is berácsozva. Magasan tört az ég felé, de inkább az alagsor funkcionál börtönként. Fölfelé irodák, kihalhgató szobák helyezkednek el. Christal azt mondta van benne egy rettenetes helyiség is, ahová az ember beteszi a lábát nem nagyon jön ki épségben. Bár azt nem tudom, ezt ő honnan veszi.
Az óra ütött, kezdődhet az akció, bár ezt inkább nevezném lopakodó hadműveletnek. Csak Tommyt szabadítjuk ki, nem kell nagy feltűnést kelteni.
Az emberek szeretik megnézni az őrségváltást, ezt kihasználva bejuthatunk, úgy az épületbe, hogy ne vegyenek minket észre. Ha minden igaz, van egy vészkijárat, amit a főbejárattal ellentétben, nem véd annyi őr. Ott is ilyenkor van a váltás és csendesen besurranhatunk. Egy kisebb tömeg állt az épület előtt, figyelve a műsort. Nyolc őr egy előre begyakorolt koreográfiát hajtott végre, lépkedtek, aztán elindultak, forogtak, minden szarság, amivel látványosabbá lehet tenni ezt az unalmas műsort. Másik nyolc őr közeledett, egyszerre lépkedtek és amikor ideérnek, tisztelegnek egymásnak és helyet cserélnek. Ezt mi nem várjuk meg, a tömeg szélén elindultunk két irányba, lehajtott fejjel. Christallal ment Phil, én pedig Tubboval és Willel indultam el és szapora léptekkel megkerültük az épületet. Körülötte egy elkerített kert szerűség állt, fákkal bokrokkal. Egymást átsegítve átmásztunk a drótkerítésen, közben folyamatosan a terepet ellenőriztük. Nincs sok időnk, az őrök hamar lezavarják a váltást. A sötét fal tövében osontunk tovább, egészen az épület másik oldaláig. Intettem a két srácnak, hogy álljanak meg, én pedig óvatosan kidugtam a fejem. Négy őr állt egy kisebb bejárat előtt. Az ajtaja egy dupla vasajtó volt és úgy gondolták négy ember elég lesz rá, hogy megvédje a bejáratot.
- Francba, elkéstünk. - szólalt meg a karunkra szerelt kummunikációs eszköz. Christal kissé ideges lett. Már az új őrök álltak a helyükön, türelmesen bámulva maguk elé.
- Akkor mi lesz? - kérdeztem halkan a csuklómat a szám elé tartva, közben továbbra is a bejáratot figyeltem és megláttam Christal fejét a fal mögül kikandikálva.
- Rögtönzünk. Számolok és lerohanjuk az őröket. Tiétek a két hozzátok közelebb lévő. Ja és csendben, ha kérhetem! - hallottam a lány suttogó hangját.
- Vettem. - feleltem kurtán, majd hátranéztem a két srácra és bólintottam. Letérdeltem és a földnek támasztva felhúztam a nyilpuskám, amit végül mégis elhoztam magammal és milyen jól tettem. Tubbo előhúzta a fénylő kardot és ő is bólintott. Wil pedig a kezébe fogott egy füstbombát és odaállt elém.
- Három. Kettő. Egy. Most!
Wil elhajította a bombát és az őrök előtt ért földet. Ahogy szétrobbant, sűrű füst szállt fel, hallottam az őrőket, ahogy meglepődötten köhögni kezdenek. Előléptem a fal mögül és belelőttem a füstbe és hallottam, hogy a nyilam célt ér. Tubbo elrohant mellettem és mire felszállt a szürkeség, volt négy halott őrünk. A fiatal fiú egy erős rántással kihúzta a kardját az egyik szerencsétlenül járt őr mellkasából. Odarohantunk, pont akkor érkeztek meg Christalék is. Ők is elintézték a rájuk maradt két őrt tisztes távolságból.
- Mondtam hogy halkan! - förmedt ránk tettetett haraggal, de már rohant is szemügyre venni a zárat.
- Szegények, nem is tehetnek semmiről. Csak a munkájukat végezték. - nézte Tubbo szomorúan a halott férfiakat. Odaléptem mellé és a vállára tettem a kezem.
- Ilyen az élet. Rosszkor voltak rossz helyen.
Bevallom, nem ez volt a legjobb, amit mondhattam volna, de engem egyszerűen már nem érintett meg pár idegen ember halála. Szegény fiúnak még tanulnia kell.
- Hé, Techno! Valamit kezdeni kellene a zárral. - egyenesedett fel Christal.
- Máris.
Letérdeltem az ajtó elé és szemügyre vettem. Egy maroknyi puskaport emeltem ki az egyik zsebemből és a zárba szórtam. Meggyújtottam és tompa pukkanással kormosra varázsolta a kulcslyukat. Erőset rántottam az ajtón, ami engedelmesen kinyílt. Ünnepélyesen meghajoltam és megtartottam az ajtót, hogy mindenki bemehessen, majd óvatosan bezártam magam után. Az első felén túlvagyunk, most jön a bonyolultabb rész. 3 szintre van osztva a börtön ezért nekünk is csapatokra kellett válnunk. Az alagsorért Wilbur és Tubbo volt felelős. Én és Phill a földszintet, Christal pedig az 1. szintet kutatta át.
- Szerinted itt lesz Tommy?- Kérdezte olyan halkan Phill, hogy még én is nehezen értettem meg. Kettesben sétáltunk a halvány fényű kőfolyosón és bekukkantottunk minden cellába.
- Nem tudom. Az első emeletet jobban őrzik, talán pont azért mert ott tartják fogva. - Mondtam nyugodt hangon, mintha ez természetes lenne.
- Komolyan egyedül küldtük oda Christalt?! Még baja is eshet! - aggodalmaskodott Phil.
- Mióta foglalkozol vele? Egyébként is nagyon ügyes, majd ezt is megoldja. Nem kell érte aggódni.- Vágtam rá egyből, mert tudtam ez így van.
Meglepetésemre senki nem járkált ezen a folyosón. Mondjuk nem is volt egy rab sem az utóbbi időben itt. Csak lassan, de óvatosan járkáltunk sorról sorra, Tommyt keresve. Már majdnem feladtuk, amikor zajt hallottunk az egyik cellából.
- Ki lehet az?- Riatt meg egy kissé a mellettem sétáló férfi.
- Gondolom egy rab. - feletem flegmán.
- Phill? - Hangzott egy ismerős válasz.- Phill!!! Itt vagyok!
Nagyon megörültünk a hangot hallván és elkezdtünk rohanni az irányába. Tényleg ő volt az.
- Tommy!- Gördült le egy könnycsepp apánk arcán.- Jól vagy? Bántottak? Nem esett bajod? Hogyan szedjünk ki innen?
- Álj odébb! Ez az én szakterületem.- mondtam és ismét a puskaporos megoldáshoz folyamodtam. A vasajtó zárjába tettem egy kicsit, majd meggyújtottam. Nem nagy zajt csapva a zár megrongálódott és az ajtó magától kinyílt.
- Ez egy csabda!- mondta a srác és ilyedt képet vágva.
- Nem, nincs semmi ilyesmi.- ölelte át szorosan Tommyt Phill.- Már nincs mitől félned.
- De, van!- Jöttem rá a lényegre.- Nem nekünk csapda, deee... Az első szinten sok őr, modern biztonsági rendszer. Éppen jó arra, hogy az ember azt gondolja biztos ott van akit keresnek. Csak gondolj bele, itt nincs senki, túl nagy a csend. Pont ezért nem gondolnánk, hogy egy fontos fogjot tartanának ezen a szinten.
- Akkor viszont Christal belesétált egyenest a csabdába!- Értette meg az egészet Phill is.- Ki kell valahogyan hozni onnan!
- Nem, nincs rá lehetőségünk!- Emeltem fel a hangom.- Mind oda veszhetünk, csak Tommy-ért jöttünk. Magán akció nem fér bele.
Furdultam vissza abba az irányba ahonnan jöttünk és elindultam, Tommyt magam előtt tologatva. Phill szólalt meg, de mintha egy kicsit máshogyan, a hangja magabiztos,  figyelmeztetően hangzott:
- Ne feledd el, te hoztad ide a lányt! Te felelsz érte! Schlattnek megígérted, hogy éppségben viszed vissza neki! Álld a szavad, te nem vagy olyan, akiben nem lehetne megbízni.
Megálltam és végighallgattam a szent beszédét. Nyílván igaza volt, a lelkiismeretem is megszólalt, hogy az én lelkemen fog száradni ha valami baja lesz. Sóhajtottam egyet aztán visszafordultam hozzájuk:
- Merre van az a rohadt 1. szint?
Elégedett mosoly jelent meg apám arcán, szerette ha igazat adok neki. Karjával a folyosó végén lévő ajtó felé mutatott, így hát elindultam arra felé, közben elővettem a baltám és pajzsom. Tommy meg Phill is így cselekedett, elővettek egy-egy fegyvert, azután mögöttem lopakodtak tovább.
Az ajtóhoz érve zajt hallottam a másik oldalról, ezért jeleztem a többieknek, hogy terv kell. Eszembe jutott a kommunikációs eszköz is és beleszóltam, hogy tudjam ki hogyan áll:
- Vétel, a földszinten megtaláltuk Tommyt! Ti merre jártok?
Nem sok idő telt el és jött a válasz.
- Itt Wilbur beszél, őröknek nyoma sincs. Tiszta a terep, hogy elhadjuk az épületet.
- Elindulok akkor én is kifelé.- Hallottam meg a lány hangját aminek természetesen nagyon örültem.
- Nem kell segítség a te szintedre?- Kérdeztem a lányt, hogy biztos legyek benne jól van-e.
- Pár embert kicsináltam, úgyhogy szerintem boldogan leléphetünk. Nem kell segítség! Igyekezzünk, mielőtt jön az erősítés!