After the Great War of Dream SMP (Befejezetlen)

13. rész

*Christal*

Itt az idő! Mindjárt odaérek, majd akkor minden kiderül. Nem akarom elveszteni Nick-et. Igen, ez a neve, egy kicsit kutattam utána és őszintén nekem bejön ez a név.
Már csak két utca van hátra. Mivan ha Dream nyit ajtót? Talán csak le kéne tegyem valahová a levelet. Nem akarok hosszú, érzelgős búcsút venni tőle, abba beleszakadna a szívem. Nem tudnám elviselni, ha még valakit végleg elveszítenék. De erre most nem szabad gondolnom, csakis arra, hogyha mindennek vége lesz, milyen boldogak lehetünk együtt újra. Ha valamikor vége is lesz, nem biztos, hogy úgy, ahogy mi szeretnénk és talán csak nagyon sok harc után találjuk meg a békét. Mi van ha akkor már nem lesznek az érzéseim iránta ugyanolyanok mit most? Vagy ő nem akarja majd újra kezdeni? Talán sose fogom megtudni...
A ház előtt jártam ezért félbe kellett hagynom a gondolataimban való cikázást. Végül az ablakos megoldásnál maradtam, az tűnt a legbiztonságosabbnak.
Letettem a párkányra a levelet, majd bekopogtattam és elszaladtam a ház sarkáig. Nem néztem vissza, de azt még hallottam, hogy valaki kinyitja az ablakot. Ha nem is Sap volt az, remélem a barátai tisztelik annyira, hogyha az van ráírva, hogy Sapnap-nek, akkor nem bontják fel, hanem odaadják neki. Nem akartam úgy elbúcsúzni valakitől, mintha félnék vele szembe állni és megmondani az őszintét, de a jelenlegi helyzetemben kénytelen voltam így cselekedni. A lényeg, hogy megtettem, most már késő ezen gondolkodni, ideje lenne visszamenni az ideiglenes otthonomba. De még mielőtt hazamentem, úgy döntöttem elmegyek sétálni egyet, kiszellőztetni a fejem. Közben gondolkoztam a partnerekről, mit mondjak nekik: Sajnálom Schlatt meghalt, de semmi baj, én átveszem az irányítást? Minden mehet tovább a régi kerékvágásban?
Meg hát itt van Dream is. Nem tudom mi a célja.  Talán újra az irányítást akarja, vagy csak az emberek életét megint megnyomorítani? Mindent tudok, ami a Dream SMP történelmi eseményeihez tartozik. Számtalan könyvet, naplót olvastam róla, ezért nagyon tájékozott vagyok, plusz Schlatt is mesélt  a rengeteget átélt harcokról.
Aztán, a csuklómon lévő seb is egyre komolyabb, minden nap erősebb lesz a fájdalom. Meddig tudom ezt így dugdosni és titokban tartani? Nem tudom és ez megőrjít!
Sétálás közben volt egy konkrét célom, kiülni a nagy fal szélére és végignézni a naplementét. Kockázatos kis akció, de megéri. Közel van a központhoz, gyakoriak az őrök, de nem érdekel.
Amikor megérkeztem, furcsálottam, hogy egy árva lelket sem látok, néma csönd volt, sehol senki, pedig ilyenkor még javában nyüzsögni szokott a nép. Már ilyenkor is gyönyörű a látvány, amikor még a nap nem érinti a közelben elterülő kis államunknak peremeit. Már csak fél óra, ameddig teljesen egyenlővé nem válik a föld felszínével, aztán a testvére, a tündöklő Hold kerül előtérbe. Kiültem a kőfal szélére és a mélységbe bámultam, legalább 7 méter volt a szintkülömbség, ha nem több. Hiába nem járok ide csak különleges alkalmakkor ez a kedvenc helyem, innen belátni az egész birodalmat. Amikor az ég tiszta és látszanak a fényes csillagok, mint most, egészen el lehet látni a messzi hegyekbe, ahová csak a bátrak merészkednek. Általában Schlatt ült mellettem ilyenkor, ő mutatta meg nekem ezt a gyönyörű helyet és néha amikor csak egy kis pihenésre és csendre vágytunk, itt maradtunk egész késő éjszakáig és különböző alakzatú csillagokat vizsgáltuk az égen.
- Ó, Schlatt, bár csak itt lennél!- Motyogtam magam elé szomorúan. Annyira hiányzik...
Kiélveztem a látványt, majd, miután a nap teljesen lebukott a magas hegy mögött felálltam és hazafelé tartottam, mert már későre járt. Sötétség váltotta fel a nap erős fényét, csak az utcai lámpák világították meg az egyes utcarészeket.  Lassan ballagtam, közben a házakat kémleltem. Vannak ahol már az emberek rég nyugovóra tértek, vagy csak éppen készülődnek, esetleg még fent vannak és valamilyen elfoglaltságot végeznek otthonaikban.
Hirtelen megszólalt a városi templomharang, ami egyet jelenthet: kilenc óra van. Még mindig egy árva lélek sem bolyong az utcán, egyedül vagyok, de én ezt nem bánom, sőt mi több, élvezem az egyedüllétet, mert legalább kitisztíthatom a fejem. Nem zavar meg benne senki és most az időjárás is megfelelő. Szeretem a tavaszi estéket, viszonylag enyhén és kellemesen fúj a szél.
Most fordultam be az utca sarkán, ahonnan már látszott a kis takaros ház. Ezen a soron valamiért nem égtek a lámpák, de tök mindegy volt, mert úgyis csukott szemmel is eltalálok addig.
Benyitottam a házba és kellemes meleg levegő csapott meg. Gyorsan felakasztottam az elcsaklizott kabátot a fogasra, aztán levettem a cipőm és besorakoztattam a többieké mellé. Belépve az előszobába, a fiúkat pillantottam meg, komolyan hogy mindig a nappaliban lógnak! Kivételesen Techno is itt volt és együtt nézték az esti híreket a tévében.
- Jó estét!- Köszöntem nekik majd levágtam magam szokásosan az egyik külön fotelba.
- Nocsak, hazaért a csámborgónk!- Mondta Phill és kedvesen rám mosolygott.- Nem hittem, hogy ma még téged is látunk.
- Csak egy kicsit nosztalgiáztam.- feleltem és akaratlanul is elmosolyodtam.
Most már mind a 6-an néztük a tévét, egészen sokáig. Az utolsó emlékem mielőtt bealudtam volna a fotelon ülve az volt, hogy a telefonomra pillantok. Fél egy, majd körbenézek a fiúkon, akik már szintén szunyáltak egymásra dőlve. Így hát nekem sem volt elég lelkierőm, hogy felmenjek a szobámba, elaludtam.

Reggel, nem tudom mire keltem, azt hiszem csak egyszerűen kipihenten magam hosszú idő után először és kész. Bár a nyakam kicsit elzsibbadt, ahogy a kis fotelben összekuporodva aludtam. Mindenki javában aludt még, hiszen szombat van, pihenés idő. Kilenc körül járt az idő, de nem volt szívem felkölteni őket. Elővettem a telefonom és el kezdtem írni a beszédem a találkozóra a partnerekkel, pár fontos infót is kigyűjtöttem a biznisz fejlődéséről, haladásásról kapcsolatban. Tudom, hogy Schlatt pont ugyanígy csinálta, sokat segítettem neki az  adatok kiírásban és rendszerezésében Én minden egyes bizniszt felírtam egy kis naplóba, ami máig is megvan. Minden megbeszélésen ott voltam és figyeltem. Kb. 4-re szerettem volna a találkozót, s mihelyst készen lettek a személyre szabott elektronikus meghívók, elküldtem őket. Szeretném ha Techno is velem tartana, legalább egy biztos pont legyen, amibe kapaszkodhatok. Nagyon remélem, hogy el tud jönni, de ezt neki biztos nem fogom megmondani!
Miután végeztem, úgy gondoltam ideje végre felkelni és csinálni valamit. Felálltam a fotelből, aztán nyújtózkodtam egy nagyot, mert a végtagjaim elzsibbadtak.
Felmentem a szobámba néma csöndben és kivettem a ruhásszekrényből egy fehér v kivágású hosszú ujjú inget, amire felvettem egy fekete blézert, meg egy fekete térd alá érő szoknyát, ami hivatalos hatást keltett. Előkotortam egy fekete bőr magassarkú csizmát is és így, már tökéletes lett a szett. Ezeket akkor hoztam, amikor legutóbb hazalátogattam és milyen jól is tettem. Ma kivételesen összefogtam a hajam és kontyot csináltam belőle. Lehet többször kéne így hordanom. -gondoltam, a tükör előtt állva. Most pont úgy néztem ki, mint egy üzletasszony. Legalább a látszat legyen meg, noha nem igen vagyok jártas ezekben az ügyekben. Én inkább végeztem a veszélyes, kalandos részét, minthogy az irodában irogassak egész nap.
Egy minimálisan kisminkeltem magam, de amikor éppen a szememet húztam ki iszonyatos fájdalom szúródott az alkaromba. Olyan szinten, hogy el kellett dobnom a kezemben lévő szemceruzát és a földre rogytam, erősen megmarkoltam a jobb kezemmel a bal csuklómat, de hiába, nem lett jobb. Kb. 10 percet töltöttem a földön térdelve, mire kezdett elmúlni a kibírhatatlan fájdalom. Basszus, már nem csak a csuklóm fáj, ez nagyon nem jó! Lassan felálltam és odaballagtam a fiókomhoz. Előkotortam egy kis tégelyt, kipattintottam a tetejét és a tenyerembe öntöttem három fehér pirulát és magában lenyeltem őket. A kettő már nem elég, muszáj voltam növelni az adagot. Aztán mivel megéheztem, lent a konyhában körülnéztem. Ugyan nagyon otthonosan mozgok az ételkészítés terén, de most csak a legegyszerűbb ételt csináltam, pirítóst. Eszembe jutott, hogy hányszor főztem Schlatt-nek a kedvenc ételeit és sütijeit. Ahogy ott állok a tűzhely fölött, éppen egy paradicsomos szószt kevergetek. Aztán egyszer csak megérzek két kezet, ahogy átfonják a derekamat, majd egy állat, ahogy finoman a vállamra nehezedik. Elmosolyodtam és nekidűtöttem a fejem az övének.
- Jó az illata! - suttogta a fülembe. Kiemeltem a kanalat a forró szószból, kicsit megfújkáltam és odanyújtottam neki. Elvette tőlem, odébb lépett és mohón lenyalta.
- Na, milyen? - néztem rá. Ő csak odalépett a lábashoz és kikanalazott mégegy adagot és elnyammogta.
- Hééé, nem fog maradni, ha mindet megeszed! - vettem ki a kanalat a kezéből és visszálltam a szósz fölé, nehogy odaégjen.
- Isteni! - mondta kedvesen és adott egy puszit a homlokomra.
Miközben ettem, végig mosolyogva harapdáltam a kis pirítóst az emlékek hatására. Gyorsan el is fogyott a reggelim, éppen elpakoltam, amikor megláttam a szemem sarkából Wilbur-t a pultnak támaszkodva.
- Jó reggel!- szántam neki a mondatot, de nem néztem rá. Boldogan üdvözöltem, ez a mosoly legalább fél óráig levakarhatatlan lesz az arcomról.
- Jóóóóó reggelt!- Ásított egyet, majd folytatta felém mutatva.- Régóta fent lehetsz.
- Igazából, csak háromnegyed órája.- Fordultam meg, aztán végigmértem a srácot. A haja kócos, a szeme kipihent, egy halvány kék felsőt és nadrágot viselt.
- Készülsz valahová?- Faggatott, közben rosszaló tekintettel nézett rám.
- Csak délután.- Zártam le a beszélgetést és egy gyors mozdulattal elléptem mellette, majd vissza, fölmentem a szobámba. Nem volt kedvem hozzá más emberi lénnyel kommunikálni. Boldogan lebegtem a kis emlékfelhőmben.
Párszor még átolvastam a beszédet, ezáltal eléggé be is gyakoroltam, sikeresen tudtam majdnem kívülről az egészet. Egy cseppet sem izgultam, nem vagyok az a tipikus parázós ember. Egy erős, határozott nőnek mondanám magam, makacs, kalandvágyó, de inkább szeretem a háttérben meghúzni magam. Illetve más emberekkel szemben rettentő bizalmatlan vagyok és rengeteg időre van szükségem, hogy valakire azt mondjam, na ez az ember a barátom. Sajnos a tapasztalataim megmérgezim a kapcsolataimat más emberekkel.