"Cara! Cara ébredj itt vagyunk megérkeztünk! Hallod Cara! Kezdődik a küldetés!" Nem akartam felkelnni, életkedvem sem volt. De ha most nem teszem meg akkor mikor fogom? Hm valószínűleg soha. De ami a legrosszabb, hogy ami az álmomban volt az nem valóság volt hiába volt élethű. Bárcsak maradtam volna abban az illúzióban amit az agyam kreált. Nagy nehezen felálltam a székemből és megfogtam a táskám majd tettettem a jókedvemet. Rámosolyogtam Jeonhyungra aki nem tudta mirevélni a viselkedésemet és kérdő pillantásokkal viszonozta gesztusomat. Majd határozottan elindultam ki a buszból. Yoongi ugyan azzal a lányal volt akivel az út elején. Egyszerűen annyira rá volt tapadva mint valami rágó amit beledobnak az ember hajába. Le se vette róla a szemét és állandóan ölelgette és ez szörnyen zavart. Addig bámultam őket amíg Yoongi rám nem nézett először gúnyos mosollyal majd miután látta, hogy elszomorodtam a látványtól, aggódó tekintettel nézett rám. Ekkor nagyot dobbant a szívem hiszen éreztem, hogy még szeret, ez egy jel lehetett. -Rendben osztály akkor először elmegyünk a múzeumba aztán mondom a továbbiakat!- már elindultam volna az osztállyal amikor Jeohung megfogtam a karomat és arrébb vitt a csoporttól. Gondolom innen indul a küldetés. Egy nagy fekete kocsi felé mentünk ami mellett két kigyúrt férfi állt. Kinyitották nekünk az ajtót majd beülve a járműbe elindultunk. Útközben fegyvert és egy elegáns ruhát nyomták a kezünkbe. Egy vörös sellőruhát kaptam egy elegáns nyakláncal. Azt mondták, hogy 10 perc múlva odaérünk az eligazítóiba ahol bővebben kifejtik a dolgunkat é ott át is tudunk öltözni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Azta Cara- egy csodálkozó Jeohyung állt előttem- Gyönyörű vagy. Csessze meg Yoongi, hogy elhagyott egy ilyen bomba nőt. -Azért ne essen ki a szemed légyszi. Gyere induljunk. - tűnt fel a hamis mosoly az arcomon. Egyszerűen elment az összes életkedvem és most az egyszer hálás vagyok valakinek, hogy próbálja azt visszahozni. Olyan ez az egész mintha gyászolnék... Pedig ezt most annak ér fel, mert eldöntöttem, hogy az a személy aki ilyen fájdalmat okoz a lelkemben az számomra ott halott lesz. Majd ha belátja, hogy ez félreértés akkor kibékülök vele, de addig is bezárom a szívem legsötétebb zugába egy cellába amit csak is az én kulcsom nyithat ki.
