Köszönöm, exem! [BEFEJEZETT]

사십

Yoonginak már akkor tele volt a töke a vásárlóval, amikor az belépett az ajtón. Felőle aztán az egész üzletet felvásárolhatta volna, hogy egy hétig be se kell járnia dolgozni. Irritálta a magassága, az a nevetséges bucket sapkája, és a hetyke testtartása, ami arroganciáról árulkodott. Yoongi a háta közepére nem kívánta.

Csendes volt a délelőtt, értitek? Csendes. A vevők is biztos valamelyik fesztivál utáni másnaposságot heverték ki, mert a megszokott forgalom helyett alig tévedt be egy-kettő. Francnak nem maradt ez is otthon a seggén, hogy Yoongi nyugodtan megehesse azt a kibaszott bagettet. 

Már előre utálta az egészet. 

"Jó reggelt." – Jó a francokat. 

"Mit adhatok?" – Meddig fog választani, két percig? Kérjen egy kurva jegeskávét, aztán húzzon a francba. 

Feszült volt. Kicseszettül feszült. Egész délelőtt tört-zúzott a pult mögött. Leejtett egy poharat, levert egy csészealátétet, és kiborította a cukrot. Meg akart enni egy süteményt a kirakatból, de kiderült, hogy romlott volt. A főnöke tíz percig üvöltözött vele, hogy jó lesz, ha összeszedi magát, különben úgy kihajítja, hogy a holdon ér földet. Namjoon mentette meg, aki széles mozdulattal lesepert egy másik cukortartót, majd hangosan óbégatva sajnálkozott a vevőnek. A főnök ezután hazaküldte Namjoont, és Yoongira hagyta a napot. Kurva fasza. 

A bucket sapkás vevő becsukta maga mögött az ajtót, a hideg szél szerencsére nem ért el Yoongi barna kötényes alakjáig. Akkor úgy ráüvöltött volna a srácra, hogy a szar is megáll benne.

A srác nem tökölt ugyan, de volt benne valami szörnyen bosszantó. Zsebre tett kézzel, kényelmesen sétált a pult felé, mint aki rohadtul ráér. Igyekezz, haver, ez itt nem lottózó. Kapkodd a lábad! A srác megállt a pult előtt.

– Mit adhatok? – Ennél unottabb hangot meg sem üthetett volna. Annyit se mondott neki, hogy "ott basszon agyon az ördög". Ha ez Mr. Park fülébe jut, a hold helyett a Marsig rúgja a seggét.

A fiú felemelte a fejét, és hátrébb tűrte a sapkáját.

– Egy jegeskávét, pontosan egy tucat jéggel. 

Yoongi hátán is pontosan egy tucatnak tűnő jégkocka csúszott le, és az arcára fagyasztotta az unott kifejezést. 

Hát ezt rohadtul nem így képzelte el. Kismillió jobb szituáció volt, de ez az összes közül a lehető legrosszabb. És nem, nem azért, mert épp egy fonnyadt áfonya hangulatában volt, vagy mert eleve seggarcként viselkedett. Az egész francos körülmény egy rohadt nagy szívás volt, és Yoongi... Yoongi nem állt készen.

Nem állt készen Kim Taehyung gyönyörű, sötét szemének metsző, jéghideg élére.

Szólásra nyitotta a száját, de Taehyung már el is fordult.

– Onnan vehetek cukrot? Ingyen van, igaz?

Yoongi félig nyitott szája céltalanul hebegett-habogott valamit, de Taehyung otthonosan mozgott. Kiszámolt pontosan tizenkét cukrot, fogott egy pálcát, és amikor visszasétált a pulthoz, Yoongi még mindig teszetoszán téblábolt, szerencsétlenül egyik lábáról a másikra állva. 

Taehyung ajka finom értetlenségbe rándult.

– Ha kicsit sietnél, azt megköszönném. Még oda kell érjek a suliba.

– Pe... persze. Bocs... – A hangja elhalt, ahogy Taehyung meg sem várva a választ elfordult, és az egyik asztalhoz sétált. Yoongi dermedten nézte, ahogy kényelmesen befészkelte magát, elővette a telefonját, és görgetni kezdett valamit.

Yoongi egész teste merev volt, s merev volt vele a levegő is. Pislogott, becsukta a száját, a dermedtség szégyenbe csapott át. Tudta, hogy a fiú tisztában van vele, hogy figyeli. Hátat fordított Taehyungnak, de még egy pillanatig mozdulatlanul állt. Égett a háta a rászegeződő tekintettől.

Jeges kávé. Tizenkét jégkocka. Nem kell cukor. Jeges... kávé. Gépiesen ment a polchoz. Pohár, víz, kávé, jég. Mintha a pohár helyett a mellkasába töltötte volna a jeget. Rohadtul megérdemled.

Perzselte a súlyos csend, ami ráült a kávézóra, a némaságban minden mozdulatának élesen tudatában volt. A léptei dobszónak tűntek, mikor az asztalhoz vitte a tálcát. Kekszet is rakott mellé. Szánalmas vagy! 

Nem tudta, mit mondhatna. Ne haragudj. Megbeszélhetnénk? Figyelj...

– Köszönöm. – A hangja udvarias volt, ahogy maga elé húzta a tálcát. Megszokásból kavargatta meg a kávét, a jégkockák éles hanggal ütődtek egymáshoz, de Yoongi még mindig nem mozdult.

Taehyung felnézett. A szemei olyanok voltak, akár az univerzum. Megannyi csillag, amik sosem tartozhatnak majd hozzá. 

– Most fizessek? – A hangjában nem ült érzelem, az arca kifejezéstelen maradt.

Yoongi gyomra öklömnyire zsugorodott.

– Ráérsz vele. Egészségedre.

Megfordult, és otthagyta, mielőtt még nagyobb bolondot csinálhatott volna magából. Pár percig esetlenül törölgette a pultot, rendezgette a csészéket, de a tevékenység felesleges és kínos volt. A hallgatás mélyült, a zavar erősödött, és Yoongi láthatatlanná akart válni. Amilyen természetesen csak tudta, lerakta a mosogatórongyot, és kiment a vendégtérből. Az öltözőig jutott, ahol a térdei megadták magukat. Az ajtónak dőlt, és hagyta, hogy kiszakadjon belőle a lélegzet.

Taehyung tudta, hogy itt dolgozik, ezt leszűrte abból, ahogyan ránézett, és hogy meg sem lepte, hogy itt látta. Namjoon. Az a rohadék. Yoongi megdörzsölte az arcát. A keze jeges volt, az arca viszont forró, mint a parázs. Mégis mire számított? Mosolyra? Sértődésre? Bármire, ha őszinte akart lenni. Dühre, sértettségre, amit jogosan zúdíthatott volna rá. De ezt nem várta. Ezt az érzelemmentes, szinte már ellenséges közönyt. 

Kintről kellemes hang szűrődött a konyhába. Yoongi szerette volna csak még egy kicsit hallgatni, csak még egy kicsit megőrizni a hangot, mert szinte biztos volt benne, hogy soha többé nem hallja majd. Kicsit tovább húzni a pillanatot, amíg talán összeszedi a bátorságát, és bocsánatot kér, vagy megmagyarázza a félreértést.

De kötelességei voltak. Megtörölte az arcát az inge ujjával, és felkészítette magát a szégyen újabb hullámaira. 

– ... Hétkor végzek. Nem... Felőlem mehetünk. De ha megint hozod valamelyik idióta haverodat, otthagylak!

Taehyung már a pultnál állt, könyökére támaszkodva nézett a konyha irányába, ahonnét Yoongi kilépett. Olyan gyönyörű volt, mint egy műalkotás. Szép vágású szája, egyenes orra, ívelt szemöldöke édes vonzás volt, amit alig tudott megtagadni. Yoonginak félre kellett néznie. 

– ... Akkor találkozzunk a Wild Tiger előtt. Aha, nyolcra ott leszek. 

Yoongi idegesen toporgott, míg a hívás végét várta, és közbe keserű íz töltötte el a nyelvét. 

– 2700 won lesz. – Taehyunggal ellentétben ő nem tudott belenézni a fiú szemébe, mikor átvette tőle a pénzt. 

– Hagyd az aprót. További szép napot.

Még felnézni sem volt ideje, Taehyung mögött már be is csukódott az ajtó. 

Yoongi, kezében a visszajáróval, mellkasában egy tucat jégkockával még sokáig meredt hűlt helyére.