Köszönöm, exem! [BEFEJEZETT]

삼십오

– Kell egy hadművelet.

– Szerintem eleget műveltünk már – vágta oda Hoseok. Dühös volt, és most nem Yoongira. Ez csoda. – Mégis mit hittél? Hogy majd utánarohan? Hogy ír neki? Nem ismered még? Ha lett is volna esély, hogy megenyhüljön, ezzel most tönkretetted!

– Túlságosan drámai vagy – forgatta Namjoon a szemét. – Yoongi tragédiája fele annyira sem mély, mint szeretné. Igen, baromi nagyot hibázott, de alig telt el két év Soo-Mi halála óta. Az lenne fura, ha nem így viselkedne. Viszont épp itt az ideje, hogy rájöjjön, hogy a sírás-rívástól Soo-Mi nem támad fel.

– Mi a faszt akarsz ezzel?

– Soo-Mi halott. És a holtak szarnak az élőkre, érted? Yoongi viszont még él. És nem hagyhatjuk, hogy remetekén haljon meg egy üres lakásban, kilenc macskával. 

– De nagy a szád – fintorgott Hoseok. – És mit akarsz csinálni, zsenikém? 

Namjoon sokat tudó mosollyal előhúzta a telefonját. 

– Nos, lehet, hogy lementettem az ismeretlen fiúka számát, és lehet, hogy küldtem neki egy, vagy két üzenetet. 

Hoseok hitetlenkedéssel vegyes ámulattal rázta a fejét.

– Yoongi kettérúgja a picsádat, haver. Én szóltam.