Köszönöm, exem! [BEFEJEZETT]

오

Yoongi telefonja megállás nélkül rezgett. A combja már bizsergett a másodpercenkénti új üzenettől, minden újabb után összerándult, és a szorító görcs a gyomrában egyre erősödött. A tomboló zene fülrepesztő basszusa alatt Yoongi konkrétan félt megnézni a telefonját.

Tökre leszarta a srácot – vagy csajt, fene se tudja, ki a franc üzengetett neki már napok óta (hetek óta, ha pontosak akartunk lenni). Bosszantotta, és legszívesebben kivágta volna az ablakon a nyomorult telefont. Már tervben volt, hogy másnap elmegy új SIM kártyát venni. Új szám, aztán az az idegesítő akárki annyit írogathat, amennyit csak akar. Yoongit a legkevésbé sem érdekelte, mennyire lesz elkeseredve, ha az üzenetei visszapattannak, elvégre semmi köze nem volt hozzá.

De ez az elhatározás csúfos kudarcot vallott.

A hírhedt diszkó villogó fényei szivárvány színeket festettek a padlóra. A vastag füstöt szinte vágni lehetett, Yoongi torkát már kaparta az émelyítő íze. Az ízléstelen, dübörgő zene a mellkasában dörömbölt, kétszáz ember egyszerre vonaglott a basszus ritmustalan lüktetésére. Testek simultak az övé köré – nőké és férfiaké egyaránt – és miközben próbálta leküzdeni a fóbia hányingerkelő ízét, ahogy körbezárták, megfojtották a karok, lábak, mellkasok, és nekidörzsölődő fenekek azon gondolkodott, mi a francot keresett ott egyáltalán.

Hoseok dumált valamit valami utószilveszterről, de Yoongi tudta, hogy a lábát sem fogja kidugni a lakása ajtaján, nemhogy bulizni menjen, így nem figyelt rá. Ennek következtében nem kicsit lepődött meg, mikor barátja talpig flancban beállított az ajtaján, hogy „Hahó, hyung, remélem összekaptad már magad, mert ma este addig iszunk, amíg telibe nem hányjuk az újévet!" Van még kérdés Yoongi passzív viselkedésével kapcsolatban?

Egy sor veszekedés, hiszti és durca után Yoongi itt volt. Daegu legpuccosabb diszkójában, ahol a vodka is folyékony aranyból volt, a diszkógömb kristályból, és annyi szilikon tapadt a teste köré, hogy abból már légvárat lehetett volna építeni. Hoseok hátravetett fejjel, tátott szájjal vigyorgott, egyik kezében a vodkás üveggel, a másik Yoongi derekán – ő volt az egyetlen, akinek Yoongi önként hajlandó volt elviselni az érintését.

Akkor történt, amikor Hoseok a fél üveg vodka után tántorogni kezdett, és furcsán nagyokat pislogott, meg forgatta a szemét, és végül a feje Yoongi vállára hanyatlott. Akkor Yoongi végre mást is látott, nem csak barátja pirospozsgás, részegségtől vigyorgó fejét.

Közvetlenül mögöttük asztalok és kanapék voltak, az olyan ember-allergiás és szociális analfabéták számára fenntartva, mint Min Yoongi.

Először a csókolózó, fogdosós párt látta meg. A sötétben, és a villódzó fényekben nem igazán tudta kivenni őket, de azt rögtön megállapította, hogy két fiú volt. Az őket érő döbbent-undorodó pillantásokra ügyet sem vetve úgy falták egymást, mintha itt lenne a világvége, és egymás szájában akarnának meghalni. Ha kicsit jobban megnézte volna, valószínűleg látta volna a nyálat lefolyni az állukon. A kezük olyan helyeken barangolt, amiért máshol simán rád küldik a zsarukat, de itt egy pár konzervatív picsán kívül senkit nem érdekelt, hogy a magasabbik ölében ülő ujjai már a másik nadrágja alatt matattak.

Yoongit nem nagyon érdekelte az előadás – főleg mivel Hoseok kezdett nehéz lenni a vállán. Átkarolta a vállát, és próbálta talpra állítani, azzal az eltökélt szándékkal, hogy azonnal hazamennek. A tüdeje kezdett elszorulni, és valahányszor egy fenék, vagy túl barátságos karok hozzásimultak, úgy érezte, mintha égne a teste. A vér már lüktetett a fülében a pániktól.

De akkor meglátta a harmadik alakot.

Hoseok motyogott valamit a fülébe, amiből Yoongi egy szót sem értett az üvöltő zenétől – vagy mert hirtelen Hoseok létezéséről is megfeledkezett.

Ennek a fiúnak látta az arcát. Alig pár méternyire ült a csókolózós pártól, pont a mellettük lévő asztalnál, és a maga elé emelt telefon felett üvegesen meredt a két fiúra. A telefon fénye világította meg az arcát, ezért láthatta őt Yoongi.

Az ujjai szinte kettétörték a telefont.

A szemei kitágultak a borzalomtól.

Bárki azt hihette, hogy ítélkezik.

Vagy akár, hogy élvezi a látványt.

Yoongi is ezt hitte egy pillanatra.

Egészen addig, míg a lekonyuló arcon meg nem látta végigfolyni a könnyeket.

Aztán az ujjai mozgásba lendültek.

Olyan sebesen pötyögött, hogy Yoongi a nézésétől is elfáradt.

Aztán felnézett, kihívóan meredt a fiúkra.

És akkor Yoongi zsebében megrezzent a telefon.