Köszönöm, exem! [BEFEJEZETT]

이십칠

Az ajtó olyan erővel csapódott ki, mint mikor Hagrid rátörte a viskó ajtaját Harry Potterre. 

Miután Yoongi nem nyitott ajtót az első, második, ötödik, huszadik kopogásra sem, Hoseok a falig hátrált, és nekifutásból az ajtónak csapódott.

Úgy pattant vissza róla, mint a gumilabda, és a vállát markolászva ordítva káromkodott.

– Meg tudod ezt csinálni még egyszer, csak most úgy, hogy felveszem? – Namjoon már bőszen halászta elő a telefonját, fülig érő vigyorral.

– Letöröm az ujjaidat, és megetetem Yoongi kutyájával!

– Csak akkor, ha bejutsz az ajtón, nagylegény! 

Hoseok dühösen összehúzta a szemét. Aztán fogta magát, és nekifutásból akkorát rúgott az ajtóra, hogy az reccsenve megadta magát.

Hoseok nem számított rá, hogy sikerrel jár. Az ajtó kicsapódott, ő pedig bucskázva átesett a küszöbön, és hasmánt elterült a szőnyegen.

Holly lelkesen vakkantott egyet, és a fejére telepedve szopogatni kezdte a fülét, ragadós és büdös nyálcseppekkel áztatva el a fiú arcát. Namjoon fürgén átlépett rajta, és becsörtetett a lakásba. 

– Hyung! 

Egy tornádó ereje semmi ahhoz képest, ahogy Namjoon keresztülszáguldott a lakáson. Mentében felborított egy széket az előtérben, ami csattanva nyúlt ki a linóleumpadlón. Nem nézett be feleslegesen minden helyiségbe, egyenesen az erkély felé viharzott.

A ház olyan kicseszettül tiszta volt, mintha csak kirakata lenne egy kamu életnek. Nem hevert cipő az ajtó mellett, pulóver a karfára terítve, a fehér szőnyeget sem tarkították fekete hajszálak, nem volt pohárfoltos a pult, és legfőképpen nem volt élet.

– Hyung! 

Namjoon lendületesen átvágott az előszobán, és végre itt volt az alkalom, hogy a kinti széltől lágyan fodrozódó függönyre vesse magát, és leszakítsa a picsába, majd elégesse a ház háta mögött. Isten tudja, hányadszorra tört már rá Yoongira, és hányszor látta már azt a nyavalyás függönyt lágyan fodrozódni. Mindannyiszor azok a szart sem érő tragédiák jutottak eszébe, amiben a főhős levetette magát az erkélyről, mert a rendező szerint az olyan kibaszott drámai volt.

Namjoon megragadta a függönyt és olyan lendülettel rántotta szét, hogy megreccsent a karnis. 

– Bassza meg! – szisszent fel.

Hoseok sikeresen átesett a felborított széken, és elhasalt a szőnyegen, mielőtt feltápászkodva Namjoon után lódult volna.

– Mi van? Ott van? – Fájdalmasan sziszegve húzta maga után a térdét, és ugrándozva szökdelt az erkélyig. – Mondd, hogy ott van! Nem akarok börtönbe kerülni...

Nem volt ott. Yoongi nem volt a lakásban.

– Megint odament, igaz? – Hoseok ritkán hangzott dühösnek. Hogy őszinték legyünk, egy boldogság bomba volt, aki virágszirmok és szikrák formájában szokott robbanni. Ha van igen nehéz feladat az életben, hát az Hoseok felidegesítése. Yoonginak viszont különleges tehetsége volt előhozni az emberekből a rosszabb oldalukat. 

– Tudod, mit? – pördült meg Namjoon. Az álla megreccsent, ahogy összekoccantak a fogai. – Csessze meg!

Eltrappolt Hoseok mellett, vissza a lakásba, és az egyetlen dolgot tette, amit tehetett. 

Véres bosszút állt Min Yoongin.