The seer - A látnok

43.

A megbeszélés célja Amy beavatása volt, a tűz esetekkel és a támadókkal kapcsolatban.

- Szóval azt akarjátok mondani, hogy ti nem tettetek semmit a támadások ellen? – Döbbent le Amy Lucas beszámolója után. – Még csak nem is szóltatok a többi határmenti városnak?!

- Nem akartunk pánikot kelteni... - Válaszolt egyszerűen a fiú.

- Ezzel nem nagyon segítesz a helyzeten, és bár most jelenleg még nincs pánik, de majd, ha itt lesznek a támadók lesz. Egyszer ide is elfognak jutni, ha nem cselekszünk időben. Nem gondolod? – Folytatta saját gondolat menetét a lány, amivel Lucas nem tudott mit kezdeni, ezért csak segélykérőn nézte a többi társát. Ám azok sem tudtak rajta segíteni. Részben mert egyetértettek a lánnyal.

- Nem tudjuk mennyien vannak, milyenek a fegyvereik, az ellátmányuk?! – Vágott vissza egy kis idő múlva.

- LeifYiva megtudta magát védeni ellenük, akkor nekünk mért ne sikerülhetne őket legyőzni egy csapat katonával? – Mondta egyből Amy.

- Mi van, ha az egy csapda, és pont azt akarják elhitetni velünk, hogy van esélyünk? Hm? Megmondom! Egy csomó ember veszne oda a semmiért! – Magyarázta Lucas.

- De ha csak itt várunk ölbe tett kézzel semmivel sem lesz jobb a helyzet...Kérlek Lucas... - Szólt újra a lány reménykedve. – Tennünk kell valamit!

A fiú lassan fújta ki a levegőt, miközben a fejét masszírozta. Így próbált gondolkodni, és egy észszerű választ adni. Eközben az irodában néma csönd honolt, senki sem mert megszólalni.

- Nagyobb ellentámadásba még nem kezdhetünk, mivel ahhoz még nincs elég fegyverünk. Ha pedig minden határmenti várost és falut felfegyvereznénk Leonie maradna védtelen. Egyik lehetőség se jó épp ezért várnunk kell. – Mondta Lucas egy kis gondolkodás után. – Írtam minden városnak már, hogy erősítsék meg védelmeiket, és ezen kívül a másik dimenzióban levő Látóknak, hogy készítsenek több harcieszközt... Ígérem, ha azok megjönnek utána indítunk rendes ellentámadást.

- És az még mennyi idő? – Kérdezte ezúttal Dylan.

- Körülbelül két-három nap, addig még lesz idő mindenkit rendesen felkészíteni a küzdelemre. Ma szólok is a tanároknak, hogy több gyakorlati óra legyen, mint elméleti az idősebb korosztályoknál.

- Az apámmal már beszéltél erről? – Kérdezte Ethan idegesen.

- Még nem...De mindenképp fogok, hogy küldjön erősítést délről. – Válaszolta egyszerűen Lucas. Ezek után már mindenki ment a dolgára. Amy, Ethan, és Dylan ebben az esetben a Leonie-i könyvtárba, a szankció miatt. Bár ez a lány számára nem volt nagy büntetés, hisz szerette a könyvtárakat. Neki ezért ez a délelőtti elfoglaltság ott sokkal inkább volt pihentető.

Amint belépett a régi épület ismerős helységébe, szinte otthon érezte magát. Ismerősek voltak neki az illatok, a könyvek, a fények, amik visszaemlékeztették őt előző otthonára, ami még New Yorkban volt. Hihetettlennek érezte, hogy egy teljesen más világban is talált hasonlóságot a várossal kapcsolatban. Honvágya, amit eddig magába fojtott most felszínre tört benne, és visszaemlékezett az előző életére, miközben a könyvek gerincén végig futtatta ujjait. Bús mosollyal az arcán nézegette a polcokat, amíg megnem jött a könyvtárosnő, aki egy idős, mogorva asszony volt, és miután kiadta a feladatokat – hogy hol kell takarítani – már dünnyögve sietett is a saját dolgára.