PRETEND TO LOVE ME

1|the rules

Fáradtan fordulok át a másik oldalamra, amikor a Nap lágy sugarai melegen simítanak végig a bőrömön. A pilláim meg-meg remegve nyílnak fel, miközben az arcomat a hófehér párnámba fúrva átkozom el magamat amiért este elfelejtettem elhúzni a függönyöket. Halkan felnyögve fogom az ujjaim közé a telefonomat, aminek a kijelzőjén szörnyülködve veszem észre az időt. Alig múlt hét óra. Nagyot sóhajtva ülök fel az ágyban, a hajamat szinte azonnal felkötve egy kócos copfba a csuklómon lévő hajgumival. A telefonommal a kezemben lépek ki a szobámból a nappalival egyben lévő konyhába. A szemeimet dörzsölve nyitom ki a hűtőt lustán végigvezetve a tekintetemet a benne lévő ételeken. Egy apró grimasszal az ajkaim körül veszek elő két tojást, majd csukom be a hűtőajtót.

A telefonomat rácsatlakoztatva a hangszóróra indítok el egy Spotify lejátszási listát, miközben a főzőlapot bekapcsolva keresem meg a serpenyőt, amiben el tudom készíteni a reggelimet. A zene néha-néha elhalkul amikor egy újabb értesítés érkezik a készülékre, de addig egy pillantást sem vetek a fel-felvillanó képernyőre amíg el nem készül a reggelim.

A gondolataim viszont hamarabb elkalandoznak mint azt terveztem. S noha tegnap este - vagyis inkább ma hajnalban - elég sokáig fent voltam az egyik beadandóm miatt, nem tudtam magam annyira lefárasztani, hogy ne gondoljak a mai napra. Noha nem volt sok fogalmam arról, hogy mire vállalkozok; a saját döntésem volt és tudom, hogy nem mondhatom le az utolsó pillanatban még akkor sem ha már csupán az este gondolatától fájdalmas görcsbe ugrik a gyomrom. Bár a tudat, hogy csak egy eseményen kell eljátszanom, hogy a szomszédom barátnője vagyok egyáltalán nem lazítja el a megfeszült idegeimet. A fejemben megforduló kérdések és kétségek nem hagynak nyugodni. S noha annyira nem ismerem a fiút, ha másban nem is abban teljes mértékig biztos vagyok, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a körülményekhez képest teljesen kényelmesen érezhessem magam.

Azonban a fejemben még mindig van néhány megválaszolatlan kérdés. Mit mondunk ha valaki kérdez tőlünk valamit? Hogy játsszam el, hogy egy idegen barátnője vagyok? Mit tegyek ha egy pillanatra egyedül maradok? Mi van akkor ha valamit elrontok? Tudom, hogy annyira nem komoly a dolog, ha mégis kiderülne, hogy Marcus-nak nincs barátnője akkor maximum egy ideig piszkálnák őt a barátai; de semmi komoly. Akkor miért vagyok ilyen ideges?

A reggelimmel a kezemben dőlök le a kanapéra, a telefonomat az ujjaim közé véve, gyorsan végigpillantva az értesítéseken melyek felvillannak a képernyőn. A szüleimtől kapott üzenetekre gyorsan válaszolok biztosítva őket afelől, hogy minden rendben van velem és majd kicsit később felhívom őket. A közösségi oldalakról érkezett értesítéseket szinte azonnal ki is törlöm, ezzel már csak egyetlen olvasatlan üzenet vár rám.

Marcus Armstrong
átmehetek?

Nagyot sóhajtva sandítok a sarokban pihenő órára, ami szinte gúnyosan mutatja az időt. 07:51. Kicsit megnyugtat, hogy Marcus sem tudott sokkal többet aludni mint én. Azonban ezzel együtt el is bizonytalanít nagyon sok oldalról. Ha ő is ideges akkor ott már nagy baj van nem? Vajon ő is annyit idegeskedik mint én, vagy ő azért kicsit nyugodtabban kezeli a helyzetet? De ha így lenne akkor nem kelt volna fel ilyen korán, amikor jobb napjain bőven nyolc utánig szokott aludni.

Egy gyors választ bepötyögve kelek fel a kanapéról, majd veszem magamra a kanapén pihenő pulóveremet. Az ajtóhoz lépve fordítom el a zárat, majd foglalok újra helyet a kanapén egy újabb üzenetet küldve a fiúnak miszerint az ajtó nyitva van nyugodtan jöjjön majd be. Az időközben kiürült tányért a dohányzóasztalra teszem, miközben átugrom a következő zenét. A közösségi oldalaimat nézegetem egészen addig amíg meg nem hallom az ajtó nyitódását. Nagyot sóhajtva zárom le a telefonom képernyőjét azonban még nem pillantok fel belőle. Hallom ahogy Marcus óvatosan becsukja maga után az ajtót, majd az egyre jobban közeledő lépteit.