PRETEND TO LOVE ME

5|the decision

A hét hátralévő napjai hihetetlen gyorsasággal teltek el. S noha már teljesen hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy az egyik pillanatban csak arra leszek figyelmes, hogy a héten az utolsó online órám is véget ér; mégis minden egyes alkalommal meglepődve veszem észre az idő múlását. S bár hétfőnként egész nap óráim vannak, ezzel ellentétben a péntekjeim egy reggeli konzultáció kivételével teljesen szabadok; amiért borzasztóan hálás vagyok. A laptopomat lecsukva dőlök hátra a kanapén, az ujjaimmal a tincseim közé túrva, miközben az íriszeim előtt pihenő szemüvegemet az asztalra dobom.

A telefonomat a kezembe véve kelek fel a kanapéról majd lépek át a konyhába, gyorsan végiggörgetve az időközben kapott értesítéseimet. Gyorsan válaszolok az üzenetekre amiket az órám közben kaptam, nevetve reagálva a vicces képekre amiket az egyetlen unokatesómtól kaptam. Mila alig egy évvel idősebb nálam, és ennek hála szinte együtt nőttünk fel, s noha a világ két másik pontján éltünk mindig is közel álltunk egymáshoz. És borzasztóan hálás vagyok amiért még a világ másik végén is számíthatok rá és átvitt értelemben de mindig mellettem van.

Mila
Mit csinálsz ma?
este beszélhetnénk

Nagyot sóhajtva teszem le a telefonomat, egy pohár vizet lassan kortyolgatva. Azóta a pillanat óta azon agyalok, hogy mit csináljak ma este amióta eljöttünk a Ferrari Galaról egy héttel korábban. Marcussal azóta csak egyszer találkoztam az is akkor amikor éppen indulófélben volt a repülőtérre. S noha azóta egyszer sem láttam, viszont tökéletesen tudom, hogy már újból Olaszországban tartózkodik. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni az éjszakai megérkezését és a különböző káromkodásait amikor a folyosó közepén felborította a bőröndjét.

Tudom, hogy egyetlen éjszakában állapodtam meg a fiúval, de mégis rosszul érzem magam amiatt, hogy egyedül hagyom egy eseményen amire ha valóban lenne barátnője elvinnie őt. S noha Marcus egyetlen egyszer sem kért meg arra, hogy egy újabb esemény erejéig játsszam el a boldog barátnőt, a gondolat mégis megfordul a fejemben. Borzasztóan jól éreztem magam vele egy héttel korábban, és az érzelmek melyek ellepték az elmémet még mindig ott lebegnek.

Aspen
lehet ma mégsem jó
öt perc és eldöntöm

A telefonomat ledobva a pultra lépek ki a konyhából, majd az ajtó melletti fogason lógó pulóvert áthúzva a fejemen a kulcsaimat az ujjaim közé véve lépek ki a lakásomból, összerezzenve amikor a huzat becsapja az ajtót magam mögött. Gyors mozdulattal lépek Marcus lakásának az ajtaja elé, az ajkaimat rágcsálva nyomva be a csengőt, aminek a dallamos hangja kiszűrődik az ajtón. Az egyre jobban közeledő lépteket hallva egy pillanatra elgondolkozok azon, hogy gyorsan visszamegyek a lakásomba és hagyom, hogy Marcus egyedül oldja meg ezt az egész helyzetet amit saját magának okozott, de még egy izmomat sem tudom megmozdítani és az ajtó nagyra tárul előttem. Az ajkaim akaratom ellenére is lágyan elnyílnak egymástól amikor szembetalálom magam Marcus félmeztelen alakjával. Zavartan sütöm le a pilláimat, próbálva nem megbámulni a kidolgozott felsőtestét és a megfeszülő karizmait.

"Szia." Marcus boldog hangon köszönt, az ajtóból félreállva jelezve, hogy nyugodtan fáradjak beljebb. A lakásba belépve azonnal a nappaliba kerülök, a tekintetem a kanapé hátuljáról az azzal szemben lévő Tv-re siklik majd az attól balra lévő erkélyajtóra amin besüvít a kora tavaszi időjárás. "Pont most akartam írni, nem nagyon sikerült normális indokot kitalálnom, de talán elhiszik majd, hogy péntek este tanulnod kell a következő vizsgáidra."

Aprót bólintva követem a fiút a konyhába, ahol az egyik székre leülve figyelem minden mozdulatát. Egy pillanatra elbizonytalanodok; mi van ha nem is akarná, hogy elmenjek vele? Ha nem szeretné, hogy megint velem kelljen foglalkoznia ahelyett, hogy a barátaival lehessen? Az ujjaim fájdalmas ökölbe szorulnak az ölemben, miközben a tekintetem lassan siklik el a fiú alakjáról.