PRETEND TO LOVE ME

3|the gala

Volt már olyan érzésed mintha teljesen kitűnnél a tömegből? És nem azért mert olyan jó dolgot csináltál volna, hogy mindenki büszkén pillantson rád? Én arra gondolok amikor úgy érzed, hogy minden egyes szempár ami rád szegeződik elítél téged, azon gondolkozva hogy hogy kerültél ide. Egy rövid pillanatig még jó magam is elgondolkozok azon, hogy miért is vagyok itt. Valóban egy rövid pillanatra elfeledkezek a mellettem álló fiúról. A lágy érintéséről. A közelségéről és a meglepően finom illatáról. Semmi másra nem tudok gondolni csak arra, hogy mit gondolhatnak mások rólam.

Az eddig elhomályosult tekintetem kiélesedik ahogy Marcus hirtelen megáll mellettem ezzel az én lábaimat is megállásra késztetve. Zavartan pillantok fel a cipőm orráról, a velünk szemben álló alakok egyikére.

"Sziasztok." Marcus boldogan köszönti a barátai egy-egy pacsival fűszerezve, időközben egy pillanatra sem elengedve maga mellől, sőt ha lehetséges a szorítása egy kicsit erősödik is a derekam körül. "Srácok ő itt a barátnőm, Aspen..." Marcus be sem tudja rendesen fejezni a mondatot, a barátai szinte pillanatok alatt félbeszakítják őt, boldogan mutatkozva be nekem.

Magamban elmormolok néhány imát amiért legalább van fogalmam arról, hogy kik is állnak velem szemben, mert ha nem ismerném őket legalább a Tv képernyőjéről, most elég kínos helyzetben lenék köszönhetően annak, hogy borzasztóan rossz a memóriám. Egy nevet sem tudtam volna megjegyezni; az idegességem pedig még rá is tett volna egy nagy lapáttal.

"Mi a terv mára?" Marcus egy a mellettünk elhaladó pincér tálcájáról felém nyújt egy elegáns pezsgőspoharat, s egy gyors pillantást vetve az arcomra fordul vissza a barátai irányába.

"Azon kívül, hogy túléljük ezt az estét nincs sok terv." Callum a fejét rázva mormolja a szavakat, unottan a világosbarna tincsei közé túrva, miközben a tekintete lustán siklik végig a kettősünkön. "Miért nem hallottunk még rólad egy szót sem?" A fiú tekintete egy pillanatra gyanakodva siklik az irányomba, de a szemében lévő csillogás gyorsan megváltozik. "Marcus sosem volt híres arról, hogy képes legyen befogni a száját."

Az ajkaim egy vékony vonallá préselődnek össze, miközben a pulzusom egyre hevesebb ütembe kezd. Erre miért nem gondoltunk? Miért nem gondolt Marcus minden apró részletre?

"Megkértem, hogy amíg nem vagyunk biztosak a kapcsolatunkba addig ne mondja el senkinek sem." A szavak - a szokásomhoz híven - gondolkozás nélkül kúsznak ki az ajkaimon, de ezen a pontom már meg sem lepődök ezen. A testem megfeszül ahogy próbálom felidézni a szavakat melyeket kimondtam, de az agyam szinte azonnal le is blokkol és mindent elfelejtek ami az utóbbi egy percben történt.

Marcus ujjai lassan esnek le az oldalamról, de szinte azonnal meg is érzem az érintését végigkúszni a karomon, majd azt ahogy az ujjai bekúsznak a sajátjaim közé. Egy halvány mosollyal az ajkaim körül fonom az ujjaimat az övéi köré, egy lágy szorítással jelezve neki, hogy azonnal csináljon valamit.

"Teljesen az ujjaid köré csavartad." Mick halkan felnevetve szólal meg a találkozásunk óta először. A fejemet rázva pillantok fel Marcus arcára, aki csupán egy pimasz vigyorral az ajkai körül, vezeti az íriszeit az irányomba.

Az idő az egyik pillanatban borzasztóan gyorsan telik, de ahogy Marcus egy bocsánatkérő pillantást követően ellép tőlem egyedül hagyva a többi FDA fiúval úgy érzem, hogy a másodpercek borzasztóan lassan telnek el. Minden felém intézett pillantás zavarba hoz, miközben minden egyes alkalommal attól rettegek, hogy valamilyen csoda folytán átlátnak rajtam és rájönnek, hogy nem is vagyok valójában Marcus barátnője. Újabb és újabb kérdésekre válaszolva pillantok körbe a teremben próbálva kiszúrni a fiú alakját, de miután a harmadik alkalommal sem pillantom meg Marcust egy csalódott sóhajt követően túrok az egyenes tincseim közé.