PRETEND TO LOVE ME

14|the talk

MARCUS

A tekintetem lassan siklik a telefonom képernyőjére melyről Aspen legutóbb feltöltött képe pillant vissza rám. Nagyot sóhajtva hunyom le a pilláimat észre sem véve ahogy Callum közelebb hajolva hozzám rápillant a telefonom kijelzőjére.

"Mikor jön vissza?" Callum kérdése hirtelen ér, s annyira megijedek tőle, hogy a telefonom kiesik a kezemből és egy nagy csattanással esik a parkettára. Egy szúrós pillantást küldve a fiú irányába hajolok le a telefonomért némán imádkozva azért, hogy ne legyen teljesen betörve annak a képernyője. Egy halk sóhaj hagyja el az ajkaimat ahogy készüléket megfordítva egy karcolást sem vélek felfedezni a készüléken.

"Kicsoda?" A telefonomat a kanapéra helyezve teszem fel a kérdést lassan a legjobb barátom felé fordulva aki a pattogatott kukoricával teli edényt az ölébe helyezve fürkészi minden mozdulatomat.

"Aspen." A lány neve hallatán a szívem kihagy egy ütemet míg az ujjaim fájdalmas ökölbe szorulnak a testem mellett. A fejemet rázva szakítom el a tekintetemet a fiúról és inkább vezetem az íriszeimet a hófehér szőnyeggel borított parkettára.

Miért is érdekli Callum-ot, hogy Aspen mikor jön vissza Olaszországba? Eleve honnan kellene tudnom? Miért feltételezi azt, hogy van bármennyi fogalmam afelől, hogy a lány mikor utazik haza amikor azóta egy szót sem beszéltem vele, hogy Mabel világgá kürtölte a kapcsolatunkat? Mégis honnan kellene tudnom?

"Nem tudom." A vállamat megvonva válaszolok próbálva elrejteni minden érzelmemet amely kiülhet az arcomra reménykedve abban, hogy Callum ejti a témát, de a fiú túlságosan is jól ismer ahhoz, hogy elhiggye, hogy nem érdekel, hogy Aspen mikor is utazik vissza. Honnan is gondoltam, hogy képes leszek hazudni pont Callum-nak? Amikor ő ismer a legjobban? Nevetséges, hogy még a saját barátnőm sem ismer annyira, mint Callum.

"Hiányzik ugye?" Egy keserű mosollyal az ajkaim körül bólintok némán válaszolva a fiú kérdésére. Nem pillantok az irányába; legfőképpen azért mert borzasztóan félek a reakciójától. Callum tökéletesen bele tud trafálni a dolgokba. Tökéletesen tudja, hogy mikor mit kell kérdezni, tudva, hogy mire hogyan fogok reagálni. Tökéletesen tudta, hogy ezúttal őszintén fogok neki válaszolni még akkor is a belül majd szétrobbanok a dühtől és tehetetlenségtől. "Miért nem mondtad el az igazságot?" A fiú kérdése hallatán szinte azonnal az irányába pillantok értetlenül fürkészve az arcát. Miről beszél? "Azt, hogy Aspennel nem is voltatok együtt."

"Mióta tudod?" Kár lenne tagadnom, Callum túl okos.

"A Gála után már kezdtem gyanakodni de a buliban már elég nyilvánvaló volt." Callum a vállát megvonva válaszol amire egy aprót bólintva döntöm a fejemet a kanapé támlájára próbálva összeszedni a gondolataimat és kordában tartani az érzelmeimet.

"Miért nem szóltál hamarabb, hogy tudod?" A kérdés halkan hagyja el az ajkaimat zavartan fürkészve a plafont. "Miért..."

"Azért mert hosszú idő után végre boldognak tűntél valaki mellett." Callum a vállát megvonva válaszol miközben én a fejemet rázva dörzsölöm meg a szemeimet. "Reménykedtem abban, hogy végül kialakul valami kettőtök között, de úgy tűnik, hogy az élet közbeszólt."

"Azt mondtad, hogy nem bánod a kapcsolatomat Mabel-el." A fejemet rázva, szemrehányó módon szólalok meg, óriási erőfeszítést véve, hogy ne robbanjak és küldjem el a legjobb barátomat a fenébe.

"Nem is bánom de látom, hogy nem vagy mellette boldog Marcus."

"Ne." A hangom figyelmeztetően cseng ahogy a fejemet rázva szakítom félbe a mondandóját. Semmi kedvem és hangulatom ahhoz, hogy végighallgassam Callum teóriáit arról, hogy Aspen mellett mennyivel boldogabb voltam. Vele semmi sem volt valódi. Könnyedén el tudtam játszani, hogy mennyire boldog vagyok. "Nem akarom hallani."