PRETEND TO LOVE ME

12|the aussie land

"Aspen Grace Miller!" Boldogan felnevetve fordulok meg a tengelyem körül amikor meghallom Mila hangját. Mosolyogva pillantok a felém futó lányra, vigyorogva ölelve magamhoz amikor elém érve ugrik a karjaimba. "Úgy hiányoztál." Az unokatesóm halkan mormolja a szavakat egyre szorosabban ölelve magához. Nevetve viszonzom az ölelést, nem foglalkozva a bőrömbe maró ujjaival és a táskám pántájával ami kényelmetlenül húzza a karomat.

"Te is hiányoztál." Mosolyogva pillantok a lány arcára aki egy nagy mosollyal fürkészi az arcomat. "Jól vagyok." Egy biztató mosolyt küldve a lány irányába szorítok egyet a kezén, hagyva hogy a bőröndömet megragadva húzzon maga után a repülőtér parkolója irányába. Mosolyogva hallgatom a lány szavait, nem foglalkozva azzal, hogy összevissza csapong a témák között. Boldogan hagyom, hogy a kocsi mellett egy újabb szoros ölelésbe vonjon, miközben könnyes szemekkel szorítom magamhoz.

"Ugye tudod, hogy szóról-szóra mindent el kell majd mesélned?" Mila a slusszkulcsot felém dobva szólal meg, majd ül be az anyósülésre. A szememet forgatva foglalok helyet a volán mögött és állítok el mindent amit csak lehetséges az autóban. A szemem sarkából látom ahogy Mila összeszorított ajkakkal figyeli minden mozdulatomat, de piros pont jár neki amiért elviselte minden szó nélkül, hogy elállítom az ülést majd a visszapillantókat is. "És mivel majdnem két órás az út így bőven lesz időd beavatni mindenbe." A lány a lábát felhúzva fordítja felém a fejét miközben én a biztonsági övemet bekapcsolva vetek egy utolsó pillantást a visszapillantóba.

"Ha elmesélek mindent, megígéred, hogy egy szót sem szólsz anyának?" A parkolóból kitolatva teszem fel a kérdést miközben elindulok a parkolóház kijárata felé.

"Ígérem." Mila hangja ezúttal komolyan cseng amiből azonnal tudom, hogy egy szót sem fog szólni a szülőmnek arról amit majd meg fog tudni ezalatt a két óra alatt.

"Mit szeretnél tudni?" A piros lámpánál megállva teszem fel a kérdést egy gyors pillantást vetve a lány irányába, miközben a hajamban lévő napszemüvegemet az íriszeim elé helyezem ahogy a délután nap erősen süt a szemembe.

"Mindent." A lány vállat vonva válaszol. "De lehetőleg azt, hogy mi történt köztetek."

Nagy levegőt véve szedem össze a gondolataimat, majd inkább úgy döntök, hogy arról mesélek ami épp az eszembe jut. Tudom, hogy a buliig Mila képben van mindennel de ennek ellenére újra elmesélem neki azokat a pillanatokat és napokat is, ahogy eljutottunk odáig. Elmesélem neki, hogy mikor mit éreztem, s szinte magamat is meglepem azzal, hogy milyen tisztán emlékszem minden pillanatra. De leginkább arra, ahogy Marcus viselkedett velem, ahogy megfogta a kezemet, ahogy magához ölelt, ahogy egy pillanatra sem hagyott magamra, ahogy a tekintete mindig rajtom volt félve attól, hogy nem veszi észre ha kényelmetlenül érzem magamat.

Elmesélem neki az estét amikor Marcus átjött és közölte velem, hogy a megállapodásunk ellenére még mindenki abban a hitben él, hogy együtt vagyunk. Mesélek neki az érzéseimről és a kételyeimről amikor először hallottam Mabel-ről. Elmesélem, hogy milyen rosszul éreztem magam amiért Marcusnak megtetszett valaki - aki nem én vagyok. Elmesélem neki, hogy a fiú valódi érdeklődéssel mesélt a lányról. Elmondok neki mindent ami azon az estén történt. A tervünk kialakulását, az éjszakába nyúló kártyázást, a hosszas beszélgetéseket és azt, hogy milyen sok mindent megtudtam Marcusról. Hogy Marcus milyen sok mindent megtudott rólam.

Elmeséltem neki az utazás előtti estét amikor szinte majdnem éjfélig Marcusnál voltam és noha azzal a céllal mentem át hozzá, hogy segítsek neki pakolni és közben megbeszéljük a tervünk minden részét; többet nevettünk meg hülyültünk mint agyaltunk a terven. Elmeséltem neki a repülőutat, hogy milyen jó volt végre valaki olyan mellett ülni a repülőn akit ismerek. Hogy milyen más volt úgy felszállni a gépre, hogy tudom néhány óra múlva le kell szállnom. S noha Marcus eredetileg autóval akart menni, elvetette ezt a tervét.