16.fejezet Márk

363 8 5
                                    

Két nap múlva mindenki megérkezett és ők is a hotelben szálltak meg. Összeültünk az egyik szobában és elkezdtünk tanakodni, hogy mi tévők legyünk.

  - Jól van, tudjátok mi lesz? Szépen elmegyek hozzá, és lecsapom egy téglával - jelentette ki Daniella tárgyilagosan. Közben felállt és már indult is volna, de Anti megfogta a karját és visszahúzta maga mellé.

  - Szerintem az lenne a legételmesebb, ha először is szólnánk a rendőröknek. Majd ők segítenek - vetette fel az ötletet György.

  - Igen, ez jó ötlet - értett egyet Körte. Mindenki csak bólogatott, engem kivéve. Amióta megérkeztek a többiek, egy szót se szóltam. Tudtam, hogy az én hibám ez az egész és nem mertem emiatt a szemükbe nézni. Sőt már nem is posztolgatok, csak napi hármat. Ez azért elégge kevés a márkerek szerint. De most nem tudok velük foglalkozni, mert...

  - Márk! Minden oké? - méregetett anyu. Csak bólogattam, hogy aha, majd figyeltem a többiek beszélgetésére.

  - Én viszont úgy gondolom, hogy még ne szóljunk a rendőrségnek. Ha odaállítunk egy csapat rendőrrel, akkor biztos, hogy nem beszél velünk és letagadja az egészet. Úgy tesz majd, mintha csak egy járókelő lenne. Mi hiába mondanánk bármit, a rendőrök azt hinnék, hogy csak túlbuzgók vagyunk. Inkább csináljuk azt, hogy Márkék odamennek, mi meg elbújunk  mögöttük. Aztán ha nem figyel, ráugrunk és addig nem engedjük el, amíg nem árulja el, hogy hol van Beki - magyarázta Pablo. Itt is mindenki bólogatott, így megvolt a terv.

A találkozás reggelén izgatottan keltem fel. Reggelinél nem sokat ettem, de ezt senki nem tette szóvá. Ja, még mindig nem beszélek. Semmit. Körte már többször próbált meggyőzni, hogy minden rendben lesz, meghogy ,,ne aggódj, kiszabadítjuk a Gyereket". De engem ez nem nyugtatott meg. A találkozó 10-re lett megbeszélve. Mivel a hotel hátsó bejáratához mentünk, amit csak a személyzet használ, hamar odaértünk. Pontban 10:00-kor megjelent Beni. Viszont nem volt vele Beka.

  - Itt vagyunk, itt van a szerződés. De hol van Beka? - keltem ki magamból. Hogy gondolja azt, hogy ideállít Beka nélkül?

  - Nyugi, nyugi. Nehogy nekem kipukkadj. Amíg át akartok vágni, biztos, hogy nem kapod meg. Láttam, hogy itt vannak a barátaid, csak elbújtak. Azaz, gyertek elő - nézett körbe, mire a többiek előbújtak a rejtekhelyükről. Eléggé kiakadtam, ezért ráugrottam Benire.

  - Ha nem mondod el most, azonnal, hogy hol van Beka, akkor megfojtalak - mondtam a nyakát szorongatva. Kicsit elengedtem, hogy tudjon válaszolni, de így is lefogtam a kezeit.

  - Úgy se fojtanál meg, hisz az rosszat tenne a karrierednek. Meg amúgy is, mit érsz vele? Ha engem megfojtasz, akkor honnan tudod meg, hogy hol van Bexike? - vonogatta a vállát, mint akinek ez természetes, hogy naponta fojtogatják. - Ja, és mivel át akartál verni, ezért nem megyek bele a szerződésbe. Köszönöm szépen Bexikét, nektek meg szép napot - köszönt el Beni, és simán elsétált. Daniella még utána dobott egy tányért(?), de nem találta el vele. Miután feleszméltem, gyorsan utána futottam, de addigra eltűnt. Nem tudtam, hogy merre mehetett, de valószínűleg beszállt egy autóba.

Ezek után úgy döntöttünk, hogy muszáj lesz a rendőrséhez fordulnunk. Persze ők számon kértek minket, hogy miért nem jelentettük be rögtön Beka eltűnését. Végül miután mindent elmondtunk nekik, elkérték a telómat, hogy valamilyen nyomozók kikeressék belőle, hogy milyen készülékről küldték az sms-t. Addig csak annyit mondtak nekünk, hogy várjunk. Mi pedig vártunk. A többiek az elején csak a szobájukban ültek és vártak. Pár nap elteltével már elkezdték elfoglalni magukat. Kipróbálták a medencét, a játéktermet, várost néztek, vásárolgattak, mert ha már itt vannak, miért ne. Csak én roskadtam egyedül, a szobámban, gondolatokkal teli. Minden egyes nap megannyi szöktetési tervet eszeltem ki és írtam le, de semelyik nem volt kivitelezhető. Egy idő után már kezdtem feladni a reményt. Hisz már két és fél hete nyomoznak a rendőrök, és még mindig nem találtak semmit. Azonban egyik reggel telefonhívása érkezett Körtének. Felállt az asztaltól  és felvette a telefont. Rám nézett, majd biccentett a fejével, hogy menjek oda hozzá. A kezembe nyomta a telefont, miközben eltátogta, hogy a rendőrség az. Röviden annyi, hogy megtalálták, valószínűleg hol lehet Beka, de még semmi nem biztos. Azt mondták, hogy kifigyelik civil ruhás rendőrök, tényleg ott tartják-e fogva Bekát.

Két nap múlva szóltak, hogy látták Benit, amint kiment a házból. Én a hír hallatára rögtön felöltöztem és indultam a rendőrségre, a többiekkel a nyomomban. Ott nehezen, de végül sikerült kiharcolnom, hogy mi is mehessünk a kommandósokkal. Délután indultunk. Vagy hat kocsival indultunk a rendőrségi központtól, amiben mi és a rendőrök ültek. Nemsokára le is parkoltunk egy, a hotelhez közeli, háztömb előtt. A kommandósok mentek előre, utánuk rögtön én. Vajon tényleg itt lesz Beka? El sem hiszem, hogy újra láthatom. Ellőttem betörték az egyik lakás ajtaját és befutottak rajta. Követtem őket, és amint beléptem, megláttam azt a férget feltett kezekkel. Bekát kerestem a szememmel, végül megláttam Beni mögött, amint magába roskadva, bánatosan ül az ágyon. Félrelöktem azt a f*szt és odasiettem az én Bekámhoz. Gyengéden megöleltem, hogy össze ne törjön, majd eleredtek a könnyeim. Nem bírtam volna tovább nélküle. Azt hittem, hogy örökre elvesztettem, de puha érintése hatására tudtam, hogy mellettem van. Beléptek a többiek is, én meg elhúzódtam egy picit Bekától, de mellette maradtam. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni, én meg megsimogattam Beka pocakját. Azaz hogy simogattam volna, ugyanis sokkal kisebb lett a hasa, mint volt. Végignéztem rajta és úgy nézett ki, mint egy anorexiás. Elcsitítottam a többieket és a menyasszonyom felé fordultam.

  - Beka a kislányunk jól van. Miért kisebb a hasad, mint volt? Nem nőnie kellett volna? - néztem a szemébe. Csak lehajtotta a fejét és pityeregni kezdett. Ebből tudtam, hogy baj van. Felkaptam az ölembe és lementünk a rendőrök után az autókhoz. Beszálltunk, és rögtön indultunk a kórházba.

Emlékszem-Bexi-sorozat folytatásWhere stories live. Discover now